8. rész

Mikor magamhoz tértem fáztam, és még mindig a földön feküdtem. Összehúztam lábaim, hogy ne fájjon annyira. Nem keresett senki, még Suho sem. Muszáj voltam újra felvenni a telefont, és bepötyögni a számát. Pár csörgés múlva fel is vette. 

- Min! Mondd el hol vagy! Már mindenhol kerestelek, és HaNa sem tudja merre vagy! - kiabált bele a telefonba, de csak azért mert aggódott értem. 

- Valójában, egy erdőben..... - kezdtem, de közbe szólt. 

- Mit keresel az erdőben? Mióta vagy ott? És egyáltalán miért? Ne, ne válaszolj mindent megbeszélünk ha odaértem. - azonnal le is rakta a telefont. A fájdalomtól elgyengültem, és a telefont kiejtettem a kezemből, ami egyenes a földre esett és pontosan a képernyővel lefelé. Vártam, hogy Suho ideérjen. Bár nem hiszem, hogy könnyen megtalál, mert még én se tudom hol vagyok. Azt sem tudom merre futottam, csak futottam. Még ha el is indulnék egyedül, nem tudnám merre mennék, ezért sem teszem meg. Nem fogok elindulni egyedül. Megvárom míg Suho ideér. A talaj hideg volt, mivel már a nyár vége felé járunk, és épp ma esett az eső. De én nem bántam. Egy pulóver volt rajtam, ami kicsit fogott valamit, de már az is sáros lett. 

- Min! - hallottam, hogy valaki kiabálta a nevem. Megérkezett Suho. A hang hallatán próbáltam felállni, de nem ment. Nem tudtam megmozdítani a lábam. Megvártam míg idetalál. De igazából már meg sem tudtam szólalni. - Miin! - húzta el az "i" betűt, annyira meg akart találni. - Min. - szaladt oda hozzám, amikor végre megtalált. - Hé, hé. - levette a kabátját, és betakart vele. Nagyon jól esett, hogy aggódik értem, és még a kabátot is rám adta. Már jobban éreztem magam, mivel még a kabát is meleg volt. - Gyere. - segített felállni. Belekaroltam, és próbáltam lábra állni. Majd lassan elindultunk kifelé az erdőből. - Majd én hazaviszlek. 

- Nem, nem akarok hazamenni. - ellenkeztem, mert tényleg nem akartam. Soha többé nem akarom azt a személyt látni, aki megölte az anyámat, csak azért, hogy itt lehessen. 

- Mi? Miért? - nézett rám Suho értetlenül. Nem fogom neki elmondani egy darabig, mert nem merem. Csak Sehunnak esne, és visszaküldené. - Ha nem akarod elmondani, akkor inkább elviszlek hozzám. Addig leszel ott, ameddig akarsz. - mondta, majd amikor kiértünk az erdőből, egyből a kocsijához vezetett, ahová és beültem az anyósülésre. A kabátot egyre jobban szorítottam, mert olyan jól esett a meleg. Felhúztam a fejemre a kapusznit a fejemre, és próbáltam bujkálni, hogy még véletlenül se lásson meg, ha épp a városban van. Ki sem néztem az ablakon, inkább a cipőmet néztem végig, nem tudom miért. Amikor odaértünk, meglepődtem, hiszem még sosem jártam Suhonál. Félem bemenni, mert ő egyedül lakik, és még nem ismerem annyira. Mikor beléptem a házba, lehúztam a cipőmet, és leültünk a kanapéra. Nem kérdezett semmit, csendben voltunk. Nem szóltunk egymáshoz. Még a kabátot nem vettem le, hiába már bent vagyunk a házba. Suho felállt, és elment a konyhába, majd azt vettem észre, hogy egy forró bögre teát hozott nekem. Letette az asztalra, majd én is levettem a kabátot, és a bögréért nyúltam. Nagyon forró volt, ami nekem nagyon jól esett. 

- Nem foglak faggatni, rendben? - törte meg a csendet Suho. - Ha elakarod mondani, majd elmondod. De gyere, megmutatom a szobádat. - állt fel, és elindultunk a szoba felé. Én még mindig nem szólaltam meg. - Ruhád ugyan nincs, de én adok, amíg itt vagy. Lehet kicsit nagy lesz rád, sőt, de jó lesz. - mondta, majd egyedül hagyott a szobába, amíg idehozza a ruhákat. Lerakta őket az ágyra, és magamra hagyott. Azonnal felvettem őket, és elindultam a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzak. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és magamra engedtem a forró vizet. Sokáig álltam ott, hogy rendesen felmelegedjek, még a kabát, és a tea után is. Megmostam a hajamat is, majd a törölközőt magam köré takartam. Gyorsan törölköztem meg, és megszárítottam a hajamat is. Amikor felvettem a ruhákat, hát elnevettem magam. Ha rövid lenne a hajam, egyből azt hinnék, hogy fiú vagyok. Kiléptem az ajtón, és Suho már várt. 

- Csináltam neked ennivalót. - mosolygott, és kivezetett a konyhába, ahol az étel az asztalon volt. Nagyon nagyon jól nézett ki. Frissen csavart narancslével. Amikor megettem mindent, segítettem elmosni a tányérokat, ez már nálam szokás, de Suho nem nagyon engedte. Pedig szívesen segítek neki. Leültem a kanapéra, és elővettem a telefonomat. Le volt némítva, és nem vettem észre, de HaNa hívott a legtöbbet. Úgy látszik ChoAh is hiányolt, ő is hívott kb annyiszor mint HaNa. Sehun is hívott. 5x. De nem érdekel. Felhívtam HaNa-t. 

- Ha nem vetted volna észre, már 100x hívtalak. Hol a fenében vagy? Már kezd esteledni! Nem hiszem el Min. - hangján éreztem, hogy feszült volt, és félt. De nem mehetek most haza. Nem tehetem meg, mert Sehunnal kell szembenézni, amit nem akarok. - Légyszíves gyere haza, akárhol vagy. Ha nem, én megyek oda, de mintha úgy emlékeznék, együtt jöttünk ebbe a házba, lassan egy hónapja. Kérlek szépen. - könyörgött a telefonba. 

- HaNa. Nem mehetek haza. Amíg Sehun ott van, nem mehetek. - mondtam neki, és szememből kezdtek folyni a könnyek. Próbáltam visszatartani, de az érzéseim erősebbek voltak. 

- Akkor elküldöm, de kérlek, gyere haza. Nekem hiányzol, és nem olyan ez a lakás. Nélküled üres. KyungSoo is aggódik, hiszen a bátyád. Amúgy is mesélnem kell, mert voltam ma a városba. De ezt is csak neked mondhatom el, mert te vagy a legjobb barátnőm. - mondta HaNa, és hangján éreztem, hogy lassan ő is elkezd sírni. 

- Találkozzunk valahol, és én is elmondok mindent. Fél óra múlva a szokásos parkban. - fejeztem be, majd leraktuk a teleont. Elmondtam Suhonak, hogy csak HaNa-val találkozok, senki mással. De közben ChoAh-t is fel kell hívjam. 

- Szia ChoAh. Láttam hívtál. 

- Min! Mindenhol kerestelek. Ne idegesíts. Tudom, hogy még csak pár napja ismerlek, de aggódtam érted. Ha baj van, kérlek mondd el. - szólt hirtelen bele köszönés nélkül. Nem tudok még úgy bízni benne, de ha tényleg ennyire aggódik, majd elmondok pár részletet. De azt kihagyom, hogy szellemeket látok. Nem ismerem még annyira, lehet elterjeszti, aztán vége mindennek. 

- Nem kell aggódni, minden rendben van. - nyugtattam meg. 

Amíg rajtam volt Suho ruhája, ki is mostam az enyémeket, szóval biztos megszáradtak. Muszáj voltam azokat visszavenni. Felhívtam HaNa-t hogy hozzon ruhákat, meg ilyenek, mert egy darabig szükségem lesz rá. A telefon elkezdett rezegni az asztalon. Ránéztem, és Sehun volt. Nem vettem fel, mert nem akarom még a hangját sem hallani.
Lassan felöltöztem, hajamat lófarokba fogtam, és húztam is a cipőmet. 

- Minden rendben lesz. Nem sokára jövök. - köszöntem el Suhotól, majd magához húzott, és megölelt. 

- Várni foglak. - mosolygott, majd kiléptem az ajtón. Elindultam a park felé, amit megbeszéltünk HaNaval. 10 perc alatt odaértem, és ő már ott várt. Amikor meglátott hozzám szaladt, és megölelt. A könnyeim ismét elkezdtek folyni. Nagyon örülök, hogy őt látom. 

- Sajnálom. - a könnyeim csak folytak, és folytak. Szemembe nézett, és letörölte a könnyeket, amelyek kiszöktek a szememből. 

- Na jó, itt az ideje, hogy mindent elmondj. - nézett rám HaNa. 

- Ő volt. - szipogtam. 

- Ki? Ki, és mit csinált? - nézett rám értetlenül. 

- Ő miatta halt meg anyu. - amikor csak rágondolok mindig elsírom magam, mégis az édesanyám volt, aki nagyon hiányzik. 

- Ki miatt? Min, kérlek érthetően. - fogta meg a kezem HaNa, és próbálta belőlem kihúzni. 

- Sehun. - motyogtam. 

- Mi? Nem hiszem el. Nem hiszem. Szívem, ha hazamegyek, holnap jöhetsz is vissza, mert elküldöm. Nem lesz ott nekem többet. - mondta, majd megölelt. - Ne aggódj, ez a mocsok nem lesz itt többet. - szeretem amikor így törődik velem. Nem tudom elhinni még mindig, hogy ezt tette velem. - De honnan tudod? - érdeklődött még mindig.
- Azért szaladtam ki a házból, hogy az unokabátyát megkeressem, mert éreztem, hogy valami nem stimmel. Addig kerestem, míg meg nem találtam. Amikor belebotlottam, elkezdtem vele kiabálni, hogy hagyja békén Sehunt, és hogy nem veheti el tőlem. Szerelmes voltam, mert akkor történt meg köztünk minden, és éreztem, hogy bízhatok benne, tudom, hogy nem fog megbántani. Aztán mondta, hogy találkozója van, ezért elment. Én követtem, és Sehunnal találkozott a központ mellett lévő parkban. És akkor nem mondta ki teljesen, de a szavaiból ez jött le, és ez biztos. - meséltem el mindent a barátnőmnek, és megint elkezdtem sírni. Az előbb még megnyugodtam valamilyen szinten, de amikor ezt elmeséltem a mécses újra eltört. Nem tudtam magamban tartani. - És addig szaladtam, amíg nem találtam egy erdőt. Bementem, és az egyik fa tövében estem össze. Úgy hívtam Suhot. Most ott vagyok nála. - szipogtam, és éreztettem vele, hogy nála minden rendben lesz. 

- Holnap már újra otthon leszel. - mosolygott rám barátnőm. 

- Na és neked? Mi újság? - tereltem a témát, mert említette, hogy neki is kell mesélnie. 

- Felmentem a városba ma, hogy hátha megtalállak, és belebotlottam egy srácba. Annyira jól nézett ki, és annyira aranyos volt. 

- És mi van KyungSooval? - érdeklődtem. Mert eddig úgy tudtam, hogy valami alakul köztük. 

- Óh, már régen nem beszélünk. Akkor egy kis románc volt, de nem jött össze. - a hangjából ítélve, tényleg elfelejtette. - Na, és vett nekem fagyit, meg minden, nagyon aranyos volt. Sokat nevettünk, aztán elmondtam neki, hogy téged kereslek, és ő is besegített. És akkor jött Suho, hogy ne aggódjak, megvagy meg minden. A lényeg, hogy haza is kísért, és egy darabig ott volt. - mesélte nagy örömmel mindezt. Végül is örülök, hogy boldog. 

- Hogy hívják? - kérdeztem, és én is elmosolyodtam az élménybeszámolóján. 

- Im JaeBum. - nézett az ég fel, és gondolom elképzelt minden lehetséges dolgot. Amikor mindent kibeszéltünk, ideadta a ruhákat amit hozott. Az idő kicsit eltelt, és igyekeznem kellett vissza Suhohoz, mert már amúgy is sötét volt. Az úton végig azon gondolkoztam, hogy holnap tényleg vissza mehetek e a saját házamba. Csak a jót remélem, és bizalmam HaNa iránt, nem tűnt el, ezért tudom, hogy elfogja küldeni Sehunt.  

Amikor hazaértem, a vacsora illata csapta meg az orrom. Nagyon jó illata volt, és bementem a konyhába kíváncsiskodni. 

- Hmm.. - mosolyogtam Suhora. - Ez nagyon finom lesz - mondtam. 

- Csak neked csinálom. - mosolygott ő is. 

- Majd szólj ha kész, addig én elmegyek zuhanyozni. - kiabáltam neki vissza a konyha felé, mert útközben elindultam. A táskából kivettem a tiszta ruhát, amiben majd aludhatok, a törölközőt amibe majd megtörölközhetek, és indultam is a fürdő felé. A szokásos dolgok megtörténtek. A hajamat végre megmoshattam, mert nem éreztem frissnek. 

A fürdés után nem sokkal, már szólt is Suho, hogy mehetek, mert ki fog hűlni. Amikor leültem a székre, nem is lepődtem meg. Tényleg szép volt, amit készített. A narancslé nem maradhat ki, azt is odarakott egy pohárral. Éhes voltam, és gyorsan ettem is meg. 

- Kérsz még? Van itt még. - nevetett Suho. 

- Nem, vigyázni kell az alakomra. - mosolyogtam vissza. Most már végre hagyott mosogatni, mert addig kérleltem. Amikor mindennel végeztünk, elmentem a szobámba, és megágyaztam, felhúztam az ágyneműt, és nyugisan feküdtem le aludni. Az agyam ugyan kattogott, de becsuktam a szemem, és számolni kezdtem a fehér, kis bárányokat. Addig számoltam őket, míg végül el nem aludtam. 

Reggel a nap fénye sütött be az ablakon, aminek örültem, mert végre nem esik az eső. Tegnap is, biztosan azért esett, és azért volt szomorú az idő, mert talán az emberek 90%-a szomorú volt. A tegnapi nap, nem az én napom volt. Feltápászkodtam, és kimentem. Suho még nem volt fent, ezért elkezdtem csinálni a reggelit. Finom rántottát csinálok, ezért gondoltam, most én vagyok a háziasszony. Amint kész voltam, én elkezdtem enni, de közben Suho is felkelt, ezért csatlakozott hozzám. Én ugyan nem tudtam narancslét csinálni, ami nagyon finom, ezért Suho aranyos volt, és csinált nekem. Sokat beszélgettünk evés közben. Elmondta, hogy elmegy ma bevásárolni, aztán majd siet haza. HaNa nem telefonált, hogy mehetek e haza, ezért kicsit aggódtam, hogy talán nem sikerült neki elküldeni. A telefont lehoztam magammal, hogy hátha hívni fog. Suhonak elmondtam, hogy nem akarom látni többet Sehunt, és hogy HaNa hívni fog, ha elküldte. Láttam rajta, hogy örül neki, de nem fogom őt jobban megszeretni. Eszembe van nekem, hogy mit mondott a kórházban, de akkor sem tudom viszonozni az érzéseit. 

A szokásos, elmosogatás követte a reggelit, majd a zuhanyzás, és az öltözés. HaNa még mindig nem hívott, így nekem kellett felhívnom őt. 

- Minden rendben? Még nem hívtál. - szóltam bele a telefonba, amint felvette. 

- Szívem, nem tudom, hogy fog nekem ez menni. Félek tőle. 

- Értem. Értem tedd meg. - szóltam közbe. 

- Most amúgy sincs itthon. Ma reggel amikor nem talált a szobádban, felhúzta a cipőjét, és elment. Még meg sem kérdeztem hova megy. - mondta szomorúan a telefonba. Biztos megint JongDae -hez ment, de engem nem érdekel. Egyszerűen már nem bír érdekelni. Amikor leraktuk a telefont, megígérte, hogy mindent megtesz, hogy visszatudjak menni. Beszélni fog KyungSooval is, hogy segítsen neki. Mi addig Suhoval leültünk a tévé elé, és elkezdtünk nézni egy filmet, ami éppen ment. Arra eszméltem fel, hogy valaki erősen nyomja a csengőt, és ujja ráragadt arra. 

- Valaki megőrült. - nevetett Suho, majd felállt, és az ajtóhoz sétált. Alig nyitotta ki az ajtót:

- Hol van Min? Tudom, hogy itt van. - amint meghallottam azt a hangot, egyből felálltam, és meredten néztem az ajtó felé. Szívem hevesen kezdett el verni, és ijedten néztem a személy felé.