- Meghalt. - mondta, majd meglepődve álltam előtte.
- Ki? - kérdeztem vissza, és reménykedtem, hogy nem az a srác, akivel alkudozni kellene. Nem mertem faggatni, inkább hadd mondja magától. Féltem, remegtem, nem akarom hallani, de mégis túl kell lenni ezen.
- JongIn. - mondta halkan, fejét a földre szegezve, és ahogy kimondta, eltűnt. Nem hiszem el, hogy fog visszajönni akkor Sehun? Mire kérdezhettem volna, addigra eltűnik. Szememből kezdtek folyni a könnyek, hogy most mit tegyek. Folyamatosan a megoldást kerestem, de egyszerűen semmi nem jött elő. Hülyeséget nem fogok csinálni, mert már nem is tudnék. A sok kérdés a fejemben ki akar törni, de nem tudom kinek feltenni ezeket. Leültem a mellettem lévő kanapéra, és fejemet fogva gondolkoztam. Nem jutottam előre.
Ajtó nyitást hallottam mögöttem, amire gyorsan meg is fordultam. HaNa volt, mert a fényt látta kintről.
- Miért vagy itt? Mi a baj? Min?! - látta rajtam, hogy baj van, ezért a személy nevét meg sem kérdezte. - Hallani akarom. - nézett szúróan rám.
- Meghalt JongIn, akivel én találkoztam, hogy hozza vissza Sehunt. Csak ő tudta volna, mást nem ismerek. Hogy hogy fog visszajönni, azt senki se tudja, és lehet soha többé. Nem kellett volna neki ezt tennie. Inkább kitaláltunk volna valami mást. - ebben a pillanatban támadt egy ötletem, és megfogtam HaNa karját. - Ez az! JongDae. - kiáltottam el magam, mire észrevettem hogy éjszaka van, és anyu alszik.
- De ő mit tud csinálni? - kérdezte HaNa.
- Nem tudom. - keseredtem el, mert tényleg nem tudom. - Menjünk sétálni egyet. - fogtam meg HaNa karját, majd húztam magam után.
- De pizsamában vagyok, legalább hadd öltözzek fel. - nevetett mellettem, majd a szobája felé vette az irányt. Majd magamra néztem, és hát nekem sem ártana. Gyorsan átöltöztem, és igen fél 12-kor mi elmegyünk sétálni. Megfogtam egy csinos táskát és belepakoltam a pénztárcát, a telefonom, és minden szükséges dolgokat, majd amikor mentem volna ki a szobából, Sehun utamat állta.
- Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni? Felejtsd el, hogy szellem vagyok, és hagyd, hogy egyedül oldjam meg. - kérlelt, majd láttam, hogy aggódik.
- Ne aggódj, csak sétálni megyünk. És amúgy is, tudsz te követni engem. - mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és HaNa már a nappali közepén állt, hogy készen van. Kint már hűvös volt, ezért felvettem a fekete bőrdzsekit, majd a bokacsizmát, és elindultunk. A város kihalva, nem sokan voltak fent, szinte csak mi ketten. Bár egyéb szórakozóhelyeken tömve voltak az emberek. Egyszer elértünk egy olyan helyre, ahol nem sokan voltak. Ránéztem HaNa-ra és mindketten tudtuk, hogy be kell oda menni, Felmutattuk személyinket, és már bent is voltunk. Kerestünk egy jó kis helyet, ahol kényelmesen lehetünk.
- Kérsz valamit? - kérdezte HaNa, majd felállt, hogy odamegy a pulthoz.
- Maradj csak, majd én odamegyek. - mondtam, majd felálltam, és elmentem a pulthoz. - Két Soju-t kérnék. - mondtam a srácnak aki a pult mögött állt. Jól nézett ki, helyes fiatalember. Ott mosolyogtam magamban, amit észre is vett.
- Mi a mosoly tárgya? - kérdezte, majd ő is mosolygott. Eltusoltam a dolgot, és már mentem is a két üveg Sojuval a helyünkre. Nem sokáig tartott, de már jól éreztük magunkat. Nem szoktunk inni soha, de most mindketten úgy éreztük, hogy miért ne? Egyszer megtehetjük, ha jól akarjuk magunkat érezni. Majd elindítottak egy jó zenét, és mi elkezdtünk rá táncolni. Annyira jól éreztük már magunkat, hogy nem hagytuk abba egy percre sem. Igaz, sok fiú próbálkozott velünk, de egyet sem engedtünk magunkhoz. HaNa mert neki ott van JaeBum, én pedig még mindig várom Sehunt. Hiába egy szellem, tudtam, hogy vissza fog jönni. Aztán megjelent a pultos fiú, aki elkezdett rám táncolni. Egyre közelebb, és kezei is már olyan helyen jártak, ahol éppen nem kellene. Eszembe jutott Sehun, majd a srác kezét elvettem onnan.
- Minden rendben? - kérdezte, majd azzal ott is hagytam. HaNa jött utánam, majd ő is megkérdezte ugyanezt.
- Hogyne. - vettem fel egy mosolyt, és meghúztam a Soju tartalmát. Egyre jobban és jobban szédültem, az alkohol miatt, de nem érdekelt, és HaNa karját megfogva húztam vissza a táncparkettre. Annyira partiztunk, hogy észre sem vettük, mennyi az idő. Sehun nem volt jelen, biztos ezt nem akarta látni. Amikor már csendesedett a hely, mi is összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Az utat végigröhögtük, és kicsit berúgtunk, nem tudtunk egyenesen menni. Szinte mindennek nekimentünk, de azt is nevetés kísérte. Igazából mi sem tudtuk hol vagyunk.
- Valahogy haza kell jutni. - nevetett mellettem HaNa. Hát kellene.
- Hívok segítséget. - nevettem, majd tárcsáztam Suho számát. - Háááálóó?? - nevettem bele a telefonba.
- Min?! Minden oké? Hol vagy? - egyből a tárgyra tért. Szerintem már sejti.
- Nem tudom hol vagyok. Haza kellene mennem, de nem találom az utat. - hangom kicsit más volt, és még csuklottam is. - Neeem tudoom. - nevettem bele, és HaNa is mellettem.
- Addig jó míg nem vagy egyedül. Ő is részeg? - kérdezte a Suho.
- Igen. Mindketten részegek vagyunk. - hangom összecsuklott, és már nem tudtam beszélni.
- Megtudod mondani hol vagy? Csak nézz az egyik házra, és olvasd le az utca nevét. - mondta Suho, de már hallottam a háttérben, hogy készülődik. Majd felnéztem egy házra, homályosan, de elolvastam neki. - Azonnal ott vagyok. - mondta, majd lerakta a telefont. Leültünk egy hozzánk közel álló padra, és vártunk. A nevetést nem tudtuk abbahagyni, akik eljöttek előttünk, hülyének néztek. De ez van, amikor az ember jól érzi magát még ilyenkor is. Már a padról is leestem a sok nevetéstől. Messziről megláttam Sehunt.
- Sehun! - kiabáltam, majd odaszaladtam hozzá. Szemem könnybe lábadt, és meg akartam ölelni, de nem tudtam, ami nagyon fájt.
- Nem tudom miért kellett innod. - mondta.
- Azt mondtad ne csináljak semmi hülyeséget, és nem is tettem, csak jól éreztük magunkat. - magyaráztam neki.
- De ez is hülyeség. A lényeg az, hogy most nagyon figyelj rám. Ha reggel felkelsz, megfogom kérdezni, mire emlékszel abból, amit én most elmondok neked. Világos? - kérdezte, majd bólintottam, és nagyon figyeltem rá. - Rendben. Visszajövök. - mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam, de azt nem mondta el, hogy mikor, és hogyan, mert eltűnt. A lényeg, hogy most boldog voltam, hiába eltűnt, mert azt mondta visszajön. Odarohantam HaNahoz, és elmondtam neki. Bár futás közben kétszer megbotlottam, de nem estem el. Elmondtam neki, hogy Sehun visszajön, aminek ő is örült. Ha én boldog vagyok, akkor ő is az. Ezt megfogadta már az első nap. Nem sokára már az autó dudáját hallottuk. Megérkezett Suho. Odamentünk hozzá, majd beültünk a kocsiba.
- Jajj lányok. - nevetett elől Suho, majd elindultunk hazafelé. Én a kocsiban elaludtam, mert közben már kifáradtam. HaNa térdén aludtam el, ami nagyon jól esett most. Egyáltalán nem fáztam, és már azon vettem észre magam, hogy megérkeztünk. Nem ébredtem fel, mert nem volt erőm. - Menj csak, én majd beviszem. - hallottam Suho hangját, majd éreztem, hogy felemel. Ölébe vett, és úgy vitt be a szobámba. Lefektetett az ágyra, és amennyire én emlékszem még a ruhát is levette rólam, Nem teljesen mert a fehérneműt azt rajtam hagyta.
Reggel amikor felkeltem Suho ott feküdt mellettem. Felhúztam teljesen a takarót, majd ijedten ültem fel.
- Nem történt semmi. - nevetett Suho, majd megnyugodtam. A fejem borzalmasan fájt, és inkább visszafeküdtem. - Hozok neked levest. - ajánlotta fel Suho, majd ki is ment. Addig gyorsan felvettem a pizsit és visszabújtam az ágyba. Nagyon jó meleg volt ott, és legszívesebben egész nap itt feküdnék, de nem lehet. Fel kell kelnem valamikor, de nem most. Már majdnem visszaaludtam amikor Suho bejött a levessel. Nagyon finom volt, egyszerűen megettem volna az egészet, ami még volt. De már az első kanál után a fürdőbe szaladtam, és ki is jött.
- Nem kellett volna annyit inni. - fogta meg a hajam Suho, hogy azt ne érje a hányásom. Hát szépen nézhettem ki. Amikor minden kijött, felálltam, és megmosakodtam, majd felkontyoltam a hajam.
- Ne haragudj. - néztem a szemébe, majd elindultam vissza a szobába. - Amúgy HaNa? - kérdeztem.
- Szobájába gondolom alszik. Tegnap hozzá is benéztem, de ő úgy feküdt az ágyon, ahogy hazaért. - nevetett Suho. Örülök, hogy jó kedve van. Én nagyon szarul éreztem magam, Betakartam magam nyakig, és az ágy mellett lévő üveg vízből kezdtem inni. Ez most nagyon jót tett. A levesből ismét elkezdtem enni, reménykedtem, hogy nem fogok megint a wc-n kikötni. Hát nem, megbírtam enni, úgyhogy utána rögtön visszatakartam magam. Suho végig ott volt mellettem, amit megint nem fogok tudni megköszönni, mert senki nem ugrik, ha hívom, csak HaNa, vagy Suho. Ők ketten azok, akikben bízhatok.
- Amúgy a gyógyszert, amit felírt azt orvos, szeded? - kérdezte Suho. A szívemre gondolt ezzel.
- Nem. - fogtam be a számat, mert teljesen elfejtettem. - Mindig reggel kell bevenni, és mindig elfelejtem. - mosolyogtam.
- De ez tudod, hogy nem vicc. - mondta aggódva Suho. Tudtam én mindent, de ez van. Aztán ennek hallatán elkezdett fájni a szívem, de nem volt vészes, mert pár perc után elmúlt. - Nekem most mennem kell, mert meló is létezik a világon. - nevetett, majd adott egy puszit a homlokomra. - Ha van valami azonnal szólj. - mondta, majd kilépett az ajtón
- Végre hogy eltűnt. - hallottam Sehun hangját. Ott állt az ablak mellett, és nézett kifelé. - Nem igaz, hogy nem vettél észre. Annyira jól érzed magad vele, miért kell engem várni? - ezzel el is kezdte a féltékenykedést.
- Sehun. Kérlek. - mondtam.
- Emlékszel mit mondtam tegnap este? Hallani akarom. - jött közelebb.
- Azt, hogy vissza fogsz jönni. - válaszoltam neki, amire elmosolyodott.
- Legalább ezt megjegyezted. - mosolygott vissza. - Szóval igen, nem sokára már újra itt leszek.
- De mikor? És hogyan, ha JongIn meghalt? - kérdeztem, mert annyira kíváncsi voltam. Mondjuk engem nem érdekelt, csak legyen itt mellettem újra.
- JongInnak van egy kurva testvére. - ekkor hirtelen ideges lett. - Baszki, ezt nem tudtam. Mindketten ilyenek, és Ő segíteni fog nekem. Azt mondta, hogy döntsem el mit akarok, és hogy soha többet ne csináljak ilyet. - mondta, majd kicsit lenyugodott. - Azt is mondta, hogy ha ő visszahoz engem, akkor ne is lásson soha. - fejezte be.
- Na de mikor fog visszahozni? - kérdeztem még mindig.
- Szerintem..... holnap. Igen, mert azt mondta még tegnap, hogy találkozzunk ma. - mondta. - Nyugi, lehet már este érezni fogsz. - pirult el ennél a mondatnál, de én is. Alig várom, hogy újra itt legyen köztünk. - Megkérhetnélek valamire? - kérdezte.
- Persze, akármire. - mosolyogtam.
- Ha visszajövök, költözzünk innen el, és éljük együtt az életünket. - mondta, majd ennél a mondatnál lefagytam. Most ez úgy hangzik, mintha épp megkérte volna a kezem. Nem tudtam válaszolni, csak néztem magam elé.
- De anyu.. - mondtam, és tényleg kell még rá vigyázni. Még azóta nem beszéltem vele, és most nem hagyhatom egyedül.
- Minden nap látogatni fogod, elhozlak ígérem, de kérlek. - könyörgött még mindig. Nem válaszoltam neki, inkább elfordultam.
- Nem tudom Sehun. Ez nagy kérés most tőled. - mondtam neki, majd amikor visszafordultam már nem volt ott. Egyedül maradtam a szobámba, a sok kérdéssel a fejemben. Megint nem tudom kinek feltenni. Rengeteget gondolkoztam ezen a kérdésen. Nagyon jó lenne vele együtt lenni, egy házban, csak ketten, és még el is képzeltem, de ez akkor is még gyors. Visszafeküdtem az ágyamba, és nem keltem fel kora délutánig. Még ebédhez sem mentem ki. Ajtó nyitódásra lettem figyelmes. HaNa jött be, és lefeküdt mellém az ágyra. Ő is betakarta magát, és egymás mellett aludtunk el.
~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése