Reggel keltem fel ismét. Átaludtuk az egész éjszakát. Olyan jól esett, hogy végre van mellettem valaki. Kinyitottam a szemem, és Sehun elterülve az ágyon feküdt. Lábai szét álltak, de szerencsére felvette az alsónadrágot. Én rajtam nem volt semmi, csak egy takaró. Nem akartam azzal felkelteni, hogy épp kiszállok az ágyból, de sikerült. Karomat megragadta, és visszarántott az ágyba.
- Ne menj. - fáradt hangjával szólt hozzám. - Még feküdjünk itt egy kicsit. - mondta, majd visszabújtam mellé az ágyba.
- De el kell menni ChoAh-hoz. - suttogtam neki, majd kómásan kikelt az ágyból.
- De csak mert tegnap megígértem. Amúgy jut eszembe. - fordult felém Sehun. - A bátyádról sosem meséltél. Mindenkit ismerek már, de Ő valahogy kimaradt. - mondta, majd meglepődtem azon, amit mondott.
- Ő olyan fajta ember, aki mindig szórakozni megy, és sosincs itthon. Van amikor ott alszik az egyik barátjánál, vagy épp csajozik. Régen annyira féltett, és mindig leszidott, ha valami rosszat csinál. Mostanában már nem, mert nem érdeklem, vagy nem tudom. - mondtam neki, majd ujjaimat kezdtem fogdosni.
- Majd üljünk le vele beszélgetni, hogy ne csináljon ilyeneket, és jobban figyeljen rád. Nem mintha én nem figyelnék rád elég jól, de Ő mégis a bátyád. - mosolygott, majd közben elkezdett öltözni. Követtem példáját, és a takaró alatt kezdtem öltözni. - Nem mintha nem láttalak volna meztelenül. - mosolygott, és lekapta rólam a takarót. Szerencsére addigra volt rajtam egy alsónemű, de a melltartó kimaradt. Bele is pirultam, mert azért nem mindennapi ezeket csinálni. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni, majd megmosni arcomat. Annyira jól esett most, pedig minden nap zuhanyzok. Felfogtam a hajam, és elindultam a konyha felé.
- Mit látnak szemeim. Megtaláltad a házat, ahol élünk? - szóltam Kyungsoohoz, amint megláttam, hogy épp eszik.
- Hát te nagyon vicces vagy. - nevetett, majd folytatta az evést.
- Amúgy, tudom, hogy nem érdekel, de anyu itt van velünk, és te körülbelül leszarod az állapotát. Gondolkozz el kicsit, hogy mit csinálsz. - mondtam, majd elkezdtem magamnak a kaját csinálni.
- Igen? És miért nem mondod el, hogy hogy került haza? Úgy volt, hogy meghalt, és eltemettük. Még a temetésen is voltunk, de érdekesmód újra itt van. Beszámolhatnál Min, hogy még is mi folyik itt. Semmit nem értek, csak ti hárman megbeszélitek együtt, és én vagyok az, aki mindig vagy kimarad, vagy én vagyok az utolsó. - mondta idegesen Kyungsoo, és végül rájöttem, hogy igaza van. Ha elmondom neki mi folyik itt, lehet mérgében kikiabálja, és mindenkinek elmondja, aztán én kerülök bajba. Sokat gondolkoztam azon, hogy mondjam el neki. Mert tényleg fura lehetett neki, hogy hazahoztuk. - Aztán ott van Sehun. Azt se tudom ki az. Te meg felhozod ide a házba. Tudom, hogy nem kellene mindenbe beleszólnom, mert már felnőtt nő vagy, de a húgom vagy, és talán meglehetne velem is beszélni a dolgokat. - csapott mérgében az asztalra. Megvárom, amíg lehiggad, és talán akkor majd elhívom valahová, ahol normálisan meg tudjuk úgy beszélni, hogy nem kürtöli szét senkinek.
- Mi ez a kiabálás? - jött ki a szobából HaNa. - Még nem hallottalak titeket vitatkozni. - majd ő is a konyhába vette az irányt. Megcsináltuk a reggelit, és elindultam szólni Sehunnak, hogy jöhet reggelizni. Mi később ültünk le, addigra Kyungsoo megevett mindent, és itt hagyott minket. Kérdéseire ugyan nem kapott választ, de nagyon gondolkozok. Összemosogattunk minden egyes tányért, és poharat, majd nem sokára elindultunk a kórház felé, ahol ChoAh van. Bementünk a főajtón, és a információs pultnál, elmondtuk a nevét, és ők azonnal válaszoltak, hogy hol van. Elindult az adott információ felé. A folyosó üres volt, egy lélek nem volt ott. Nem hallottunk hangokat sem a kórtermekből. És az a tipikus kórház szag csapott meg. Amint odaértünk a kórteremhez, benyitottunk. Amint megláttam ChoAh-t, majdnem elájultam. Nem bírom az ilyeneket, és még kórházba se szeretek járni. Lélegeztető volt rajta, és infúziót kötöttek rá.
- Jó napot! Önök a hozzátartozók? - jött be az orvos, amint meglátott minket.
- Nos, igen. Igaz nincs nagyobb baja? - kérdeztem tőle aggódva.
- Még a műtét óta nem nyitotta ki a szemét, de reméljük, hogy nem sokára eljön az a pillanat. Nagy szerencséje volt, az biztos. Épp időben hívták a mentőket. De rendben fog jönni, de az még sokára lesz. Elég súlyos sebei vannak. - mondta, majd ki is ment. Leültem mellé, és szorosan megfogtam kezeit.
- Minden rendben lesz ChoAh. Látod? Nem hittél nekem. - könnyek folytak végig az arcomon, amit Sehun törölt le ujjaival. Ott ültünk melle, egy darabig, aztán felálltunk, és indultunk is vissza. Szemeit még mindig nyitotta ki, de remélem, ha legközelebb jövünk, már kifogja. Hagytunk neki egy levelet: " Itt jártunk, holnap is jövünk. Ne aggódj! Itt leszünk melletted. Min" ezzel a mondattal, majd indultunk is kifelé. Még utoljára hátranéztem, és nagyon fájt ahogy ott feküdt. Próbáltam őt figyelmeztetni, de csak magára, és Markra hallgatott. Beültünk egy taxiba, majd elindultunk haza. Az úton végig az ablakon néztem kifelé. Majd megláttam egy táblát, ahová az volt írva, hogy dolgozót vesznek fel.
- Állj! - kiabáltam el magam, majd amint megállt az autó, kipattantam, és meg sem álltam a tábláig. Pincérnő, de én nem leszek elég jó. Egye fene, bementem. Nem veszíthetek semmit. Sehun utánam jött, mert el sem tudta képzelni mit akarok.
- A főnök bent van? - kérdeztem az egyik dolgozót, akit éppen megláttam.
- Igen, ott hátul. - mutatott az ajtó irányába, és elindultam felé. Bekopogtam, és egy hangos "igen" után benyitottam. Lehet pont rosszkor zavarom, mert telefonált, de amint meglátott, azonnal lerakta.
- Segíthetek? - kérdezte, hangja mély volt, és erős. Nem volt túl idős, de nem is volt már fiatal. Alakja is pont ilyen, hogy nem kövér, de nem is vékony. Pont jó. A haja beállítva, igazi főnök.
- Szeretnék az állásra jelentkezni. Nincs szakmám, de egy részmunkaidős állás pontosan megtenné. - mondtam, majd én is meggondoltam mit beszélek. Igen kellene munka, a rég rossz volt. Nem szerettem, de ez annyira jó lenne.
- Hány éves? - kérdezte.
- 19. De két hónap múlva már 20. - mosolyogtam, és próbáltam jól felelni a többi elhangzó kérdésekre. Több mindent kérdezett, és jól is válaszoltam.
- Rendben. Majd kapni fog egy levelet, amiben értesítjük, hogy felvesszük e vagy nem. De kérem, azon a napon jöjjön vissza, ha mégis felvennénk. - mondta utólag, majd udvariasan meghajoltam, és elindultam kifelé. Sehun már az ajtóban állt, és türelmetlenkedett, hogy mégis mi a fenét csinálok bent ilyen sokáig.
- Csak jelentkeztem egy állásra. - mutattam a tábla felé, ahová kivan nagy betűkkel írva. Majd egy bólintás után, már húzott is vissza az autó felé, ahová ismét beültünk, és most már hazáig nem álltunk meg. Majd amikor az épület elé értünk, Sehun kinyitotta az ajtót, és beléptem azon. A lépcsőn már nem bírtam menni felfelé, amint észrevette felkapott az ölébe, és úgy vitt fel. Majd az ajtót is úgy nyitotta ki, és úgy vitt be.
- Mi ez a nagy öröm? Min nem tud sétálni, és az öledbe kellett felhoznod? - kötött bele Kyungsoo Sehunba.
- Mi ez a hirtelen beszólogatás? Én elfogok neked mondani mindent, de így nem, ha ilyen vagy. - mondtam, majd megütöttem a vállát. HaNa is odajött közben, és ő is meglepetten nézett Kyungsoora, hogy eddig meg sem szólalt, most meg már nagy arca lett. Sehun elhúzta Kyungsoot a szobájába, és bezárta maga mögött az ajtót. Nem értettem, de biztos úgy van. Én pedig HaNaval mentem be a szobámba. Elmeséltem neki, hogy mi volt ma, mikor bementünk ChoAh-hoz, és kikerekedett szemekkel figyelt.
- Remélem rendbe jön hamar. Az az idióta. Nem hiszem el, hogy ezt tette vele. - mondta, majd tovább folytattam a mondandóm. Részletesen kifejtettem, hogy állásra is jelentkeztem, meg ilyenek. Ő is egy bárban dolgozik, de nem pincér, hanem ő készíti az ételt, nem is szakács, mert nem nevezhető annak. A lényeg, hogy kitárgyaltunk mindent, majd lementünk vissza a nappaliba. Hangos kiabálásokat hallottunk Kyungsoo szobája felől. Megijedtem én is, és HaNa is. Közelebb mentünk, de annyira kiabáltak, hogy még a fülem is fájt. Muszáj voltam benyitni.
- Fiúk! Fejezzétek már be! - kiabáltam el magam, mire mindketten felém fordultak. Sehun megragadta a karom, és húzott maga után.
- Ezt még megbeszéljük! - kiabált egyet KyungSoo Sehun után, de amint észrevettem nem érdekelte. Leültünk a tévé elé, és elkezdtünk valami filmet nézni KyungSoo nem jött ki a szobából, mert a kiabálás után, szerintem egyikük sem akart egy légtérbe kerülni a másikkal. Éjszaka volt már, és persze nekünk pontosan horror filmet kellett nézni. Én félek az ilyenektől. Sehun látta, hogy félek, ezért magához ölelt, és a film végéig nem engedett el. Na és nem is szeretek egyedül aludni ilyenkor, de amint vége volt a filmnek, Sehun elindult vissza JongDae-hez, mert már két napja ugyanabban a ruhában volt, és szeretne újakat is venni. Az ajtónál elbúcsúztunk, szorosan magához ölelt, és adott ajkaimra egy puszit.
- Holnap találkozunk. - mondta, majd bezárta maga után az ajtót. Én elindultam elmosni a tányért, amiben a popcorn volt. Amint befejeztem, és mindent a helyére raktam, elindultam a szobám felé, majd a szekrényből kivettem a pizsit. Gyorsan lezuhanyoztam, most nem cicóztam, mert a filmet még mindig látom magam előtt. Aztán egyenesen HaNa szobája felé vettem az irányt. Amint benyitottam, láttam, hogy telefonál, de ő kezével intett, hogy menjek csak. Nem sokára le is tette a telefont, majd rám nézett.
- Félsz, igaz? - mosolygott rám, majd egy apró bólintással jeleztem, hogy igen. - Gyere. - emelte fel a takarót, jelezve, hogy bújjak be mellé. Ma sem alszok egyedül, bár jobb lenne Sehun karjai közt aludni. Még a telefonomra ránéztem, mert elkezdett rezegni. SMS-t kaptam egy ismeretlen számról. De amint elolvastam, rájöttem, hogy Sehun az, és ismét nincs telefonja, ezért elkérte a JongDae-ét. Mosolyogva, de nagy nehezen elaludtam, majd csak reggel ébredtem fel.
~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése