- Min. Szívem, kelj fel, kérlek. - hallottam valaki hangját, aki épp álmomból ébresztett fel. Kinyitottam a szemem, és Sehun feküdt mellettem. Ránéztem az órára, és fél 10 volt.
- Mit keresel itt? Még aludni akarok. - nyűgös voltam, mert senki, sose ébresztett még fel. - Hagyj aludni. - majd elfordultam tőle. Aztán leesett , hogy kivel beszélek, és rögtön visszafordultam. - Bocsáss meg. - próbáltam felvenni egy mosolyt.
- Hát igen. - nevetett Sehun. - Nem tudom mi lesz. Mindenféle képen próbálok visszajönni hozzád. - néztem rá csodálkozva, mert nem értettem mit akar ezzel mondani. Idegességében lefeküdt mellém ahogy tudott, és a plafont kezdte bámulni. - Nekem el kellett menni az egyik sráchoz, alkudozni. De most nem akar. És félek, hogy lehet nem úgy fogok tudni visszajönni, de ne aggódj, mindent megteszek. - mondta, bár láttam rajta, hogy fél.
- Nem értem. - kezdtem én is félni. Nem akarom, hogy újra lebegjen. Érezni akarom, és nem akarok rá haragudni ezek után. Örülök, hogy visszahozta anyut, és ezek után azt akarom, hogy Sehun apja szenvedjen azért, hogy megölte a gyerekét.
- A lényeg, hogy lehet sokáig leszek még így, mert a gyerek, akivel alkudozni akarok, nem megy bele. Így is örülök, hogy anyudat visszahozta. - mondta. - Nem sokára jövök, és menj, nézd meg anyud. - majd el is tűnt. Ha az a srác nem akar belemenni az alkuba, akkor én fogom megkeresni, és teszek arról, hogy bele menjen. Még ezen elgondolkoztam egy kicsit, majd felkeltem, és elindultam anyu szobája felé. Beléptem a szobába, és meglepődve láttam, hogy az ágy szélén ült. Odamentem, és leültem mellé.
- Minden rendben? - kérdeztem tőle.
- Miért vagyunk itt, kicsim? Miért nem a saját házunkban vagyunk? - tette fel sorba a kérdéseket, és hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Majd amikor végiggondoltam mindent, lassan előtörtek az érzéseim, és a könnyek kezdtek folyni. Gyorsan elfordultam, hogy ne is lássa. - Mi a baj? - csak észrevette, hogy valami bajom van, de gyorsan letöröltem a könnyeim, és felé fordultam.
- Anyu, az a helyzet...
- Min, figyelj itt van ChoAh. - rontott be HaNa a szobába, és ezzel fellélegeztem. - Illetve, nem csak ChoAh. - mosolygott. - De szólok neki, hogy most nem érsz rá.
- Nem nem, HaNa. Légyszíves addig vigyáznál anyura? - mondtam, majd odaálltam mellé, és még belesúgtam valamit a fülébe. - Ne merj neki mondani semmit. Találj ki valamit, vagy inkább nem is, majd én elmondom neki. - majd ki is mentem a szobából. ChoAh a barátjával volt, aki segített felhozni a cuccokat, még az elmúlt napban.
- Gyertek csak be. Üljetek le. Kértek valamit? - öleltem meg ChoAh-t, majd elindultam a konyha felé kiszolgálni őket.
- Eljönnél majd velem délután vásárolni? - kérdezte ChoAh, és én gondolkozás nélkül rávágtam, hogy persze. Miért is ne? Egy kis kikapcsolódás rám is fér. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és közben HaNa is lejött.
- Anyud lepihent, nem érzi jól magát. - mondta HaNa letörten. Elhiszem, hiszen Ő sem tudja, most mi történik igazából. Ebéd után összepakoltam, és kezdtem öltözni, mivel vásárolni megyünk. Kivasaltam a hajam, majd felvettem egy világos farmert, és egy őszi bokacsizmát. Ugyan már ősz van, és engem felvettek az egyetemre, de mégsem megyek. Inkább kihagyok egy évet, meglátjuk mi lesz jövőre, mert most még nem igazán érnék rá tanulni sem. Van elég problémám, és a tanulás most nem fér bele.
- Nem sokára jövök. - kiabáltam be HaNa-nak, és átmentem a szomszéd lakásba, ahol ChoAh lakik. Bekopogtam, és már jött is azt ajtón kifelé.
- Mehetünk. - mondta mosolyogva, és becsukta maga után az ajtót.
- Mark már el is ment? - kérdeztem tőle.
- Azt mondta dolga van, és hogy nem zavar. De olyan édes. - áradozott barátjáról, én pedig irigykedtem. Az én barátom egy szellem, akit nem érinthetek meg, nem érezhetem a teste melegét, és még az illatát sem. Szomorúan lépkedtem le a lépcsőn. Elindultunk a város felé, és bementünk egy két boltba. Amikor kijöttünk, megismertem valakit a távolban, épp társalgott.
- Menj csak be, mindjárt megyek utánad. - mondtam ChoAh-nak, és elindultam felé. Távolról nem nagyon ismertem meg, de mikor egyre közelebb értem, már megismertem. Mark volt az, aki épp egy elég fura fazonnal beszélgetett.
- Kicsoda? Sehun? - véletlenül hallottam meg, hogy mit beszélgetnek, és Sehun nevére felkaptam a fejem.
- Igen, nagyon vissza akar jönni, de egy időre úgy is ott marad. - gonosz nevetést vett fel a fura srác. Nagyon érdekes személyiség, még ilyet sosem láttam. Körbenéztem, de nem láttam Sehunt. Miért beszélnek Sehunról, és honnan tudják, hogy szellem? Nem értettem semmit, ezért beszaladtam ChoAh-hoz. Megkerestem a boltban, aki épp egy csinos felsőt nézegetett.
- Menjünk, gyere. - fogtam meg karját, és húztam magam után.
- Mi? Mi történt? - kérdezte lihegve. Ő csak loholt utánam, de nem tudom mit csináljak. Elmondjam neki, vagy ne? A lényeg, hogy elindultunk hazafelé, mert nem akartam tovább hallgatni, és Sehunnal is beszélni akarok. - Mondd már Min. Mi a baj? - csak kérdezett, de nem válaszoltam. A szívem felvette a tempót, és csak vert, és vert, egyre gyorsabban. Amikor hazaértünk, bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Amikor megfordultam, már ott volt Sehun.
- Baj van? - jött közelebb.
- Ismered ChoAh barátját, nem? Láttad már. - kérdeztem tőle.
- Persze, hát neked segített cipekedni. - mondta.
- Ma láttam egy sráccal beszélgetni. Fura volt, sose láttam még ilyet. Tiszta feketében volt, és nem is tudom elmondani. De rólad beszéltek, és hogy egy időre nem fogsz visszajönni. Mit akar ez jelenteni? Honnan tudják, hogy szellem vagy? Sehun.. - kérleltem, és könnyek szöktek ki a szememből.
- Fekete volt a haja? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam, majd félelem szökött belém.
- JongIn. - suttogott maga előtt egy nevet, Mindjárt visszajövök. - mondta, majd eltűnt. Remélem tesz valamit ennek érdekében, mert megőrülök. Nem akarom, hogy ott legyen. Kimentem a szobámból, és futásnak indultam. HaNa ismét furán nézett rám, de nem mondtam semmit.
- Vigyázz anyura. - mondtam neki, és már kint is voltam a lépcsőnél. Meg sem álltam egy percre sem, csak futottam végig a városon, hátha újra meglátom ezt a srácot. Mark igazából ráér, mert ChoAh a szomszédom, és bármikor elmondhatom neki, ha tényleg baj van. De azzal a sráccal beszélnem kell. Vissza kell nekem hoznia, mert megőrülök. Minden fekete ruhás emberkét megnéztem közelebbről, de mivel nem találtam, elindultam a város szélére, ott is végignéztem. Majd láttam messziről, egy hasonmását. Elindultam utána, aki épp az erdő felé ment. Miért menne az erdőbe? Utánafutottam, és közben bujkáltam, hogy ne lásson meg. Majd amikor teljesen beért az erdőbe megállt. Én egy fa mögé rejtőztem, és figyeltem.
- Miért követsz, idegen? - szólalt meg, és mély hangja megijesztett. A fa mögül előjöttem, és megálltam mögötte. Nem fordult meg, de tudtam, hogy nem kellett volna követni. A szívem a félelemtől szaporábban vert.
- Hozd vissza Sehunt. - mondatomtól meglepődött, és megfordult.
- Ki vagy te? - jött közelebb. - Honnan tudsz te Sehunról? Látod? - érdeklődött, de nem mondtam semmit.
- A barátom. - hangom remegett, és ezen elnevette magát.
- Ez a gyökér? - nevetést nem hagyta abba, én pedig a földet kezdtem nézni.
- Ne nevezd így. - mondtam, és egyre jobban kezdtem remegni. Itt amúgy is hideg volt, de inkább a félelem játszott nagyobb szerepet. Közelebb jött, és szemével megvizsgált.
- Nem tudom ki lehetsz te, de én döntöm el, hogy ki mikor és miért fog visszajönni. Ne avatkozz ebbe bele. És most tűnés. - mutatott a hátam mögé, hogy mehetek innen. De nem indultam meg. - Nem mész? - kérdezte, de hangját már felemelte.
- Akkor inkább ölj meg engem, de Őt hozd vissza. Nem tudom, miért kell ezt csinálni. Szeretem, és szerintem, ha te is szeretsz valakit, azért bármit megtennél. Szóval kérlek, próbálj minket megérteni. Ő jelenti az életemet. - magyarázkodtam, és próbáltam meggyőzni.
- Min?! - hallottam meg Sehun hangját messziről. - Szóval itt vagy. Tűnj innen. - mondta, majd mondatán meglepődtem. - Miért jöttél ide? Megőrültél? - kiabált velem, de tudhatná, hogy csak segíteni akartam neki visszajutni. - Min, eszednél vagy? - hallottam, hogy a srác mellettünk közben nevet. Nagyon tetszhet neki a jelenet. - Nem ismered még ezt az embert. Nem tudod mire képes. - jött közelebb hozzám.
- Megjött a mi kis hősünk, a megmentőnk. - nevetett még mindig a srác. - Nem kell őt félteni, ha egy ilyen emberrel mint én, szembe mer nézni. - mondta.
- Min, menjünk. Ne foglalkozz vele. - szólt Sehun, de nem mozdultam, majd lépteket hallottam közeledni. Mark odalépett a srác mellé, és Sehunra pillantottam. Ő ideges lett, és hirtelen eltűnt, majd Mark előtt jelent meg.
- Idióta! - kiáltott rá, és megütötte volna, de nem tudta. Sajnos nem tud hozzányúlni. Megijedtem tőle, és hátrálni kezdtem.
- Szia Min. - mosolygott Mark, én pedig szánalmat éreztem.
- Tudja ChoAh, hogy mit csinálsz? - kérdeztem tőle.
- Nem, de úgyis megtudja, ha hazamész. HA hazamész. - emelte ki a "ha" szót, én pedig megijedtem. Nem hogy ha, de akarok jutni. Nem akarok itt meghalni, és Sehun sem tud most rám vigyázni.
- Min! Fuss! - kiáltott Sehun.
- Hu. - szólalt meg Mark, de hallgattam Sehunra. Futásnak eredtem, kifelé az erdőből, ahogy tudtam. Féltem, hogy utánam jönnek. Nem mertem hátranézni se, csak futottam ahogy bírtam, egyenesen haza. Sokáig tartott az út, ezért meg sem álltam, egy pillanatra. Már szinte a tüdőmet köptem ki. A lépcsőn futottam fel, és megálltam ChoAh ajtaja előtt. Elkezdtem verni az ajtót, ahogy bírtam. Szinte már majdnem berúgtam, de nem akartam bemenni. Fél perc után ki is nyitotta.
- Jó ég, mi a baj? - nézett rám ChoAh, és közben nem tudtam megszólalni. - Futottál? Mi a baj? Min, mondj már valamit. - közben megfogta karom és behúzott a házba. Én úgy lihegtem mint egy kutya, és nem nagyon tudtam megszólalni. Hozott nekem egy pohár vizet, amit másodpercek alatt ittam meg. Ez nekem nem volt elég, és a csaphoz álltam. Lehet bunkó voltam, de el kell mondanom valahogy neki, ezért innom kellett. Leültünk a kanapéra, és elmondtam neki mindent.
- Mi? Az nem lehet! Ő sosem csinál ilyet.
- Higgy nekem. - szóltam közbe. - Láttam, amit láttam. Ott állt előttem. - próbáltam vele megértettni, de nem nagyon hitte el. Felhívta Markot, de hazudott neki, és ellenem fordította ChoAh-t. Megharagudott, és ezért ott hagytam. Már nem tudtam mit mondani neki, tudom, hogy utál, azt hiszi Sehunért bármit megteszek. Hazamentem, és HaNa már csinálta a kaját.
- Minden rendben? - nézett rám. Neki is elmondtam a lényeget, és nem hitt a fülének. Igaz, elhitte nekem, mert tudja, hogy nem hazudok neki. ChoAh pedig nem olyan régóta ismer, és nem annyira bízik bennem. Mark pedig a barátja, és neki jobban hisz. Már nem tudtam mit csinálni. Étvágyam nem volt, ülni egy helyben nem tudtam. Vártam Sehunt, hátha előjön, de nem tette. Lábamat már rángatta az ideg, de szó szerint. Már este volt, én még mindig a tévé előtt ültem. Anyuhoz is bementem, ő is már aludt. HaNa is, már bent volt a szobájába, és hallottam, hogy telefonál. Biztos a pasival, akit valamelyik nap elhozta. Kyungsoo nem volt itthon szokás szerint. Lezuhanyoztam gyorsan, és felmentem a szobába. Hangokat hallottam kintről, ezért muszáj voltam felkelni. Kinyitottam az ajtót, és a nappali közepében megálltam. Körbenéztem, de nem láttam semmit. Lassan fordultam meg, és Sehun ott állt előttem. Szemében láttam, hogy baj van. Ezért inkább nem kérdeztem semmit. Vártam, hogy megszólaljon.
- Meghalt. - mondta, majd meglepődve álltam előtte.
- Ki? - kérdeztem vissza, és reménykedtem, hogy nem az a srác, akivel alkudozni kellene.
~~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése