Másnap reggel arra keltem fel, hogy a szobában hűvös volt, és a fény is áramlott befelé. Felnéztem, és az ablak tárva nyitva volt. Felálltam, és bezártam. HaNa már nem volt mellettem, gondoltam ő volt az, aki kinyitotta. Leültem vissza az ágyra, és megnéztem mennyi az idő. Igen, tegnap délutántól, ma reggel fél 10-ig aludtam, vagy aludtunk. Nem tudom HaNa mikor kelt, és mikor ment ki. Ennyit még szinte sosem aludtam. Nagyon kiüthetett az az este. Újra felálltam, és a szekrényemhez lépkedtem. Kivettem belőle a megfelelő ruhadarabot, és kinyitottam az ajtót. Amint kiléptem, vendégünk volt.
- Jó reggelt. Te aztán tudsz aludni. - nevetett Suho a nappali felől. Már csak ő hiányzott. Válasz nélkül elindultam a fürdő felé, majd becsuktam magam után az ajtót. Igazából, elfelejtettem becsukni, mert amikor magam köré takartam a törölközőt, Suho lépett be.
- Én... inkább megyek. - amint meglátott, ki is ment. Kicsit megijedtem, mivel egy szál törölközőben voltam.
- Máskor figyelhetnél jobban. - hallottam meg Sehun hangját, majd oldalra néztem, és tényleg ő volt. Megörültem, hogy itt van, de neki sem kellene megjelennie pont ilyenkor.
- Nem látod, hogy most zuhanyoztam le? Fel szeretnék öltözni. - mondtam neki, majd ezzel el is tűnt. Most már nyugodtan öltözhettem fel, és mehettem ki. A pizsit bevittem a szobámba, és elraktam a szekrénybe. Meg igazítottam az ágyat, és indultam ki a konyhába. Készítettem a reggelit, de Suho végig ott lebzselt mellettem. Már a végén ő is besegített.
- És mi a helyzet Sehunnal? - kérdezett rá a lényegre. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet vele, mire ő meglepett fejet vágott. Remélem, hogy tényleg vissza fog jönni, és végleg itt lesz velem.
*Sehun szemszöge*
Ma van az a nap, amikor remélhetőleg vissza fogok menni az élők közé. Elindultam az erdőbe, ahol JongInnak volt helye. De ő már nincs. Én nem tudom mit tettek vele, de nem kellett volna megölni, mert lehet ő visszahozott volna. De van egy testvére, Kim Yugyeom. Még fiatal, de ők ketten, ugyanazt tudják csinálni. Még az apjuktól örökölték ezt az erőt, ha annak mondhatom.
Amikor beértem az erdőbe, félve, de odaálltam Yugyeom elé.
- Remélem megértetted mit akarok tőled. Ha vissza viszlek az élők közé, soha, de soha többé nem akarlak itt látni. - fenyegetett Yugyeom, és mindent megértve, még az ujjammal pecsételtem le egy papírt. - Még az erdő közelébe se legyél, mert azt mind tudni fogjuk. Akkor visszahozunk, és soha nem láthatod a barátnődet. A túlvilágra is eljuttatunk, ahogy ő csinálta, igaz? - mondta, majd botnak támaszkodva, becsukta a szemét, a könyvet a kezébe vette, és elkezdett hablatyolni latinul. Olyan szavakat mondott ki, amit még én sem értettem. Éreztem valamit a testemen, valami nem mindennapit. Csináltak már ilyet velem, de Yugyeom máshogy csinálja. Majd kis idő múlva, végre, ismét igazi ember lehettem. - Azt még tudjad, hogy a halott testvérem figyel, és még őt is visszahozhatom. És újra ő lesz a főnök. Szóval, ajánlom nagyon vigyázz magadra, és semmibe ne keveredj bele. - kimondta utolsó mondatát, majd meghajoltam, és szó nélkül elindultam. "Vigyázni fogok" - gondoltam magamba, majd az utcán az egyik taxiba beültem, és elindultunk JongDae háza felé, ahol ki tudom őt fizetni. Majd arra is adott, hogy Minhez el tudjak menni. JongDae adott valami ruhát, amit feltudok venni, lezuhanyoztam, és már kint voltam az ajtóban.
- Nem tudom, hogy ott maradok e, de úgyis észreveszed, ha mégis. - nevettem bele mondatomba, és ő is mindent megértett. Megöleltem, és elindultam Min háza felé. Az út olyan hosszúnak tűnt, és már alig vártam, hogy ott legyek. Az autóból néztem kifelé, és néztem a házakat, amik olyan szépek voltak. Ez olyan város, ahol elég gazdagak laknak. Amikor végre odaértünk, odaadtam a pénzt a taxisnak, és kinyitottam a nagy kaput. Elindultam fel a lépcsőn, és amikor fordultam volna be a folyosóra, megláttam Markot, éppen ChoAh ajtaja előtt. Nem akartam leskelődni, de akaratom ellenére is figyeltem mit csinál. Ott állt ChoAh ajtaja előtt, de viszont ő még nem jött ki. Nem tudom mit akarhat. Lassan, de benyitott, és bement a házba. Kíváncsi lettem volna rá, hogy mit akar, de nem, nem kavarodok bele semmibe. Inkább megyek Minhez. Bekopogtam, és HaNa nyitotta az ajtót.
- Szia. - lepődött meg, mire én elmosolyodtam. - Újra köztünk. - mosolygott Ő is. - Ha meg mered újra bántani, nyakad eltöröm. - mondta, majd felvett egy erőltetett mosolyt. - Miin! - húzta el az "i" betűt, addig HaNa beengedett, és nyugodtan indultam el befelé. Na akkor kapott el az ideg, amikor megláttam Suho-t a konyhába. Mi a fenét keres itt? Miért van állandóan Min közelében, nem értem. Megláttam Mint a konyhában, ahogy csinálta a reggelijét, és mögé settenkedtem, majd hátulról átöleltem. Nem fordult meg, kezei abbahagyták a főzést. Éreztem, ahogy remeg, így szorosabban öleltem. Suho addigra kiment a konyhából, szerencsére. Elengedtem, majd magamhoz fordítottam. Nem tudott megszólalni, ezért magamhoz húztam, és egy apró puszit adtam ajkaira. Könnyei ismét elkezdtek hullani, ami jó jel, mert örül nekem.
*Min szemszöge*
Megijedtem amikor valaki hirtelen mögém állt, és szorosan magához ölelt. Nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy Sehun az. Megszólalni nem tudtam, és magához fordított, és később már ajkait éreztem az enyémen. Újra együtt vagyunk, és soha nem engedem el. Nem eresztem el.
- Megjöttél. - suttogtam, és könnyeim kezdtek folyni. Szorosan magamhoz öleltem, és nem engedtem el.
- Odaég. - mosolygott, majd rajtam keresztül nyúlt a serpenyőhöz. Én továbbra sem engedtem el, nem érdekelt, ha kezeivel éppen a kaját csinálja tovább, amit otthagytam. Amikor kész volt, leültünk mindannyian enni. Suho addigra elment, mert nem igazán bírják egymást Sehunnal. HaNaval, anyuval - akit Sehun már ismer, de anyu nem, ezért bemutattam neki -, Kyungsooval ettük a reggelit. Anyu még mindig nem tudja, hogy mi a helyzet, amit nem is nagyon szeretném neki elmondani. Elmostam a tányérokat, és Sehunnal elmentünk a szobámba.
- Elmondod? - néztem rá, nem akartam erőltetni. Azt csinál amit akar, ha nem mondja el, az sem baj, a lényeg, hogy újra itt van.
- A lényeg, hogy úgy hozott vissza, hogy soha többet nem akar látni engem. És még az erdő közelébe se menjek. Ja, és hogy ne keveredjek bele semmibe, mert akkor én járom meg rosszul. Úgyhogy szeretném, ha nem csinálnál hülyeséget. - csípte meg az arcom, majd elmosolyodott.
A telefon csörgése zavarta meg a csendet.
- Min, segíts. - hallottam valaki hangját, de amikor ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen szám volt. Ki hív engem ismeretlenről? Ezt Sehun is meghallotta, és idegességében felpattant és ment kifelé. Én utánaszaladtam, és megragadtam a karját.
- Eressz. Ez ChoAh. Markot láttam az ajtaja előtt állni, amikor jöttem ide hozzád. Nem akartam hallgatózni, és nem is mentem oda. Inkább téged választottalak. De most oda kell mennem. Meg kell védenem. - mondta, majd kirántotta kezét a szorításomból.
- Emlékszel arra a mondatra, hogy semmibe nem avatkozol bele? - kiabáltam utána, majd egy pillanatra meg is állt. - Sehun, Mark közéjük való. Emlékszel? ChoAh nem hitt nekem, most nem tudok mit csinálni. Sehun, kérlek. Nem akarlak elveszíteni még egyszer. - kiabáltam még mindig, és hangom is elcsuklott.
- A barátnőd, Min. Segíteni kell neki. - mondta, majd elindult.
- Tehát nem szeretsz annyira, hogy ezt az egyet megtedd értem. - ordítottam utána, majd odajött hozzám, és adott egy csókot.
- Nagyon is szeretlek, de tudod, hogy milyen Mark. Ha ChoAh nem lenne a barátnőd, akkor is segítenék másnak. - mondta, majd kilépett az ajtón. Én utánamentem, mert engem is érdekel, mi van a barátnőmmel. Sehun óvatosan kinyitotta az ajtót, és egy apró résen nézett be.
- Nem látom Markot, bemegyek. - mondta, és az ajtót szinte kiszedte a helyéről. Elkezdtük kiabálni ChoAh nevét, hogy szóljon vissza, mégis hol van. Bementünk a szobájába, és ott láttuk őt feküdni, körülötte vértócsa. - Nem halt meg, de azonnal hívj egy mentőt. - parancsolt rám Sehun, és én azonnal tettem, amit mondott. Nem sokára ki is jöttek a mentősök, és segítettek rajta.
- Mi majd megyünk holnap, hadd intézzék a dolgukat. - mondta Sehun. - Legalább megtaláltuk.
- Honnan tudtad, hogy ChoAh az? Én még a hangját sem ismertem meg. - mondtam.
- Mondom, hogy láttam Markot az ajtaja előtt, és ahogy bement, még rendesen szét nézett, hogy látja-e őt valaki. Onnan gondoltam, hogy ez ChoAh. - mondta, majd megfogta a karom, és húzott befelé a házba. Amikor beértünk az ajtónak dönt, és erősen kezdett el csókolni.
- Felejtsük el ami ma történt, és ünnepeljük meg, hogy újra itt vagyok. - vett fel egy sunyi mosolyt, és ismét nekem esett. Behúzott a szobába, és már vette is lefelé a felsőmet. Én is lehúztam róla az övét, és már az ágyon feküdtem. Felém hajolt, de azt a csókcsatát még nem hagytuk abba. Majd lassan melltartómat is levette, és egyre lentebb csókolgatott. Nyakamon át, teljesen a mellkasomat, majd nadrágomhoz ért. Kicsatolta az övet, és lehúzta a nadrágot rólam. Majd felültem, és ugyanezt tettem vele. Levettem a nadrágját, és láttam, hogy odalent már elég szűkösen van, mindketten már alsóneműben voltunk. Visszafektetett az ágyra, és az alsóneműt is lehúzta rólam. Ő is levette lassan, és rám feküdt. Erősen kezdett csókolni ismét, majd megemeltem csípőmet, hogy essünk neki. Férfiasságát betette, és lassan kezdett el mozogni. Halk nyögések hagyták el a számat, ami azt jelentette, hogy nagyon élvezem. Aztán egyre gyorsabban mozgatta bennem. Pózokat váltottunk, ami egyre jobb volt. Aztán már ott vettem magam észre, hogy Sehun elkezdett nyögni, ami azt jelentette, hogy ő már végzett. Addig kezdett engem piszkálni, amíg én is megadtam, és végre nekem és vége volt. Nagyon jól éreztem magam vele. Eddig vele a legjobb. Nem akarom elengedni, a fellegekben vagyok ilyenkor.
Lefeküdtünk egymás mellé, fejemet a mellkasára helyeztem, és lassan, de biztosan aludtunk el.
~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése