14. rész

Reggel keltem fel ismét. Átaludtuk az egész éjszakát. Olyan jól esett, hogy végre van mellettem valaki. Kinyitottam a szemem, és Sehun elterülve az ágyon feküdt. Lábai szét álltak, de szerencsére felvette az alsónadrágot. Én rajtam nem volt semmi, csak egy takaró. Nem akartam azzal felkelteni, hogy épp kiszállok az ágyból, de sikerült. Karomat megragadta, és visszarántott az ágyba. 
- Ne menj. - fáradt hangjával szólt hozzám. - Még feküdjünk itt egy kicsit. - mondta, majd visszabújtam mellé az ágyba. 
- De el kell menni ChoAh-hoz. - suttogtam neki, majd kómásan kikelt az ágyból. 
- De csak mert tegnap megígértem. Amúgy jut eszembe. - fordult felém Sehun. - A bátyádról sosem meséltél. Mindenkit ismerek már, de Ő valahogy kimaradt. - mondta, majd meglepődtem azon, amit mondott.
- Ő olyan fajta ember, aki mindig szórakozni megy, és sosincs itthon. Van amikor ott alszik az egyik barátjánál, vagy épp csajozik. Régen annyira féltett, és mindig leszidott, ha valami rosszat csinál. Mostanában már nem, mert nem érdeklem, vagy nem tudom. - mondtam neki, majd ujjaimat kezdtem fogdosni. 
- Majd üljünk le vele beszélgetni, hogy ne csináljon ilyeneket, és jobban figyeljen rád. Nem mintha én nem figyelnék rád elég jól, de Ő mégis a bátyád. - mosolygott, majd közben elkezdett öltözni. Követtem példáját, és a takaró alatt kezdtem öltözni. - Nem mintha nem láttalak volna meztelenül. - mosolygott, és lekapta rólam a takarót. Szerencsére addigra volt rajtam egy alsónemű, de a melltartó kimaradt. Bele is pirultam, mert azért nem mindennapi ezeket csinálni. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni, majd megmosni arcomat. Annyira jól esett most, pedig minden nap zuhanyzok. Felfogtam a hajam, és elindultam a konyha felé. 
- Mit látnak szemeim. Megtaláltad a házat, ahol élünk? - szóltam Kyungsoohoz, amint megláttam, hogy épp eszik. 
- Hát te nagyon vicces vagy. - nevetett, majd folytatta az evést.
- Amúgy, tudom, hogy nem érdekel, de anyu itt van velünk, és te körülbelül leszarod az állapotát. Gondolkozz el kicsit, hogy mit csinálsz. - mondtam, majd elkezdtem magamnak a kaját csinálni. 
- Igen? És miért nem mondod el, hogy hogy került haza? Úgy volt, hogy meghalt, és eltemettük. Még a temetésen is voltunk, de érdekesmód újra itt van. Beszámolhatnál Min, hogy még is mi folyik itt. Semmit nem értek, csak ti hárman megbeszélitek együtt, és én vagyok az, aki mindig vagy kimarad, vagy én vagyok az utolsó. - mondta idegesen Kyungsoo, és végül rájöttem, hogy igaza van. Ha elmondom neki mi folyik itt, lehet mérgében kikiabálja, és mindenkinek elmondja, aztán én kerülök bajba. Sokat gondolkoztam azon, hogy mondjam el neki. Mert tényleg fura lehetett neki, hogy hazahoztuk. - Aztán ott van Sehun. Azt se tudom ki az. Te meg felhozod ide a házba. Tudom, hogy nem kellene mindenbe beleszólnom, mert már felnőtt nő vagy, de a húgom vagy, és talán meglehetne velem is beszélni a dolgokat. - csapott mérgében az asztalra. Megvárom, amíg lehiggad, és talán akkor majd elhívom valahová, ahol normálisan meg tudjuk úgy beszélni, hogy nem kürtöli szét senkinek. 
- Mi ez a kiabálás? - jött ki a szobából HaNa. - Még nem hallottalak titeket vitatkozni. - majd ő is a konyhába vette az irányt. Megcsináltuk a reggelit, és elindultam szólni Sehunnak, hogy jöhet reggelizni. Mi később ültünk le, addigra Kyungsoo megevett mindent, és itt hagyott minket. Kérdéseire ugyan nem kapott választ, de nagyon gondolkozok. Összemosogattunk minden egyes tányért, és poharat, majd nem sokára elindultunk a kórház felé, ahol ChoAh van. Bementünk a főajtón, és a információs pultnál, elmondtuk a nevét, és ők azonnal válaszoltak, hogy hol van. Elindult az adott információ felé. A folyosó üres volt, egy lélek nem volt ott. Nem hallottunk hangokat sem a kórtermekből. És az a tipikus kórház szag csapott meg. Amint odaértünk a kórteremhez, benyitottunk. Amint megláttam ChoAh-t, majdnem elájultam. Nem bírom az ilyeneket, és még kórházba se szeretek járni. Lélegeztető volt rajta, és infúziót kötöttek rá. 
- Jó napot! Önök a hozzátartozók? - jött be az orvos, amint meglátott minket. 
- Nos, igen. Igaz nincs nagyobb baja? - kérdeztem tőle aggódva. 
- Még a műtét óta nem nyitotta ki a szemét, de reméljük, hogy nem sokára eljön az a pillanat. Nagy szerencséje volt, az biztos. Épp időben hívták a mentőket. De rendben fog jönni, de az még sokára lesz. Elég súlyos sebei vannak. - mondta, majd ki is ment. Leültem mellé, és szorosan megfogtam kezeit. 
- Minden rendben lesz ChoAh. Látod? Nem hittél nekem. - könnyek folytak végig az arcomon, amit Sehun törölt le ujjaival. Ott ültünk melle, egy darabig, aztán felálltunk, és indultunk is vissza. Szemeit még mindig nyitotta ki, de remélem, ha legközelebb jövünk, már kifogja. Hagytunk neki egy levelet: " Itt jártunk, holnap is jövünk. Ne aggódj! Itt leszünk melletted. Min" ezzel a mondattal, majd indultunk is kifelé. Még utoljára hátranéztem, és nagyon fájt ahogy ott feküdt. Próbáltam őt figyelmeztetni, de csak magára, és Markra hallgatott. Beültünk egy taxiba, majd elindultunk haza. Az úton végig az ablakon néztem kifelé. Majd megláttam egy táblát, ahová az volt írva, hogy dolgozót vesznek fel. 
- Állj! - kiabáltam el magam, majd amint megállt az autó, kipattantam, és meg sem álltam a tábláig. Pincérnő, de én nem leszek elég jó. Egye fene, bementem. Nem veszíthetek semmit. Sehun utánam jött, mert el sem tudta képzelni mit akarok. 
- A főnök bent van? - kérdeztem az egyik dolgozót, akit éppen megláttam. 
- Igen, ott hátul. - mutatott az ajtó irányába, és elindultam felé. Bekopogtam, és egy hangos "igen" után benyitottam. Lehet pont rosszkor zavarom, mert telefonált, de amint meglátott, azonnal lerakta.
- Segíthetek? - kérdezte, hangja mély volt, és erős. Nem volt túl idős, de nem is volt már fiatal. Alakja is pont ilyen, hogy nem kövér, de nem is vékony. Pont jó. A haja beállítva, igazi főnök. 
- Szeretnék az állásra jelentkezni. Nincs szakmám, de egy részmunkaidős állás pontosan megtenné. - mondtam, majd én is meggondoltam mit beszélek. Igen kellene munka, a rég rossz volt. Nem szerettem, de ez annyira jó lenne.
- Hány éves? - kérdezte.
- 19. De két hónap múlva már 20. - mosolyogtam, és próbáltam jól felelni a többi elhangzó kérdésekre. Több mindent kérdezett, és jól is válaszoltam. 
- Rendben. Majd kapni fog egy levelet, amiben értesítjük, hogy felvesszük e vagy nem. De kérem, azon a napon jöjjön vissza, ha mégis felvennénk. - mondta utólag, majd udvariasan meghajoltam, és elindultam kifelé. Sehun már az ajtóban állt, és türelmetlenkedett, hogy mégis mi a fenét csinálok bent ilyen sokáig. 
- Csak jelentkeztem egy állásra. - mutattam a tábla felé, ahová kivan nagy betűkkel írva. Majd egy bólintás után, már húzott is vissza az autó felé, ahová ismét beültünk, és most már hazáig nem álltunk meg. Majd amikor az épület elé értünk, Sehun kinyitotta az ajtót, és beléptem azon. A lépcsőn már nem bírtam menni felfelé, amint észrevette felkapott az ölébe, és úgy vitt fel. Majd az ajtót is úgy nyitotta ki, és úgy vitt be. 
- Mi ez a nagy öröm? Min nem tud sétálni, és az öledbe kellett felhoznod? - kötött bele Kyungsoo Sehunba. 
- Mi ez a hirtelen beszólogatás? Én elfogok neked mondani mindent, de így nem, ha ilyen vagy. - mondtam, majd megütöttem a vállát. HaNa is odajött közben, és ő is meglepetten nézett Kyungsoora, hogy eddig meg sem szólalt, most meg már nagy arca lett. Sehun elhúzta Kyungsoot a szobájába, és bezárta maga mögött az ajtót. Nem értettem, de biztos úgy van. Én pedig HaNaval mentem be a szobámba. Elmeséltem neki, hogy mi volt ma, mikor bementünk ChoAh-hoz, és kikerekedett szemekkel figyelt. 
- Remélem rendbe jön hamar. Az az idióta. Nem hiszem el, hogy ezt tette vele. - mondta, majd tovább folytattam a mondandóm. Részletesen kifejtettem, hogy állásra is jelentkeztem, meg ilyenek. Ő is egy bárban dolgozik, de nem pincér, hanem ő készíti az ételt, nem is szakács, mert nem nevezhető annak. A lényeg, hogy kitárgyaltunk mindent, majd lementünk vissza a nappaliba. Hangos kiabálásokat hallottunk Kyungsoo szobája felől. Megijedtem én is, és HaNa is. Közelebb mentünk, de annyira kiabáltak, hogy még a fülem is fájt. Muszáj voltam benyitni. 
- Fiúk! Fejezzétek már be! - kiabáltam el magam, mire mindketten felém fordultak. Sehun megragadta a karom, és húzott maga után. 
- Ezt még megbeszéljük! - kiabált egyet KyungSoo Sehun után, de amint észrevettem nem érdekelte. Leültünk a tévé elé, és elkezdtünk valami filmet nézni KyungSoo nem jött ki a szobából, mert a kiabálás után, szerintem egyikük sem akart egy légtérbe kerülni a másikkal. Éjszaka volt már, és persze nekünk pontosan horror filmet kellett nézni. Én félek az ilyenektől. Sehun látta, hogy félek, ezért magához ölelt, és a film végéig nem engedett el. Na és nem is szeretek egyedül aludni ilyenkor, de amint vége volt a filmnek, Sehun elindult vissza JongDae-hez, mert már két napja ugyanabban a ruhában volt, és szeretne újakat is venni. Az ajtónál elbúcsúztunk, szorosan magához ölelt, és adott ajkaimra egy puszit. 
- Holnap találkozunk. - mondta, majd bezárta maga után az ajtót. Én elindultam elmosni a tányért, amiben a popcorn volt. Amint befejeztem, és mindent a helyére raktam, elindultam a szobám felé, majd a szekrényből kivettem a pizsit. Gyorsan lezuhanyoztam, most nem cicóztam, mert a filmet még mindig látom magam előtt. Aztán egyenesen HaNa szobája felé vettem az irányt. Amint benyitottam, láttam, hogy telefonál, de ő kezével intett, hogy menjek csak. Nem sokára le is tette a telefont, majd rám nézett. 
- Félsz, igaz? - mosolygott rám, majd egy apró bólintással jeleztem, hogy igen. - Gyere. - emelte fel a takarót, jelezve, hogy bújjak be mellé. Ma sem alszok egyedül, bár jobb lenne Sehun karjai közt aludni. Még a telefonomra ránéztem, mert elkezdett rezegni. SMS-t kaptam egy ismeretlen számról. De amint elolvastam, rájöttem, hogy Sehun az, és ismét nincs telefonja, ezért elkérte a JongDae-ét. Mosolyogva, de nagy nehezen elaludtam, majd csak reggel ébredtem fel. 

~~

13. rész (+18 )

Másnap reggel arra keltem fel, hogy a szobában hűvös volt, és a fény is áramlott befelé. Felnéztem, és az ablak tárva nyitva volt. Felálltam, és bezártam. HaNa már nem volt mellettem, gondoltam ő volt az, aki kinyitotta. Leültem vissza az ágyra, és megnéztem mennyi az idő. Igen, tegnap délutántól, ma reggel fél 10-ig aludtam, vagy aludtunk. Nem tudom HaNa mikor kelt, és mikor ment ki. Ennyit még szinte sosem aludtam. Nagyon kiüthetett az az este. Újra felálltam, és a szekrényemhez lépkedtem. Kivettem belőle a megfelelő ruhadarabot, és kinyitottam az ajtót. Amint kiléptem, vendégünk volt. 
- Jó reggelt. Te aztán tudsz aludni. - nevetett Suho a nappali felől. Már csak ő hiányzott. Válasz nélkül elindultam a fürdő felé, majd becsuktam magam után az ajtót. Igazából, elfelejtettem becsukni, mert amikor magam köré takartam a törölközőt, Suho lépett be. 
- Én... inkább megyek. - amint meglátott, ki is ment. Kicsit megijedtem, mivel egy szál törölközőben voltam.
- Máskor figyelhetnél jobban. - hallottam meg Sehun hangját, majd oldalra néztem, és tényleg ő volt. Megörültem, hogy itt van, de neki sem kellene megjelennie pont ilyenkor. 
- Nem látod, hogy most zuhanyoztam le? Fel szeretnék öltözni. - mondtam neki, majd ezzel el is tűnt. Most már nyugodtan öltözhettem fel, és mehettem ki. A pizsit bevittem a szobámba, és elraktam a szekrénybe. Meg igazítottam az ágyat, és indultam ki a konyhába. Készítettem a reggelit, de Suho végig ott lebzselt mellettem. Már a végén ő is besegített. 
- És mi a helyzet Sehunnal? - kérdezett rá a lényegre. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet vele, mire ő meglepett fejet vágott. Remélem, hogy tényleg vissza fog jönni, és végleg itt lesz velem. 

*Sehun szemszöge*

Ma van az a nap, amikor remélhetőleg vissza fogok menni az élők közé. Elindultam az erdőbe, ahol JongInnak volt helye. De ő már nincs. Én nem tudom mit tettek vele, de nem kellett volna megölni, mert lehet ő visszahozott volna. De van egy testvére, Kim Yugyeom. Még fiatal, de ők ketten, ugyanazt tudják csinálni. Még az apjuktól örökölték ezt az erőt, ha annak mondhatom. 
Amikor beértem az erdőbe, félve, de odaálltam Yugyeom elé. 
- Remélem megértetted mit akarok tőled. Ha vissza viszlek az élők közé, soha, de soha többé nem akarlak itt látni. - fenyegetett Yugyeom, és mindent megértve, még az ujjammal pecsételtem le egy papírt. - Még az erdő közelébe se legyél, mert azt mind tudni fogjuk. Akkor visszahozunk, és soha nem láthatod a barátnődet. A túlvilágra is eljuttatunk, ahogy ő csinálta, igaz? - mondta, majd botnak támaszkodva, becsukta a szemét, a könyvet a kezébe vette, és elkezdett hablatyolni latinul. Olyan szavakat mondott ki, amit még én sem értettem. Éreztem valamit a testemen, valami nem mindennapit. Csináltak már ilyet velem, de Yugyeom máshogy csinálja. Majd kis idő múlva, végre, ismét igazi ember lehettem. - Azt még tudjad, hogy a halott testvérem figyel, és még őt is visszahozhatom. És újra ő lesz a főnök. Szóval, ajánlom nagyon vigyázz magadra, és semmibe ne keveredj bele. - kimondta utolsó mondatát, majd meghajoltam, és szó nélkül elindultam. "Vigyázni fogok" - gondoltam magamba, majd az utcán az egyik taxiba beültem, és elindultunk JongDae háza felé, ahol ki tudom őt fizetni. Majd arra is adott, hogy Minhez el tudjak menni. JongDae adott valami ruhát, amit feltudok venni, lezuhanyoztam, és már kint voltam az ajtóban. 
- Nem tudom, hogy ott maradok e, de úgyis észreveszed, ha mégis. - nevettem bele mondatomba, és ő is mindent megértett. Megöleltem, és elindultam Min háza felé. Az út olyan hosszúnak tűnt, és már alig vártam, hogy ott legyek. Az autóból néztem kifelé, és néztem a házakat, amik olyan szépek voltak. Ez olyan város, ahol elég gazdagak laknak. Amikor végre odaértünk, odaadtam a pénzt a taxisnak, és kinyitottam a nagy kaput. Elindultam fel a lépcsőn, és amikor fordultam volna be a folyosóra, megláttam Markot, éppen ChoAh ajtaja előtt. Nem akartam leskelődni, de akaratom ellenére is figyeltem mit csinál. Ott állt ChoAh ajtaja előtt, de viszont ő még nem jött ki. Nem tudom mit akarhat. Lassan, de benyitott, és bement a házba. Kíváncsi lettem volna rá, hogy mit akar, de nem, nem kavarodok bele semmibe. Inkább megyek Minhez. Bekopogtam, és HaNa nyitotta az ajtót. 
- Szia. - lepődött meg, mire én elmosolyodtam. - Újra köztünk. - mosolygott Ő is. - Ha meg mered újra bántani, nyakad eltöröm. - mondta, majd felvett egy erőltetett mosolyt. - Miin! - húzta el az "i" betűt, addig HaNa beengedett, és nyugodtan indultam el befelé. Na akkor kapott el az ideg, amikor megláttam Suho-t a konyhába. Mi a fenét keres itt? Miért van állandóan Min közelében, nem értem. Megláttam Mint a konyhában, ahogy csinálta a reggelijét, és mögé settenkedtem, majd hátulról átöleltem. Nem fordult meg, kezei abbahagyták a főzést. Éreztem, ahogy remeg, így szorosabban öleltem. Suho addigra kiment a konyhából, szerencsére. Elengedtem, majd magamhoz fordítottam. Nem tudott megszólalni, ezért magamhoz húztam, és egy apró puszit adtam ajkaira. Könnyei ismét elkezdtek hullani, ami jó jel, mert örül nekem.

*Min szemszöge*

Megijedtem amikor valaki hirtelen mögém állt, és szorosan magához ölelt. Nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy Sehun az. Megszólalni nem tudtam, és magához fordított, és később már ajkait éreztem az enyémen. Újra együtt vagyunk, és soha nem engedem el. Nem eresztem el. 
- Megjöttél. - suttogtam, és könnyeim kezdtek folyni. Szorosan magamhoz öleltem, és nem engedtem el. 
- Odaég. - mosolygott, majd rajtam keresztül nyúlt a serpenyőhöz. Én továbbra sem engedtem el, nem érdekelt, ha kezeivel éppen a kaját csinálja tovább, amit otthagytam. Amikor kész volt, leültünk mindannyian enni. Suho addigra elment, mert nem igazán bírják egymást Sehunnal. HaNaval, anyuval - akit Sehun már ismer, de anyu nem, ezért bemutattam neki -, Kyungsooval ettük a reggelit. Anyu még mindig nem tudja, hogy mi a helyzet, amit nem is nagyon szeretném neki elmondani. Elmostam a tányérokat, és Sehunnal elmentünk a szobámba. 
- Elmondod? - néztem rá, nem akartam erőltetni. Azt csinál amit akar, ha nem mondja el, az sem baj, a lényeg, hogy újra itt van. 
- A lényeg, hogy úgy hozott vissza, hogy soha többet nem akar látni engem. És még az erdő közelébe se menjek. Ja, és hogy ne keveredjek bele semmibe, mert akkor én járom meg rosszul. Úgyhogy szeretném, ha nem csinálnál hülyeséget. - csípte meg az arcom, majd elmosolyodott. 
A telefon csörgése zavarta meg a csendet. 
- Min, segíts. - hallottam valaki hangját, de amikor ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen szám volt. Ki hív engem ismeretlenről? Ezt Sehun is meghallotta, és idegességében felpattant és ment kifelé. Én utánaszaladtam, és megragadtam a karját. 
- Eressz. Ez ChoAh. Markot láttam az ajtaja előtt állni, amikor jöttem ide hozzád. Nem akartam hallgatózni, és nem is mentem oda. Inkább téged választottalak. De most oda kell mennem. Meg kell védenem. - mondta, majd kirántotta kezét a szorításomból. 
- Emlékszel arra a mondatra, hogy semmibe nem avatkozol bele? - kiabáltam utána, majd egy pillanatra meg is állt. - Sehun, Mark közéjük való. Emlékszel? ChoAh nem hitt nekem, most nem tudok mit csinálni. Sehun, kérlek. Nem akarlak elveszíteni még egyszer. - kiabáltam még mindig, és hangom is elcsuklott. 
- A barátnőd, Min. Segíteni kell neki. - mondta, majd elindult. 
- Tehát nem szeretsz annyira, hogy ezt az egyet megtedd értem. - ordítottam utána, majd odajött hozzám, és adott egy csókot. 
- Nagyon is szeretlek, de tudod, hogy milyen Mark. Ha ChoAh nem lenne a barátnőd, akkor is segítenék másnak. - mondta, majd kilépett az ajtón. Én utánamentem, mert engem is érdekel, mi van a barátnőmmel. Sehun óvatosan kinyitotta az ajtót, és egy apró résen nézett be. 
- Nem látom Markot, bemegyek. - mondta, és az ajtót szinte kiszedte a helyéről. Elkezdtük kiabálni ChoAh nevét, hogy szóljon vissza, mégis hol van. Bementünk a szobájába, és ott láttuk őt feküdni, körülötte vértócsa. - Nem halt meg, de azonnal hívj egy mentőt. - parancsolt rám Sehun, és én azonnal tettem, amit mondott. Nem sokára ki is jöttek a mentősök, és segítettek rajta. 
- Mi majd megyünk holnap, hadd intézzék a dolgukat. - mondta Sehun. - Legalább megtaláltuk. 
- Honnan tudtad, hogy ChoAh az? Én még a hangját sem ismertem meg. - mondtam. 
- Mondom, hogy láttam Markot az ajtaja előtt, és ahogy bement, még rendesen szét nézett, hogy látja-e őt valaki. Onnan gondoltam, hogy ez ChoAh. - mondta, majd megfogta a karom, és húzott befelé a házba. Amikor beértünk az ajtónak dönt, és erősen kezdett el csókolni. 
- Felejtsük el ami ma történt, és ünnepeljük meg, hogy újra itt vagyok. - vett fel egy sunyi mosolyt, és ismét nekem esett. Behúzott a szobába, és már vette is lefelé a felsőmet. Én is lehúztam róla az övét, és már az ágyon feküdtem. Felém hajolt, de azt a csókcsatát még nem hagytuk abba. Majd lassan melltartómat is levette, és egyre lentebb csókolgatott. Nyakamon át, teljesen a mellkasomat, majd nadrágomhoz ért. Kicsatolta az övet, és lehúzta a nadrágot rólam. Majd felültem, és ugyanezt tettem vele. Levettem a nadrágját, és láttam, hogy odalent már elég szűkösen van, mindketten már alsóneműben voltunk. Visszafektetett az ágyra, és az alsóneműt is lehúzta rólam. Ő is levette lassan, és rám feküdt. Erősen kezdett csókolni ismét, majd megemeltem csípőmet, hogy essünk neki. Férfiasságát betette, és lassan kezdett el mozogni. Halk nyögések hagyták el a számat, ami azt jelentette, hogy nagyon élvezem. Aztán egyre gyorsabban mozgatta bennem. Pózokat váltottunk, ami egyre jobb volt. Aztán már ott vettem magam észre, hogy Sehun elkezdett nyögni, ami azt jelentette, hogy ő már végzett. Addig kezdett engem piszkálni, amíg én is megadtam, és végre nekem és vége volt. Nagyon jól éreztem magam vele. Eddig vele a legjobb. Nem akarom elengedni, a fellegekben vagyok ilyenkor. 
Lefeküdtünk egymás mellé, fejemet a mellkasára helyeztem, és lassan, de biztosan aludtunk el. 

~~

12. rész

- Meghalt. - mondta, majd meglepődve álltam előtte.
- Ki? - kérdeztem vissza, és reménykedtem, hogy nem az a srác, akivel alkudozni kellene. Nem mertem faggatni, inkább hadd mondja magától. Féltem, remegtem, nem akarom hallani, de mégis túl kell lenni ezen.
- JongIn. - mondta halkan, fejét a földre szegezve, és ahogy kimondta, eltűnt. Nem hiszem el, hogy fog visszajönni akkor Sehun? Mire kérdezhettem volna, addigra eltűnik. Szememből kezdtek folyni a könnyek, hogy most mit tegyek. Folyamatosan a megoldást kerestem, de egyszerűen semmi nem jött elő. Hülyeséget nem fogok csinálni, mert már nem is tudnék. A sok kérdés a fejemben ki akar törni, de nem tudom kinek feltenni ezeket. Leültem a mellettem lévő kanapéra, és fejemet fogva gondolkoztam. Nem jutottam előre.
Ajtó nyitást hallottam mögöttem, amire gyorsan meg is fordultam. HaNa volt, mert a fényt látta kintről.
- Miért vagy itt? Mi a baj? Min?! - látta rajtam, hogy baj van, ezért a személy nevét meg sem kérdezte. - Hallani akarom. - nézett szúróan rám.
- Meghalt JongIn, akivel én találkoztam, hogy hozza vissza Sehunt. Csak ő tudta volna, mást nem ismerek. Hogy hogy fog visszajönni, azt senki se tudja, és lehet soha többé. Nem kellett volna neki ezt tennie. Inkább kitaláltunk volna valami mást. - ebben a pillanatban támadt egy ötletem, és megfogtam HaNa karját. - Ez az! JongDae. - kiáltottam el magam, mire észrevettem hogy éjszaka van, és anyu alszik.
- De ő mit tud csinálni? - kérdezte HaNa.
- Nem tudom. - keseredtem el, mert tényleg nem tudom. - Menjünk sétálni egyet. - fogtam meg HaNa karját, majd húztam magam után.
- De pizsamában vagyok, legalább hadd öltözzek fel. - nevetett mellettem, majd a szobája felé vette az irányt. Majd magamra néztem, és hát nekem sem ártana. Gyorsan átöltöztem, és igen fél 12-kor mi elmegyünk sétálni. Megfogtam egy csinos táskát és belepakoltam a pénztárcát, a telefonom, és minden szükséges dolgokat, majd amikor mentem volna ki a szobából, Sehun utamat állta.
- Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni? Felejtsd el, hogy szellem vagyok, és hagyd, hogy egyedül oldjam meg. - kérlelt, majd láttam, hogy aggódik.
- Ne aggódj, csak sétálni megyünk. És amúgy is, tudsz te követni engem. - mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és HaNa már a nappali közepén állt, hogy készen van. Kint már hűvös volt, ezért felvettem a fekete bőrdzsekit, majd a bokacsizmát, és elindultunk. A város kihalva, nem sokan voltak fent, szinte csak mi ketten. Bár egyéb szórakozóhelyeken tömve voltak az emberek. Egyszer elértünk egy olyan helyre, ahol nem sokan voltak. Ránéztem HaNa-ra és mindketten tudtuk, hogy be kell oda menni, Felmutattuk személyinket, és már bent is voltunk. Kerestünk egy jó kis helyet, ahol kényelmesen lehetünk.
- Kérsz valamit? - kérdezte HaNa, majd felállt, hogy odamegy a pulthoz.
- Maradj csak, majd én odamegyek. - mondtam, majd felálltam, és elmentem a pulthoz. - Két Soju-t kérnék. - mondtam a srácnak aki a pult mögött állt. Jól nézett ki, helyes fiatalember. Ott mosolyogtam magamban, amit észre is vett.
- Mi a mosoly tárgya? - kérdezte, majd ő is mosolygott. Eltusoltam a dolgot, és már mentem is a két üveg Sojuval a helyünkre. Nem sokáig tartott, de már jól éreztük magunkat. Nem szoktunk inni soha, de most mindketten úgy éreztük, hogy miért ne? Egyszer megtehetjük, ha jól akarjuk magunkat érezni. Majd elindítottak egy jó zenét, és mi elkezdtünk rá táncolni. Annyira jól éreztük már magunkat, hogy nem hagytuk abba egy percre sem. Igaz, sok fiú próbálkozott velünk, de egyet sem engedtünk magunkhoz. HaNa mert neki ott van JaeBum, én pedig még mindig várom Sehunt. Hiába egy szellem, tudtam, hogy vissza fog jönni. Aztán megjelent a pultos fiú, aki elkezdett rám táncolni. Egyre közelebb, és kezei is már olyan helyen jártak, ahol éppen nem kellene. Eszembe jutott Sehun, majd a srác kezét elvettem onnan.
- Minden rendben? - kérdezte, majd azzal ott is hagytam. HaNa jött utánam, majd ő is megkérdezte ugyanezt.
- Hogyne. - vettem fel egy mosolyt, és meghúztam a Soju tartalmát. Egyre jobban és jobban szédültem, az alkohol miatt, de nem érdekelt, és HaNa karját megfogva húztam vissza a táncparkettre. Annyira partiztunk, hogy észre sem vettük, mennyi az idő. Sehun nem volt jelen, biztos ezt nem akarta látni. Amikor már csendesedett a hely, mi is összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Az utat végigröhögtük, és kicsit berúgtunk, nem tudtunk egyenesen menni. Szinte mindennek nekimentünk, de azt is nevetés kísérte. Igazából mi sem tudtuk hol vagyunk.
- Valahogy haza kell jutni. - nevetett mellettem HaNa. Hát kellene.
- Hívok segítséget. - nevettem, majd tárcsáztam Suho számát. - Háááálóó?? - nevettem bele a telefonba.
- Min?! Minden oké? Hol vagy? - egyből a tárgyra tért. Szerintem már sejti.
- Nem tudom hol vagyok. Haza kellene mennem, de nem találom az utat. - hangom kicsit más volt, és még csuklottam is. - Neeem tudoom. - nevettem bele, és HaNa is mellettem.
- Addig jó míg nem vagy egyedül. Ő is részeg? - kérdezte a Suho.
- Igen. Mindketten részegek vagyunk. - hangom összecsuklott, és már nem tudtam beszélni.
- Megtudod mondani hol vagy? Csak nézz az egyik házra, és olvasd le az utca nevét. - mondta Suho, de már hallottam a háttérben, hogy készülődik. Majd felnéztem egy házra, homályosan, de elolvastam neki. - Azonnal ott vagyok. - mondta, majd lerakta a telefont. Leültünk egy hozzánk közel álló padra, és vártunk. A nevetést nem tudtuk abbahagyni, akik eljöttek előttünk, hülyének néztek. De ez van, amikor az ember jól érzi magát még ilyenkor is. Már a padról is leestem a sok nevetéstől. Messziről megláttam Sehunt.
- Sehun! - kiabáltam, majd odaszaladtam hozzá. Szemem könnybe lábadt, és meg akartam ölelni, de nem tudtam, ami nagyon fájt.
- Nem tudom miért kellett innod. - mondta.
- Azt mondtad ne csináljak semmi hülyeséget, és nem is tettem, csak jól éreztük magunkat. - magyaráztam neki.
- De ez is hülyeség. A lényeg az, hogy most nagyon figyelj rám. Ha reggel felkelsz, megfogom kérdezni, mire emlékszel abból, amit én most elmondok neked. Világos? - kérdezte, majd bólintottam, és nagyon figyeltem rá. - Rendben. Visszajövök. - mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam, de azt nem mondta el, hogy mikor, és hogyan, mert eltűnt. A lényeg, hogy most boldog voltam, hiába eltűnt, mert azt mondta visszajön. Odarohantam HaNahoz, és elmondtam neki. Bár futás közben kétszer megbotlottam, de nem estem el. Elmondtam neki, hogy Sehun visszajön, aminek ő is örült. Ha én boldog vagyok, akkor ő is az. Ezt megfogadta már az első nap. Nem sokára már az autó dudáját hallottuk. Megérkezett Suho. Odamentünk hozzá, majd beültünk a kocsiba.
- Jajj lányok. - nevetett elől Suho, majd elindultunk hazafelé. Én a kocsiban elaludtam, mert közben már kifáradtam. HaNa térdén aludtam el, ami nagyon jól esett most. Egyáltalán nem fáztam, és már azon vettem észre magam, hogy megérkeztünk. Nem ébredtem fel, mert nem volt erőm. - Menj csak, én majd beviszem. - hallottam Suho hangját, majd éreztem, hogy felemel. Ölébe vett, és úgy vitt be a szobámba. Lefektetett az ágyra, és amennyire én emlékszem még a ruhát is levette rólam, Nem teljesen mert a fehérneműt azt rajtam hagyta.
Reggel amikor felkeltem Suho ott feküdt mellettem. Felhúztam teljesen a takarót, majd ijedten ültem fel.
- Nem történt semmi. - nevetett Suho, majd megnyugodtam. A fejem borzalmasan fájt, és inkább visszafeküdtem. - Hozok neked levest. - ajánlotta fel Suho, majd ki is ment. Addig gyorsan felvettem a pizsit és visszabújtam az ágyba. Nagyon jó meleg volt ott, és legszívesebben egész nap itt feküdnék, de nem lehet. Fel kell kelnem valamikor, de nem most. Már majdnem visszaaludtam amikor Suho bejött a levessel. Nagyon finom volt, egyszerűen megettem volna az egészet, ami még volt. De már az első kanál után a fürdőbe szaladtam, és ki is jött.
- Nem kellett volna annyit inni. - fogta meg a hajam Suho, hogy azt ne érje a hányásom. Hát szépen nézhettem ki. Amikor minden kijött, felálltam, és megmosakodtam, majd felkontyoltam a hajam.
- Ne haragudj. - néztem a szemébe, majd elindultam vissza a szobába. - Amúgy HaNa? - kérdeztem.
- Szobájába gondolom alszik. Tegnap hozzá is benéztem, de ő úgy feküdt az ágyon, ahogy hazaért. - nevetett Suho. Örülök, hogy jó kedve van. Én nagyon szarul éreztem magam, Betakartam magam nyakig, és az ágy mellett lévő üveg vízből kezdtem inni. Ez most nagyon jót tett. A levesből ismét elkezdtem enni, reménykedtem, hogy nem fogok megint a wc-n kikötni. Hát nem, megbírtam enni, úgyhogy utána rögtön visszatakartam magam. Suho végig ott volt mellettem, amit megint nem fogok tudni megköszönni, mert senki nem ugrik, ha hívom, csak HaNa, vagy Suho. Ők ketten azok, akikben bízhatok.
- Amúgy a gyógyszert, amit felírt azt orvos, szeded? - kérdezte Suho. A szívemre gondolt ezzel.
- Nem. - fogtam be a számat, mert teljesen elfejtettem. - Mindig reggel kell bevenni, és mindig elfelejtem. - mosolyogtam.
- De ez tudod, hogy nem vicc. - mondta aggódva Suho. Tudtam én mindent, de ez van. Aztán ennek hallatán elkezdett fájni a szívem, de nem volt vészes, mert pár perc után elmúlt. - Nekem most mennem kell, mert meló is létezik a világon. - nevetett, majd adott egy puszit a homlokomra. - Ha van valami azonnal szólj. - mondta, majd kilépett az ajtón
- Végre hogy eltűnt. - hallottam Sehun hangját. Ott állt az ablak mellett, és nézett kifelé. - Nem igaz, hogy nem vettél észre. Annyira jól érzed magad vele, miért kell engem várni? - ezzel el is kezdte a féltékenykedést.
- Sehun. Kérlek. - mondtam.
- Emlékszel mit mondtam tegnap este? Hallani akarom. - jött közelebb.
- Azt, hogy vissza fogsz jönni. - válaszoltam neki, amire elmosolyodott.
- Legalább ezt megjegyezted. - mosolygott vissza. - Szóval igen, nem sokára már újra itt leszek.
- De mikor? És hogyan, ha JongIn meghalt? - kérdeztem, mert annyira kíváncsi voltam. Mondjuk engem nem érdekelt, csak legyen itt mellettem újra.
- JongInnak van egy kurva testvére. - ekkor hirtelen ideges lett. - Baszki, ezt nem tudtam. Mindketten ilyenek, és Ő segíteni fog nekem. Azt mondta, hogy döntsem el mit akarok, és hogy soha többet ne csináljak ilyet. - mondta, majd kicsit lenyugodott. - Azt is mondta, hogy ha ő visszahoz engem, akkor ne is lásson soha. - fejezte be.
- Na de mikor fog visszahozni? - kérdeztem még mindig.
- Szerintem..... holnap. Igen, mert azt mondta még tegnap, hogy találkozzunk ma. - mondta. - Nyugi, lehet már este érezni fogsz. - pirult el ennél a mondatnál, de én is. Alig várom, hogy újra itt legyen köztünk. - Megkérhetnélek valamire? - kérdezte.
- Persze, akármire. - mosolyogtam.
- Ha visszajövök, költözzünk innen el, és éljük együtt az életünket. - mondta, majd ennél a mondatnál lefagytam. Most ez úgy hangzik, mintha épp megkérte volna a kezem. Nem tudtam válaszolni, csak néztem magam elé.
- De anyu.. - mondtam, és tényleg kell még rá vigyázni. Még azóta nem beszéltem vele, és most nem hagyhatom egyedül.
- Minden nap látogatni fogod, elhozlak ígérem, de kérlek. - könyörgött még mindig. Nem válaszoltam neki, inkább elfordultam.
- Nem tudom Sehun. Ez nagy kérés most tőled. - mondtam neki, majd amikor visszafordultam már nem volt ott. Egyedül maradtam a szobámba, a sok kérdéssel a fejemben. Megint nem tudom kinek feltenni. Rengeteget gondolkoztam ezen a kérdésen. Nagyon jó lenne vele együtt lenni, egy házban, csak ketten, és még el is képzeltem, de ez akkor is még gyors. Visszafeküdtem az ágyamba, és nem keltem fel kora délutánig. Még ebédhez sem mentem ki. Ajtó nyitódásra lettem figyelmes. HaNa jött be, és lefeküdt mellém az ágyra. Ő is betakarta magát, és egymás mellett aludtunk el.

~~

11. rész

- Min. Szívem, kelj fel, kérlek. - hallottam valaki hangját, aki épp álmomból ébresztett fel. Kinyitottam a szemem, és Sehun feküdt mellettem. Ránéztem az órára, és fél 10 volt.
- Mit keresel itt? Még aludni akarok. - nyűgös voltam, mert senki, sose ébresztett még fel. - Hagyj aludni. - majd elfordultam tőle. Aztán leesett , hogy kivel beszélek, és rögtön visszafordultam. - Bocsáss meg. - próbáltam felvenni egy mosolyt.
- Hát igen. - nevetett Sehun. - Nem tudom mi lesz. Mindenféle képen próbálok visszajönni hozzád. - néztem rá csodálkozva, mert nem értettem mit akar ezzel mondani. Idegességében lefeküdt mellém ahogy tudott, és a plafont kezdte bámulni. - Nekem el kellett menni az egyik sráchoz, alkudozni. De most nem akar. És félek, hogy lehet nem úgy fogok tudni visszajönni, de ne aggódj, mindent megteszek. - mondta, bár láttam rajta, hogy fél.
- Nem értem. - kezdtem én is félni. Nem akarom, hogy újra lebegjen. Érezni akarom, és nem akarok rá haragudni ezek után. Örülök, hogy visszahozta anyut, és ezek után azt akarom, hogy Sehun apja szenvedjen azért, hogy megölte a gyerekét.
- A lényeg, hogy lehet sokáig leszek még így, mert a gyerek, akivel alkudozni akarok, nem megy bele. Így is örülök, hogy anyudat visszahozta. - mondta. - Nem sokára jövök, és menj, nézd meg anyud. - majd el is tűnt. Ha az a srác nem akar belemenni az alkuba, akkor én fogom megkeresni, és teszek arról, hogy bele menjen. Még ezen elgondolkoztam egy kicsit, majd felkeltem, és elindultam anyu szobája felé. Beléptem a szobába, és meglepődve láttam, hogy az ágy szélén ült. Odamentem, és leültem mellé.
- Minden rendben? - kérdeztem tőle.
- Miért vagyunk itt, kicsim? Miért nem a saját házunkban vagyunk? - tette fel sorba a kérdéseket, és hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Majd amikor végiggondoltam mindent, lassan előtörtek az érzéseim, és a könnyek kezdtek folyni. Gyorsan elfordultam, hogy ne is lássa. - Mi a baj? - csak észrevette, hogy valami bajom van, de gyorsan letöröltem a könnyeim, és felé fordultam.
- Anyu, az a helyzet...
- Min, figyelj itt van ChoAh. - rontott be HaNa a szobába, és ezzel fellélegeztem. - Illetve, nem csak ChoAh. - mosolygott. - De szólok neki, hogy most nem érsz rá.
- Nem nem, HaNa. Légyszíves addig vigyáznál anyura? - mondtam, majd odaálltam mellé, és még belesúgtam valamit a fülébe. - Ne merj neki mondani semmit. Találj ki valamit, vagy inkább nem is, majd én elmondom neki. - majd ki is mentem a szobából. ChoAh a barátjával volt, aki segített felhozni a cuccokat, még az elmúlt napban.
- Gyertek csak be. Üljetek le. Kértek valamit? - öleltem meg ChoAh-t, majd elindultam a konyha felé kiszolgálni őket.
- Eljönnél majd velem délután vásárolni? - kérdezte ChoAh, és én gondolkozás nélkül rávágtam, hogy persze. Miért is ne? Egy kis kikapcsolódás rám is fér. Sokat beszélgettünk, nevettünk, és közben HaNa is lejött.
- Anyud lepihent, nem érzi jól magát. - mondta HaNa letörten. Elhiszem, hiszen Ő sem tudja, most mi történik igazából. Ebéd után összepakoltam, és kezdtem öltözni, mivel vásárolni megyünk. Kivasaltam a hajam, majd felvettem egy világos farmert, és egy őszi bokacsizmát. Ugyan már ősz van, és engem felvettek az egyetemre, de mégsem megyek. Inkább kihagyok egy évet, meglátjuk mi lesz jövőre, mert most még nem igazán érnék rá tanulni sem. Van elég problémám, és a tanulás most nem fér bele.
- Nem sokára jövök. - kiabáltam be HaNa-nak, és átmentem a szomszéd lakásba, ahol ChoAh lakik. Bekopogtam, és már jött is azt ajtón kifelé.
- Mehetünk. - mondta mosolyogva, és becsukta maga után az ajtót.
- Mark már el is ment? - kérdeztem tőle.
- Azt mondta dolga van, és hogy nem zavar. De olyan édes. - áradozott barátjáról, én pedig irigykedtem. Az én barátom egy szellem, akit nem érinthetek meg, nem érezhetem a teste melegét, és még az illatát sem. Szomorúan lépkedtem le a lépcsőn. Elindultunk a város felé, és bementünk egy két boltba. Amikor kijöttünk, megismertem valakit a távolban, épp társalgott.
- Menj csak be, mindjárt megyek utánad. - mondtam ChoAh-nak, és elindultam felé. Távolról nem nagyon ismertem meg, de mikor egyre közelebb értem, már megismertem. Mark volt az, aki épp egy elég fura fazonnal beszélgetett.
- Kicsoda? Sehun? - véletlenül hallottam meg, hogy mit beszélgetnek, és Sehun nevére felkaptam a fejem.
- Igen, nagyon vissza akar jönni, de egy időre úgy is ott marad. - gonosz nevetést vett fel a fura srác. Nagyon érdekes személyiség, még ilyet sosem láttam. Körbenéztem, de nem láttam Sehunt. Miért beszélnek Sehunról, és honnan tudják, hogy szellem? Nem értettem semmit, ezért beszaladtam ChoAh-hoz. Megkerestem a boltban, aki épp egy csinos felsőt nézegetett.
- Menjünk, gyere. - fogtam meg karját, és húztam magam után.
- Mi? Mi történt? - kérdezte lihegve. Ő csak loholt utánam, de nem tudom mit csináljak. Elmondjam neki, vagy ne? A lényeg, hogy elindultunk hazafelé, mert nem akartam tovább hallgatni, és Sehunnal is beszélni akarok. - Mondd már Min. Mi a baj? - csak kérdezett, de nem válaszoltam. A szívem felvette a tempót, és csak vert, és vert, egyre gyorsabban. Amikor hazaértünk, bementem a szobámba, és magamra zártam az ajtót. Amikor megfordultam, már ott volt Sehun.
- Baj van? - jött közelebb.
- Ismered ChoAh barátját, nem? Láttad már. - kérdeztem tőle.
- Persze, hát neked segített cipekedni. - mondta.
- Ma láttam egy sráccal beszélgetni. Fura volt, sose láttam még ilyet. Tiszta feketében volt, és nem is tudom elmondani. De rólad beszéltek, és hogy egy időre nem fogsz visszajönni. Mit akar ez jelenteni? Honnan tudják, hogy szellem vagy? Sehun.. - kérleltem, és könnyek szöktek ki a szememből.
- Fekete volt a haja? - kérdezte.
- Igen. - válaszoltam, majd félelem szökött belém.
- JongIn. - suttogott maga előtt egy nevet, Mindjárt visszajövök. - mondta, majd eltűnt. Remélem tesz valamit ennek érdekében, mert megőrülök. Nem akarom, hogy ott legyen. Kimentem a szobámból, és futásnak indultam. HaNa ismét furán nézett rám, de nem mondtam semmit.
- Vigyázz anyura. - mondtam neki, és már kint is voltam a lépcsőnél. Meg sem álltam egy percre sem, csak futottam végig a városon, hátha újra meglátom ezt a srácot. Mark igazából ráér, mert ChoAh a szomszédom, és bármikor elmondhatom neki, ha tényleg baj van. De azzal a sráccal beszélnem kell. Vissza kell nekem hoznia, mert megőrülök. Minden fekete ruhás emberkét megnéztem közelebbről, de mivel nem találtam, elindultam a város szélére, ott is végignéztem. Majd láttam messziről, egy hasonmását. Elindultam utána, aki épp az erdő felé ment. Miért menne az erdőbe? Utánafutottam, és közben bujkáltam, hogy ne lásson meg. Majd amikor teljesen beért az erdőbe megállt. Én egy fa mögé rejtőztem, és figyeltem.
- Miért követsz, idegen? - szólalt meg, és mély hangja megijesztett. A fa mögül előjöttem, és megálltam mögötte. Nem fordult meg, de tudtam, hogy nem kellett volna követni. A szívem a félelemtől szaporábban vert.
- Hozd vissza Sehunt. - mondatomtól meglepődött, és megfordult.
- Ki vagy te? - jött közelebb. - Honnan tudsz te Sehunról? Látod?  - érdeklődött, de nem mondtam semmit.
- A barátom. - hangom remegett, és ezen elnevette magát.
- Ez a gyökér? - nevetést nem hagyta abba, én pedig a földet kezdtem nézni.
- Ne nevezd így. - mondtam, és egyre jobban kezdtem remegni. Itt amúgy is hideg volt, de inkább a félelem játszott nagyobb szerepet. Közelebb jött, és szemével megvizsgált.
- Nem tudom ki lehetsz te, de én döntöm el, hogy ki mikor és miért fog visszajönni. Ne avatkozz ebbe bele. És most tűnés. - mutatott a hátam mögé, hogy mehetek innen. De nem indultam meg. - Nem mész? - kérdezte, de hangját már felemelte.
- Akkor inkább ölj meg engem, de Őt hozd vissza. Nem tudom, miért kell ezt csinálni. Szeretem, és szerintem, ha te is szeretsz valakit, azért bármit megtennél. Szóval kérlek, próbálj minket megérteni. Ő jelenti az életemet. - magyarázkodtam, és próbáltam meggyőzni.
- Min?! - hallottam meg Sehun hangját messziről. - Szóval itt vagy. Tűnj innen. - mondta, majd mondatán meglepődtem. - Miért jöttél ide? Megőrültél? - kiabált velem, de tudhatná, hogy csak segíteni akartam neki visszajutni.  - Min, eszednél vagy? - hallottam, hogy a srác mellettünk közben nevet. Nagyon tetszhet neki a jelenet. - Nem ismered még ezt  az embert. Nem tudod mire képes. - jött közelebb hozzám.
- Megjött a mi kis hősünk, a megmentőnk. - nevetett még mindig a srác. - Nem kell őt félteni, ha egy ilyen emberrel mint én, szembe mer nézni. - mondta.
- Min, menjünk. Ne foglalkozz vele. - szólt Sehun, de nem mozdultam, majd lépteket hallottam közeledni. Mark odalépett a srác mellé, és Sehunra pillantottam. Ő ideges lett, és hirtelen eltűnt, majd Mark előtt jelent meg.
- Idióta! - kiáltott rá, és megütötte volna, de nem tudta. Sajnos nem tud hozzányúlni. Megijedtem tőle, és hátrálni kezdtem.
- Szia Min. - mosolygott Mark, én pedig szánalmat éreztem.
- Tudja ChoAh, hogy mit csinálsz? - kérdeztem tőle.
- Nem, de úgyis megtudja, ha hazamész. HA hazamész. - emelte ki a "ha" szót, én pedig megijedtem. Nem hogy ha, de akarok jutni. Nem akarok itt meghalni, és Sehun sem tud most rám vigyázni.
- Min! Fuss! - kiáltott Sehun.
- Hu. - szólalt meg Mark, de hallgattam Sehunra. Futásnak eredtem, kifelé az erdőből, ahogy tudtam. Féltem, hogy utánam jönnek. Nem mertem hátranézni se, csak futottam ahogy bírtam, egyenesen haza. Sokáig tartott az út, ezért meg sem álltam, egy pillanatra. Már szinte a tüdőmet köptem ki. A lépcsőn futottam fel, és megálltam ChoAh ajtaja előtt. Elkezdtem verni az ajtót, ahogy bírtam. Szinte már majdnem berúgtam, de nem akartam bemenni. Fél perc után ki is nyitotta.
- Jó ég, mi a baj? - nézett rám ChoAh, és közben nem tudtam megszólalni. - Futottál? Mi a baj? Min, mondj már valamit. - közben megfogta karom és behúzott a házba. Én úgy lihegtem mint egy kutya, és nem nagyon tudtam megszólalni. Hozott nekem egy pohár vizet, amit másodpercek alatt ittam meg. Ez nekem nem volt elég, és a csaphoz álltam. Lehet bunkó voltam, de el kell mondanom valahogy neki, ezért innom kellett. Leültünk a kanapéra, és elmondtam neki mindent.
- Mi? Az nem lehet! Ő sosem csinál ilyet.
- Higgy nekem. - szóltam közbe. - Láttam, amit láttam. Ott állt előttem. - próbáltam vele megértettni, de nem nagyon hitte el. Felhívta Markot, de hazudott neki, és ellenem fordította ChoAh-t. Megharagudott, és ezért ott hagytam. Már nem tudtam mit mondani neki, tudom, hogy utál, azt hiszi Sehunért bármit megteszek. Hazamentem, és HaNa már csinálta a kaját.
- Minden rendben? - nézett rám. Neki is elmondtam a lényeget, és nem hitt a fülének. Igaz, elhitte nekem, mert tudja, hogy nem hazudok neki. ChoAh pedig nem olyan régóta ismer, és nem annyira bízik bennem. Mark pedig a barátja, és neki jobban hisz. Már nem tudtam mit csinálni. Étvágyam nem volt, ülni egy helyben nem tudtam. Vártam Sehunt, hátha előjön, de nem tette. Lábamat már rángatta az ideg, de szó szerint. Már este volt, én még mindig a tévé előtt ültem. Anyuhoz is bementem, ő is már aludt. HaNa is, már bent volt a szobájába, és hallottam, hogy telefonál. Biztos a pasival, akit valamelyik nap elhozta. Kyungsoo nem volt itthon szokás szerint. Lezuhanyoztam gyorsan, és felmentem a szobába. Hangokat hallottam kintről, ezért muszáj voltam felkelni. Kinyitottam az ajtót, és a nappali közepében megálltam. Körbenéztem, de nem láttam semmit. Lassan fordultam meg, és Sehun ott állt előttem. Szemében láttam, hogy baj van. Ezért inkább nem kérdeztem semmit. Vártam, hogy megszólaljon.
- Meghalt. - mondta, majd meglepődve álltam előtte.
- Ki? - kérdeztem vissza, és reménykedtem, hogy nem az a srác, akivel alkudozni kellene.

~~~

10. rész

Amikor magához húzott, éreztem teste melegét, ami nagyon jól esett. De mégis haragszom rá. Nem tudom ilyen gyorsan elfelejteni amit velem tett. Eltoltam magamtól, majd a szemébe néztem. Ő is végig a szemembe nézett, nem tudtunk egymásnak mit mondani. Csak álltunk ott az ajtóba mindketten. A szívem fel le kalimpált, és nem tudta eldönteni mit akar. Ha az eszemre hallgatok, akkor megbocsátok neki, és újra együtt leszünk, de ha a szívemre hallgatok, ugyanúgy fogok rá haragudni. Az eszem jobban akarja mint a szívem. De akkor se fogok ilyen könnyen megbocsátani neki. Nem leszek papucs, és nem fog az eszem irányítani. 
- Bemehetek? - törte meg a csendet Sehun. Igazából nem engedtem volna be, de legbelül beszélni akartam vele. - Hé, hé. - látta, hogy szemem csillog, ami azt jelenti, hogy a könnyek már gyülekeznek. Újra. Elővett egy papírzsepit, és a szememhez rakta, amivel átitatta a könnyeket. Nem kezdtem el sírni. Erőt vettem magamon. Bementünk, és leült a kanapéra, amíg hoztam neki üdítőt. 
- Tessék. - adtam a kezébe a poharat, amit ő el is vett. Leültem mellé, és végig őt néztem. A szeme egyszerűen csodálatos volt, és eltévedtem tekintetében. 
- Amikor összepakoltam tegnap, és elmentem. JongDaehoz tudtam menni, mert a fizetésem még nem elég ahhoz, hogy tudjak egy házat bérelni, vagy venni. A lényeg az, hogy közben kitaláltunk valamit. - mondta, és én kíváncsian hallgattam. - Újra meghalok. - ennél a mondatnál megijedtem. - Meghalok, és visszahozom anyudat. Nem fogom elrontani az életedet. Apám tegnap este felkutatott JongDae-nál, és kiabált velem. Azt hittem meghaltam, és a többi. Amiért ilyen velem, nem anyudat fogom megölni, azért hogy itt lehessek veled. - mondta. - Apámnak kell azért fizetnie, amiért engem, és anyámat megölt. Amiért elitta a pénzét, és rajtunk vezette le. Szeretlek, Min. - majd felállt, és elindult az ajtó felé.
- NEM! - ordítottam rá! - Nem hagyhatsz itt újra, és nem halhatsz meg! - kiabáltam még mindig. - Ha még egyszer meghalsz, én is veled megyek. - nyögtem ki, egyre halkabban. 
- Visszajövök. Ígérem! - mondta, majd magához húzott újra. 
- Nem fogom túlélni. - a könnyeim jobban kezdtek folyni, egyszerűen a szívem is feladta, majd a földön kötöttem ki. 


*Sehun szemszöge*

- Min! Min! Kelj fel! - rángattam a vállát, hogy hátha felébred, de nem tette. Felvettem az ölembe, és lefektettem a kanapéra. Betakartam egy pléddel, és óvatosan a feje alá raktam egy párnát, majd előkutattam a telefonját. Megkerestem a névjegyzékben HaNa számát, majd elkezdtem csörgetni. Nemsoká fel is vette.
- Szia, én vagyok Sehun. 
- Mit keresel ott? Hol van Min? - ordított a telefonba, amint meghallotta a hangom. 
- Álljál le! Elájult, itt fekszik a kanapén. Betakartam, és nem tudom, hívjak e mentőt. Tudom, hogy nem szeret kórházban lenni, ezért is félek. Ide kell jönnöd, vigyáznod kell rá, mert nekem más dolgom van. Ahogy te is szeretnéd, újra meghalok, és újra jobbá teszem a dolgokat. Úgyhogy kérlek, most ide kell jönnöd. - mondtam neki a telefonba. 
- Azonnal indulok. - válaszolt HaNa, majd le is raktuk a telefont. Végig a földön ültem, és vártam, hátha magához tér. De nem tette. Néztem a szép arcát, ahogy ott fekszik, mint Hófehérke. Közben azt is vártam, mikor ér haza HaNa. Amint hallottam, hogy nyitódik az ajtó, azonnal felálltam, és elindultam az ajtó felé. 
- Itt fekszik! Nagyon vigyázz rá, mert még visszajövök. - mondtam, majd ki is szaladtam a házból. Nem tudom ki az a ChoAh, de hozzá is becsengettem. 
- Szia. - nézett rám, és nem tudta ki vagyok, mert sose találkoztunk még. 
- Sehun vagyok, Min barátja. - hajoltam meg előtte. - Min, elájult.
- Mi? - szakított félbe.
- De már itt van HaNa, és bent van vele. Kérlek, jobb ha ketten is ott vagytok mellette. Kérlek, vigyázzatok rá. - mondtam, majd elindultam lefelé. 
- Ne csinálj semmi hülyeséget! - kiabált utánam, de úgy tettem, mint aki nem hallotta meg. A lépcsőn már szinte futottam, hogy leérjek. A nagy ajtót kitoltam magam előtt, hogy kitudjak menni. Elindultam haza, JongDaehez, már szinte futottam. A hideg szembe támadt, és meghátrált, de nem érdekelt. 
Amikor hazaértem, berontottam.
- Hé, hé. Mi ez a nagy sietség? - nézett rám JongDae. 
- Megvárom míg besötétül, és el kell mennem a temetőre, ahol Min anyja van. - nézett rám érdekesen JongDae, hogy mit akarok. Leültem a kanapéra, és kezembe vettem egy pohár vizet. - Megbeszéltük, nem? Én azt a nőt szeretem. Szerelmes vagyok, érted? Nem fogom nézni, ahogy egyre jobban eltávolodunk egymástól. - kezdtem ideges lenni, és alig vártam, hogy végre besötétedjen. - Majd elviszem a kocsidat. Nem sokáig leszek. - mondtam. Leraktam a poharat az asztalra, és bekapcsoltunk egy filmet. Azzal el is voltam egy darabig, és amikor már teljes volt a sötétség, felálltam, és elkezdtem pakolni. 
- Figyelj, nem tudom, hogy jó ötlet ez, de én bízok benned! Te tudod mit csinálsz, és te tudod, hogy jó neked. - jött oda JongDae hozzám. A kocsiba bepakoltam az ásót, és minden egyéb dolgot, majd beültem a kormány mögé, és elindítottam a motort. Amikor odaértem a temetőhöz, elkezdtem keresni Min anyjának sírját. Tudom, hogy nem szabad ilyet csinálnom, de érte mindent. Amikor megtaláltam, elkezdtem ásni a sírját. Nagyon mély volt, és sokáig tartott, míg én teljesen kiástam. Már koszos is voltam, de ha meghalok, akkor úgysem számít. Kihúztam valahogy a koporsót, és felnyitottam. Hát enyhén kiáramlott belőle az a büdös szag. Kivettem belőle Min édesanyját, és beraktam a csomagtartóba, majd az üres koporsót visszaengedtem, vagy ha mondhatom visszadobtam. Beástam vissza a földet. És úgy csináltam meg, ahogy ott volt, mikor idejöttem. Bepakoltam vissza mindent a kocsiba, és elindultam a helyre. Bementem az erdőbe, és egy földbe szúrt botnál álltam meg. 
- Itt vagyok! - kiabáltam. - Gyere elő! - ismét kiáltottam. 
- Nocsak, nocsak. El sem hiszem, hogy újra Oh Sehoon-nal van dolgom. Mi járatban erre felé? - jött közelebb az az ember, akivel letárgyaltam, hogy én vissza tudjak jönni. 
- Újra egyeztetünk kell. - mondtam. 
- JongIn! Ki az? - jött az említett személy "őre". 
- Most menj innen MinSeok. Épp tárgyalunk, újra. - miközben ezt a mondatot elmondta, végig a szemembe nézett. - Mondd, mit szeretnél? 
- Ölj meg. - néztem rá, és szinte már megfagytam.
- Miért? Újra halott akarsz lenni? - kérdezte. 
- Lenne egy alkum! - mondtam. - Ölj meg, és Min anyját hozd vissza! - néztem egyenesen a szemébe.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte JongIn. 
- Igen. Biztos. - mondtam, majd felnyitottam a kocsinak a csomagtartóját, és kivettem belőle Min anyját. 
- És szerinted őt ki fogja hazavinni? - kérdezte újra. 
- Majd magától hazatalál, de titeket nem láthat meg, és engem se. Szóval, ha megöltél. Sürgősen vigyél el innen. Vidd el a testem ahova akarod, de ne áss el. Mert még mindig akarok alkudozni. - fejeztem be a mondatot, és minden egyes szerszámot eldobtam a kezemből, és kezeimet széttártam, hogy várjam egyenes a halálom. 
- Srácok! Intézzétek el! - szólt a többieknek, és vagy hárman estek nekem. Engedtem magam, hogy megöljenek, hiszen ezt akartam. Remélem JongIn nem vert át, és megteszi nekem, amit kértem. Halálra vertek, és szinte már a földbe tapostak. A fájdalom erős volt. A vér úgy kezdett folyni, mint a patak. Majd mikor már a vége felé jártam, becsuktam a szemem, és végleg, újra elaludtam. Közben az emlékem előjött, ahogy apu vert minket halálra. 

" -Sehun! - ordított anyu nekem. - Kérlek, őt ne bántsd! - hallottam, ahogy anyu könyörög apunak. De apu nem állt le, és anyut is a földre dobta. Mindketten ott feküdtünk egymás mellett, vérrel körülvéve, és tudtam, hogy aput ez nem érdekli. A saját feleségét, és a saját gyerekét halálra rugdosta. - Ne tedd ezt! Térj észhez! - ordított még anyu, de mivel én kicsi voltam még, nem tudtam magunkat megmenteni. Odamásztam anyuhoz, ráfeküdtem a hasára, és vártam az utolsó csapást. Apu egy hatalmas fával, szinte széttörte a gerincemet, ahogyan rávert. Nagyon fájt, de anyut már nem éreztem lélegezni. És én is lassan csuktam be a szemem, majd éreztem, hogy nem fázok. Azt éreztem, hogy jól vagyok, és anyu ott van mellettem. Vigyáz rám, és a fejemet simogatja. Ilyen a halál. Nem éreztem semmit. A testem kihűlt, és meghaltam. Nem hallottam, és nem láttam semmit. Ennyi volt az én életem" 


*Min szemszöge*

Amikor felkeltem, be voltam takarva, fejem alatt egy párna. Felültem, és körbenéztem. 
- Min? Jaj szívem, azt hittem hívhatom a mentőt. - aggódott miattam, és közben eszembe jutott, hogy én az előbb Sehunnal voltam. 
- Hol van? Hová ment? - kiabáltam HaNanak. 
- Neked most pihenni kell. Ne menj sehova. Min! - ezzel ki is mentem a házból. 
- Min! - állított meg ChoAh is. - Gyere vissza. Menjünk be. 
- Meg kell keresnem Sehunt. Meg akar halni újra. Nem teheti. Meg kell állítanom. - már szinte kiabáltam, és már a sírás is újra előjött. ChoAh próbált lefogni, de tudta ő is nagyon jól, hogy azért ment el Sehun. Leültettek vissza a kanapéra, és nem engedtek sehova. Ott ültem, és vártam. Tudtam, hogy Sehun megfogja tenni. Aztán hirtelen, leesett valami a konyhaasztalról. 
- Ne! Ne. - ordítottam, és felálltam. Megláttam Sehun szellemét. Ezt nem vártam. - Mi a fenének csináltad? Miért jó ez neked? - kiabáltam rá. 
- Min! Látod? - jött oda HaNa mellém, és próbált lefogni. 
. Hallgass végig. - kért meg Sehun. - El kell most jönnöd velem, mert anyud az erdőben van. Él. - mondta. 
- Engedj el HaNa. Anyu... az erdőben van. Él. - mondtam neki is, majd el kezdtem szaladni. Lefelé a lépcsőn, ki az ajtón, és végig az erdő felé. Követtem Sehunt oda, ahol anyu van. Megláttam, ahogy ott fekszik a földön. 
- Anyu, anyu kelj fel. -rángattam a vállát, hátha felkel, majd egyszer csak kinyitotta a szemét. El sem hiszem, tényleg visszahozta. Magamhoz öleltem, és ölembe fektettem. Anyu köhögve kelt fel.
- Min? - szólt hozzám. 
- Minden rendben lesz anyu, gyere próbálj meg felállni, hazamegyünk. - segítettem neki felállni, és lassan elindultunk hazafelé. Nem kérdezett semmit, és én sem mondtam neki semmit. Nem tudhatja meg mi történt. Nem akarom, hogy tudja. Lassan hazaértünk, a lépcsőnél már vártak a lányok. Segítettek felvinni anyut, és nyitottam is az ajtót. Leültettük a kanapéra, és egy pohár vizet vittem neki. Pár hónapja szegény nem evett, és nem ivott semmit. Segítettem neki megfürödni. Beültettem a kádba, és ráengedtem a meleg vizet. Szegény még mindig nem kérdezett semmit. Szerintem jobb, ha nem is tudja. Sokáig mostam, mert elég sokáig a föld alatt volt. Majd segítettem neki felöltözni, majd az egyik szobába kísértem, majd lefektettem az ágyra. 
- Min. - fogta meg a kezem, amikor mentem volna ki. Féltem mit fog kérdezni. 
- Mi történt velem? Miért nem a saját házunkban vagyunk, szívem? Én úgy tudom, meghaltam. - mondta halkan. 
- Nem anya, dehogyis. Nem haltál meg. - találtam ki valamit. - De most pihenned kell. -  megláttam Sehunt mellettem. El sem hiszem, hogy újra itt járunk. Nem hiszem el, hogy nem érhetek megint hozzá. Nem érzem teste melegét, és érzem, megint fájni fog, ha nem jön elő. Kimentem a szobából, ahol anyu feküdt, bezártam magam mögött az ajtót. 
- Menj, pihenj le. - mondta Sehun. 
- Minél hamarabb, de kérlek gyere vissza. - kérleltem. 
- Megteszek mindent. Ne feledd, szeretlek. - mondta, majd eltűnt. Kezdődik. Kezdődik, és félek. Félek, hogy úgy eltűnik, hogy nem fog előjönni. 
- Hé, menjünk aludni. Nézd meg mennyi az idő. - mutatott az óra felé, ami hajnali fél2-őt mutatott. Elmentem lezuhanyozni, majd átvettem a pizsit, és befeküdtem a puha ágyamba. Máris hiányzik Sehun, de nem tudok mit tenni. Remélem visszajön, és nem hagy el örökre. A szememből kiszökött egy könnycsepp. Azt letöröltem, és befordultam a fal felé. Nem sokára, már el is aludtam. 

~~

9. rész

Amikor megláttam Sehunt, féltem. Nem mertem megszólalni sem, de megmozdulni sem. Egy pillanatra lefagytam, amikor belépett azon az ajtón. Nem akarok vele társalogni, nem akarom egyáltalán látni. 
- Min! Kérlek! - láttam, hogy csillog a szeme, és gyülekeznek a könnyei, de én akkor sem fogom ezt neki megbocsátani, még ha a csillagot is lehozza az égről. - Szeretlek, érted? És nem akarlak elveszíteni. Légyszíves, hadd magyarázzam meg! Kérlek. - egyre halkabban mondta, már szinte könyörgött. Egyre közeledett, viszont én pedig távolodtam tőle. Szememből hirtelen kezdtek folyni a könnyek, még én is elfelejtkeztem róla, ezért óvatosan töröltem le őket. 
- Nem. - ennyit tudtam csak kinyögni. A számon ennyi jött ki. Kezem remegett
- Hagyd békén! - állt közénk Suho, de Sehun nem engedte, ezért ellökte, és beverte a fejét. Odaszaladtam Suhohoz, hogy megnézzem hogy van, de enyhén beverte a fejét. 
- Hagyd békén, és tűnj innen! - kiabáltam Sehunnak. - Remélem most már boldog vagy! Nem akarlak látni, és engem is békén lehet hagyni. - az idegességtől még jobban remegtem, és még jobban kiabáltam rá. Sehun nem tudott mit mondani, mert így még sosem látott. 
- Kérlek Min. - kérlelt még egy darabig. - Gyere haza, otthon mindent megbeszélünk, ígérem. 
- Nem megyek addig haza, amíg ott vagy. Várom HaNa-t mikor fog felhívni, hogy te már nem vagy ott. Menj csak JongDae-hez, úgyis olyan jól elvagytok, mindent elterveztek. Az sem érdekel, hogy mi volt akkor amikor meglátott. Remélem elmondtad neki, hogy látom a szellemeket, és hogy azért tudtál visszajönni, mert megölted az anyámat. Ez volt eddigi legsúlyosabb bűnöd a szememben, szóval soha többet nem akarlak látni Oh Sehun. Elegem van a folyamatos hazudozásodból, de most már legalább megértettem mindent. Hogy miért tűntél el mindig, de a magyarázatod sem érdekel. És tudod mit? Nem, nem küldelek vissza a halálba, éld csak így a nyomorult életed, amíg még itt vagy! - a hangom már összecsuklott a végére, és a könnyeim is kiszöktek elég rendesen. Leültem Suho mellé a földre, és az sem érdekel, ha megtudta, hogy szellemeket látok. Bár láttam, hogy furán nézett rám, de benne még bízok. Sehun csak állt velem szembe, majd amikor ezt mind végighallgatta, neki is kifolyt a könnye, de ő erősen visszafogta magát, majd kiment. 
- Sajnálom, hogy rád zúdítom a gondjaimat. Remélem HaNa elküldi, és itt hagylak. Nem foglak többet zavarni. - néztem rá. 
- Nem zavarsz. Viszont, úgy érzem fáj a fejem. - nevette el magát. Megkönnyebbülve lélegeztem fel, és a nehezén túl vagyok. Remélem soha többet nem fog visszajönni. Suho feje szerencsésen nem tört be, csak fájlalta. Leültünk vissza a kanapéra, és végül mindent elmondtam neki. Megígérte, hogy nem mondja el senkinek, és örült, hogy előtte ezt mind elmondtam. A beszélgetést a telefon csörgése zavarta meg. 
- Igen? - szóltam bele.
- Gyere hazaaa ~ - szólt bele a telefonba HaNa, majd ennél a pillanatban megnyugodtam, majd válasz nélkül leraktam a telefont, majd felálltam, és elindultam a szobám felé. 
- Megyek haza. - kiabáltam vissza Suhonak. Összepakoltam mindent, és már a nappaliban húztam a cipőt. 
- Elkísérlek. - mosolygott Suho. Majd el is indultunk. A városon keresztül mentünk, hogy még sétálunk egy kicsit hazafelé, mert egyedül amúgy is unalmas lenne. Elbeszélgettünk az időt hazafelé, majd amikor hazaértem Hana boldogan ugrott a nyakamba. Végre hárman, együtt, és nem zavar minket remélem többet Sehun.
- Amikor hazajött a cuccáért, nem mondott semmit, csak szó szerint bedobálta a bőröndbe ami ruhája volt, és eltűnt. Szó nélkül. - mosolygott HaNa.
- Remélem nem fog visszajönni. - mosolyogtam én is rá. 
- Éhes vagy? Csináltam már kaját, vagyis próbáltam valamit összehozni. - máris húzott a konyha felé, majd leültetett a székre, és elém adta az ebédet. Nagyon finom ételt td csinálni, és nagyon megölelgettem ezek után. Tőle igazából nem is vártam mást, mindig gondoskodott rólam, és mindig is fog. 
- Jött valami.... levél. - jött be Kyungsoo, az említett tárggyal a kezében. Nem akartam megnézni, bár a kíváncsiság vezetett. Elvettem tőle a levelet, majd amikor ránéztem, nem volt rajta név, hogy ki küldte, csak a címünk. Kinyitottam, és elkezdtem hangosan olvasni. :
- "Szeretlek Min. És szeretném, ha még egyszer találkoznánk, és megígérem, hogy nem fogsz bennem még egyszer csalódni. El akarok neked mindent magyarázni, újra helyre akarok hozni mindent. Tudom, hogy nem volt szép dolog amit tettem, de még is meg akarom veled értetni a dolgokat. Szeretlek" - mikor befejeztem, összegyűrtem a papírt, majd kidobtam a kukába. Nem érdekel, hogy Sehun mit akar megmagyarázni, vagy mit nem. Felálltam, és az ablak mellé mentem. Kinéztem, és láttam hogy a nyár is feladta. Rossz idő volt, ugyan nem esett az eső, de "sötét" volt. Kifelé bámultam az ablakon, majd visszagondoltam a levélre. "Szeretlek". Becsuktam a szemem, és próbáltam mindent elfelejteni. Olyat tettem vele, amit nem kellett volna. Megbántam, hogy hozzámért, és elvette tőlem a világ legfontosabb dolgát tőlem, amit már nem lehet visszahozni. Neki adtam a legféltettebb kincsemet. Egyből beleugrottam abba, amibe nem kellett volna. Felnéztem az égre, és elgondolkoztam. Anyu most nem lenne rám büszke. A szellemek most elkerültek engem, vagy nem tudom, de most már kezdek félni tőlük. Nem merek hozzájuk közelíteni, mert félek, ismét elfogom rontani. Anyu nem jön elő, nem tudom miért, most nem akar engem látni, vagy Sehun azt is elintézte, hogy ne tudjon előjönni. Talán fél a szemembe nézni, hogy nem mondta el a betegségét, és hazudott nekünk. De engem nem érdekelne, csak jöjjön elő. Elmondanám neki, hogy látom, és hogy nyugodtan bízhat bennem. Az idő eltelt azzal, hogy folyamatosan az eget szemléltem. Délután a szobámba kötöttem ki, majd elővettem a laptopot, és elkezdtem nézelődni az interneten. Nem sokára a telefonom is elkezdett csengeni.
- Háló? - ahogy felvettem, még a képernyőt néztem, azt viszont nem néztem meg ki hívott. 
- Mit csinálsz? Minden rendben? - megismertem azt a hangot, ezért válasz kinyomtam. Nem akarok vele beszélni. Újra elkezdett csörögni a telefon, de akkor már nem vettem fel. Figyelmen kívül hagytam. Majd amikor már ott jártam, hogy jól elszórakoztam a csengőhangon, hamarosan le is némítottam, hogy ne halljam, mert tudom, hogy Ő hív. Kimentem a nappaliba, majd csengettek is. Kinyitottam az ajtót, és ChoAh állt az ajtóban. 
- Szia. Gyere csak be. - mondtam, majd betessékeltem a házba. 
- Minden rendben? Hívott azóta? - kérdezte, miközben leült a kanapéra. Én kimentem addig készítettem neki teát. 
- Hívott, de nem vettem fel neki a telefont. És még levelet is küldött. Ami a kukában találta magát. - nevettem el magam. Kivittem neki a teát, majd magamnak is csináltam egyet. Sokági itt volt, még filmet is néztünk. 
- Na és a te barátod? Mark? Már régen láttam. - kérdeztem, majd egyik lábamat felrakva a kanapéra, úgy néztem rá. 
- Hát ma dolgozik, szóval nem jön, de szinte minden nap itt van, aminek örülök is. - mondta mosolyogva. Ő legalább boldog. Én csak 1 óráig voltam boldog Sehunnal. 1 óra volt az egész kapcsolatunk, amit túl is vittünk minden határon. Egy könnycsepp kifolyt az arcomon, amit ChoAh észre is vett. 
- Naa. - letörölte a könnyet az arcomról. - Mi a baj? 
- Utálom. Utálom ezt a fiút, aki tönkretette az életemet. De mégis hiányzik. Tudom, hogy nem lenne szabad, mindent megtettem, hogy elfelejtsem, de nem lehet. - a könnyek egyre jobban kezdtek kiszökni a szememből. De mivel nem volt itthon senki, ezért muszáj mindent most kiadni magamból. HaNa-nak el sem merem mondani, mert elzavar. Ő is utálja, és nem akarja itt látni még egyszer. Elszaladtam a telefonomért, és amikor megnézem 20 nem fogadott hívásom volt. Úgy mentem ki vissza ChoAh-hoz a nappaliba, hogy megmutattam neki is. 
- Drágám, ha hiányzik, tényleg meg kell beszélnetek. - mondta.
- De ezt nem tudom hogy megbeszélni vele. Egyszerűen el kell felejtenem. Lehet fájni fog a szívem miatta elég sokat, de már nem tudok megülni egy helyben. Egyszerűen lehetetlen. - hangom egyre halkabb lett. A telefon még mindig csörgött. Nem tudta lerakni, folyamatosan hívott. 
- Vedd fel. - nézett rám ChoAh, majd a telefonra mutatott.
- Nem. - mondtam. 
- Akkor add ide. Majd én felveszem. - majd kivette a kezemből a telefont. 
- Itt ChoAh, szia. A szomszédja vagyok, és lassan barátnője. Nincs itthon senki, és elvileg nem tudja mikor fognak jönni. Ha beszélni szeretnél vele gyere ide, és zárjátok le ezt a témát. - mondta, majd kinyomta a telefont. A szívem jobban kezdett verni, és izgultam, hogy ha idejön, mit fog mondani, vagy én mit fogok neki mondani. Elküldtem már akkor szinte a halálba, nagyon haragudtam rá. De most azt sem tudom hogy várjam. Ideges lesz, vagy nem? ChoAh lassan itt hagyott engem, megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. Ha baj van, akkor menjek át hozzá, úgyis otthon lesz. 
Elpakoltam mindent a nappaliban, ugyan nem mondott semmit, hogy jön-e vagy nem, mert addigra ChoAh kinyomta a telefont, de ahogy ismerem, biztos ide jön. A konyhába is rendet raktam, a szobámba is, de még mindig nem jött. Leültem a kanapéra, és bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam a csatornákat is, idegességemben. Még mindig nem jött. Egyedül voltam, már szinte sötétedett befelé. HaNa-ék sem jöttek még meg. 
Pár perc múlva a csengetésre lettem figyelmes. Megjött. Félve mentem az ajtó felé. Remegő kézzel fogtam meg a kilincset, majd nyomtam le. Kinyitottam, és Ő ott állt előttem. Nemsoká már a karjai közt találtam magam.
~~

8. rész

Mikor magamhoz tértem fáztam, és még mindig a földön feküdtem. Összehúztam lábaim, hogy ne fájjon annyira. Nem keresett senki, még Suho sem. Muszáj voltam újra felvenni a telefont, és bepötyögni a számát. Pár csörgés múlva fel is vette. 

- Min! Mondd el hol vagy! Már mindenhol kerestelek, és HaNa sem tudja merre vagy! - kiabált bele a telefonba, de csak azért mert aggódott értem. 

- Valójában, egy erdőben..... - kezdtem, de közbe szólt. 

- Mit keresel az erdőben? Mióta vagy ott? És egyáltalán miért? Ne, ne válaszolj mindent megbeszélünk ha odaértem. - azonnal le is rakta a telefont. A fájdalomtól elgyengültem, és a telefont kiejtettem a kezemből, ami egyenes a földre esett és pontosan a képernyővel lefelé. Vártam, hogy Suho ideérjen. Bár nem hiszem, hogy könnyen megtalál, mert még én se tudom hol vagyok. Azt sem tudom merre futottam, csak futottam. Még ha el is indulnék egyedül, nem tudnám merre mennék, ezért sem teszem meg. Nem fogok elindulni egyedül. Megvárom míg Suho ideér. A talaj hideg volt, mivel már a nyár vége felé járunk, és épp ma esett az eső. De én nem bántam. Egy pulóver volt rajtam, ami kicsit fogott valamit, de már az is sáros lett. 

- Min! - hallottam, hogy valaki kiabálta a nevem. Megérkezett Suho. A hang hallatán próbáltam felállni, de nem ment. Nem tudtam megmozdítani a lábam. Megvártam míg idetalál. De igazából már meg sem tudtam szólalni. - Miin! - húzta el az "i" betűt, annyira meg akart találni. - Min. - szaladt oda hozzám, amikor végre megtalált. - Hé, hé. - levette a kabátját, és betakart vele. Nagyon jól esett, hogy aggódik értem, és még a kabátot is rám adta. Már jobban éreztem magam, mivel még a kabát is meleg volt. - Gyere. - segített felállni. Belekaroltam, és próbáltam lábra állni. Majd lassan elindultunk kifelé az erdőből. - Majd én hazaviszlek. 

- Nem, nem akarok hazamenni. - ellenkeztem, mert tényleg nem akartam. Soha többé nem akarom azt a személyt látni, aki megölte az anyámat, csak azért, hogy itt lehessen. 

- Mi? Miért? - nézett rám Suho értetlenül. Nem fogom neki elmondani egy darabig, mert nem merem. Csak Sehunnak esne, és visszaküldené. - Ha nem akarod elmondani, akkor inkább elviszlek hozzám. Addig leszel ott, ameddig akarsz. - mondta, majd amikor kiértünk az erdőből, egyből a kocsijához vezetett, ahová és beültem az anyósülésre. A kabátot egyre jobban szorítottam, mert olyan jól esett a meleg. Felhúztam a fejemre a kapusznit a fejemre, és próbáltam bujkálni, hogy még véletlenül se lásson meg, ha épp a városban van. Ki sem néztem az ablakon, inkább a cipőmet néztem végig, nem tudom miért. Amikor odaértünk, meglepődtem, hiszem még sosem jártam Suhonál. Félem bemenni, mert ő egyedül lakik, és még nem ismerem annyira. Mikor beléptem a házba, lehúztam a cipőmet, és leültünk a kanapéra. Nem kérdezett semmit, csendben voltunk. Nem szóltunk egymáshoz. Még a kabátot nem vettem le, hiába már bent vagyunk a házba. Suho felállt, és elment a konyhába, majd azt vettem észre, hogy egy forró bögre teát hozott nekem. Letette az asztalra, majd én is levettem a kabátot, és a bögréért nyúltam. Nagyon forró volt, ami nekem nagyon jól esett. 

- Nem foglak faggatni, rendben? - törte meg a csendet Suho. - Ha elakarod mondani, majd elmondod. De gyere, megmutatom a szobádat. - állt fel, és elindultunk a szoba felé. Én még mindig nem szólaltam meg. - Ruhád ugyan nincs, de én adok, amíg itt vagy. Lehet kicsit nagy lesz rád, sőt, de jó lesz. - mondta, majd egyedül hagyott a szobába, amíg idehozza a ruhákat. Lerakta őket az ágyra, és magamra hagyott. Azonnal felvettem őket, és elindultam a fürdőszoba felé, hogy lezuhanyozzak. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és magamra engedtem a forró vizet. Sokáig álltam ott, hogy rendesen felmelegedjek, még a kabát, és a tea után is. Megmostam a hajamat is, majd a törölközőt magam köré takartam. Gyorsan törölköztem meg, és megszárítottam a hajamat is. Amikor felvettem a ruhákat, hát elnevettem magam. Ha rövid lenne a hajam, egyből azt hinnék, hogy fiú vagyok. Kiléptem az ajtón, és Suho már várt. 

- Csináltam neked ennivalót. - mosolygott, és kivezetett a konyhába, ahol az étel az asztalon volt. Nagyon nagyon jól nézett ki. Frissen csavart narancslével. Amikor megettem mindent, segítettem elmosni a tányérokat, ez már nálam szokás, de Suho nem nagyon engedte. Pedig szívesen segítek neki. Leültem a kanapéra, és elővettem a telefonomat. Le volt némítva, és nem vettem észre, de HaNa hívott a legtöbbet. Úgy látszik ChoAh is hiányolt, ő is hívott kb annyiszor mint HaNa. Sehun is hívott. 5x. De nem érdekel. Felhívtam HaNa-t. 

- Ha nem vetted volna észre, már 100x hívtalak. Hol a fenében vagy? Már kezd esteledni! Nem hiszem el Min. - hangján éreztem, hogy feszült volt, és félt. De nem mehetek most haza. Nem tehetem meg, mert Sehunnal kell szembenézni, amit nem akarok. - Légyszíves gyere haza, akárhol vagy. Ha nem, én megyek oda, de mintha úgy emlékeznék, együtt jöttünk ebbe a házba, lassan egy hónapja. Kérlek szépen. - könyörgött a telefonba. 

- HaNa. Nem mehetek haza. Amíg Sehun ott van, nem mehetek. - mondtam neki, és szememből kezdtek folyni a könnyek. Próbáltam visszatartani, de az érzéseim erősebbek voltak. 

- Akkor elküldöm, de kérlek, gyere haza. Nekem hiányzol, és nem olyan ez a lakás. Nélküled üres. KyungSoo is aggódik, hiszen a bátyád. Amúgy is mesélnem kell, mert voltam ma a városba. De ezt is csak neked mondhatom el, mert te vagy a legjobb barátnőm. - mondta HaNa, és hangján éreztem, hogy lassan ő is elkezd sírni. 

- Találkozzunk valahol, és én is elmondok mindent. Fél óra múlva a szokásos parkban. - fejeztem be, majd leraktuk a teleont. Elmondtam Suhonak, hogy csak HaNa-val találkozok, senki mással. De közben ChoAh-t is fel kell hívjam. 

- Szia ChoAh. Láttam hívtál. 

- Min! Mindenhol kerestelek. Ne idegesíts. Tudom, hogy még csak pár napja ismerlek, de aggódtam érted. Ha baj van, kérlek mondd el. - szólt hirtelen bele köszönés nélkül. Nem tudok még úgy bízni benne, de ha tényleg ennyire aggódik, majd elmondok pár részletet. De azt kihagyom, hogy szellemeket látok. Nem ismerem még annyira, lehet elterjeszti, aztán vége mindennek. 

- Nem kell aggódni, minden rendben van. - nyugtattam meg. 

Amíg rajtam volt Suho ruhája, ki is mostam az enyémeket, szóval biztos megszáradtak. Muszáj voltam azokat visszavenni. Felhívtam HaNa-t hogy hozzon ruhákat, meg ilyenek, mert egy darabig szükségem lesz rá. A telefon elkezdett rezegni az asztalon. Ránéztem, és Sehun volt. Nem vettem fel, mert nem akarom még a hangját sem hallani.
Lassan felöltöztem, hajamat lófarokba fogtam, és húztam is a cipőmet. 

- Minden rendben lesz. Nem sokára jövök. - köszöntem el Suhotól, majd magához húzott, és megölelt. 

- Várni foglak. - mosolygott, majd kiléptem az ajtón. Elindultam a park felé, amit megbeszéltünk HaNaval. 10 perc alatt odaértem, és ő már ott várt. Amikor meglátott hozzám szaladt, és megölelt. A könnyeim ismét elkezdtek folyni. Nagyon örülök, hogy őt látom. 

- Sajnálom. - a könnyeim csak folytak, és folytak. Szemembe nézett, és letörölte a könnyeket, amelyek kiszöktek a szememből. 

- Na jó, itt az ideje, hogy mindent elmondj. - nézett rám HaNa. 

- Ő volt. - szipogtam. 

- Ki? Ki, és mit csinált? - nézett rám értetlenül. 

- Ő miatta halt meg anyu. - amikor csak rágondolok mindig elsírom magam, mégis az édesanyám volt, aki nagyon hiányzik. 

- Ki miatt? Min, kérlek érthetően. - fogta meg a kezem HaNa, és próbálta belőlem kihúzni. 

- Sehun. - motyogtam. 

- Mi? Nem hiszem el. Nem hiszem. Szívem, ha hazamegyek, holnap jöhetsz is vissza, mert elküldöm. Nem lesz ott nekem többet. - mondta, majd megölelt. - Ne aggódj, ez a mocsok nem lesz itt többet. - szeretem amikor így törődik velem. Nem tudom elhinni még mindig, hogy ezt tette velem. - De honnan tudod? - érdeklődött még mindig.
- Azért szaladtam ki a házból, hogy az unokabátyát megkeressem, mert éreztem, hogy valami nem stimmel. Addig kerestem, míg meg nem találtam. Amikor belebotlottam, elkezdtem vele kiabálni, hogy hagyja békén Sehunt, és hogy nem veheti el tőlem. Szerelmes voltam, mert akkor történt meg köztünk minden, és éreztem, hogy bízhatok benne, tudom, hogy nem fog megbántani. Aztán mondta, hogy találkozója van, ezért elment. Én követtem, és Sehunnal találkozott a központ mellett lévő parkban. És akkor nem mondta ki teljesen, de a szavaiból ez jött le, és ez biztos. - meséltem el mindent a barátnőmnek, és megint elkezdtem sírni. Az előbb még megnyugodtam valamilyen szinten, de amikor ezt elmeséltem a mécses újra eltört. Nem tudtam magamban tartani. - És addig szaladtam, amíg nem találtam egy erdőt. Bementem, és az egyik fa tövében estem össze. Úgy hívtam Suhot. Most ott vagyok nála. - szipogtam, és éreztettem vele, hogy nála minden rendben lesz. 

- Holnap már újra otthon leszel. - mosolygott rám barátnőm. 

- Na és neked? Mi újság? - tereltem a témát, mert említette, hogy neki is kell mesélnie. 

- Felmentem a városba ma, hogy hátha megtalállak, és belebotlottam egy srácba. Annyira jól nézett ki, és annyira aranyos volt. 

- És mi van KyungSooval? - érdeklődtem. Mert eddig úgy tudtam, hogy valami alakul köztük. 

- Óh, már régen nem beszélünk. Akkor egy kis románc volt, de nem jött össze. - a hangjából ítélve, tényleg elfelejtette. - Na, és vett nekem fagyit, meg minden, nagyon aranyos volt. Sokat nevettünk, aztán elmondtam neki, hogy téged kereslek, és ő is besegített. És akkor jött Suho, hogy ne aggódjak, megvagy meg minden. A lényeg, hogy haza is kísért, és egy darabig ott volt. - mesélte nagy örömmel mindezt. Végül is örülök, hogy boldog. 

- Hogy hívják? - kérdeztem, és én is elmosolyodtam az élménybeszámolóján. 

- Im JaeBum. - nézett az ég fel, és gondolom elképzelt minden lehetséges dolgot. Amikor mindent kibeszéltünk, ideadta a ruhákat amit hozott. Az idő kicsit eltelt, és igyekeznem kellett vissza Suhohoz, mert már amúgy is sötét volt. Az úton végig azon gondolkoztam, hogy holnap tényleg vissza mehetek e a saját házamba. Csak a jót remélem, és bizalmam HaNa iránt, nem tűnt el, ezért tudom, hogy elfogja küldeni Sehunt.  

Amikor hazaértem, a vacsora illata csapta meg az orrom. Nagyon jó illata volt, és bementem a konyhába kíváncsiskodni. 

- Hmm.. - mosolyogtam Suhora. - Ez nagyon finom lesz - mondtam. 

- Csak neked csinálom. - mosolygott ő is. 

- Majd szólj ha kész, addig én elmegyek zuhanyozni. - kiabáltam neki vissza a konyha felé, mert útközben elindultam. A táskából kivettem a tiszta ruhát, amiben majd aludhatok, a törölközőt amibe majd megtörölközhetek, és indultam is a fürdő felé. A szokásos dolgok megtörténtek. A hajamat végre megmoshattam, mert nem éreztem frissnek. 

A fürdés után nem sokkal, már szólt is Suho, hogy mehetek, mert ki fog hűlni. Amikor leültem a székre, nem is lepődtem meg. Tényleg szép volt, amit készített. A narancslé nem maradhat ki, azt is odarakott egy pohárral. Éhes voltam, és gyorsan ettem is meg. 

- Kérsz még? Van itt még. - nevetett Suho. 

- Nem, vigyázni kell az alakomra. - mosolyogtam vissza. Most már végre hagyott mosogatni, mert addig kérleltem. Amikor mindennel végeztünk, elmentem a szobámba, és megágyaztam, felhúztam az ágyneműt, és nyugisan feküdtem le aludni. Az agyam ugyan kattogott, de becsuktam a szemem, és számolni kezdtem a fehér, kis bárányokat. Addig számoltam őket, míg végül el nem aludtam. 

Reggel a nap fénye sütött be az ablakon, aminek örültem, mert végre nem esik az eső. Tegnap is, biztosan azért esett, és azért volt szomorú az idő, mert talán az emberek 90%-a szomorú volt. A tegnapi nap, nem az én napom volt. Feltápászkodtam, és kimentem. Suho még nem volt fent, ezért elkezdtem csinálni a reggelit. Finom rántottát csinálok, ezért gondoltam, most én vagyok a háziasszony. Amint kész voltam, én elkezdtem enni, de közben Suho is felkelt, ezért csatlakozott hozzám. Én ugyan nem tudtam narancslét csinálni, ami nagyon finom, ezért Suho aranyos volt, és csinált nekem. Sokat beszélgettünk evés közben. Elmondta, hogy elmegy ma bevásárolni, aztán majd siet haza. HaNa nem telefonált, hogy mehetek e haza, ezért kicsit aggódtam, hogy talán nem sikerült neki elküldeni. A telefont lehoztam magammal, hogy hátha hívni fog. Suhonak elmondtam, hogy nem akarom látni többet Sehunt, és hogy HaNa hívni fog, ha elküldte. Láttam rajta, hogy örül neki, de nem fogom őt jobban megszeretni. Eszembe van nekem, hogy mit mondott a kórházban, de akkor sem tudom viszonozni az érzéseit. 

A szokásos, elmosogatás követte a reggelit, majd a zuhanyzás, és az öltözés. HaNa még mindig nem hívott, így nekem kellett felhívnom őt. 

- Minden rendben? Még nem hívtál. - szóltam bele a telefonba, amint felvette. 

- Szívem, nem tudom, hogy fog nekem ez menni. Félek tőle. 

- Értem. Értem tedd meg. - szóltam közbe. 

- Most amúgy sincs itthon. Ma reggel amikor nem talált a szobádban, felhúzta a cipőjét, és elment. Még meg sem kérdeztem hova megy. - mondta szomorúan a telefonba. Biztos megint JongDae -hez ment, de engem nem érdekel. Egyszerűen már nem bír érdekelni. Amikor leraktuk a telefont, megígérte, hogy mindent megtesz, hogy visszatudjak menni. Beszélni fog KyungSooval is, hogy segítsen neki. Mi addig Suhoval leültünk a tévé elé, és elkezdtünk nézni egy filmet, ami éppen ment. Arra eszméltem fel, hogy valaki erősen nyomja a csengőt, és ujja ráragadt arra. 

- Valaki megőrült. - nevetett Suho, majd felállt, és az ajtóhoz sétált. Alig nyitotta ki az ajtót:

- Hol van Min? Tudom, hogy itt van. - amint meghallottam azt a hangot, egyből felálltam, és meredten néztem az ajtó felé. Szívem hevesen kezdett el verni, és ijedten néztem a személy felé.