18. rész

Kíváncsian néztünk egymásra, az asztalnál. Senki nem állt fel, a kopogás pedig egyre sűrvebb lett.
- Majd én megyek. - állt fel Sehun, majd elindult az ajtó felé. Én végignéztem, minden mozdulatát. Kinyitotta az ajtót, és meglepődtem, amikor megláttam ki az.
- Te...?! - szólalt meg Sehun. Ideges lett, nem tudom, talán oda kellene mennem.
- Szia. Nem úgy volt, hogy elutazol? - kérdeztem. Nem tudom miért vert a szívem, de megfogtam Sehun kezét, és félve néztem rá.
- Bejöhetek? - kérdezte Suho.
- Nem veszed észre, hogy Szent este van? Ilyenkor nem illik zavarkodni, úgyhogy most menj el, kérlek. - mondta Sehun, majd zárta befelé az ajtót, de Suho megakadályozta.
- Beszélni akarok vele. - mondta Suho, majd rám nézett.
- De ő nem akar veled. - válaszolt Sehun, majd becsapta az ajtót. Talán....miattam nem ment volna el?! A sok kérdés a fejemben, nem tűntek el. Mindenre választ akartam kapni. Sehun megfogta a kezem, és visszahúzott az asztalhoz. Leültünk, és folytattuk a vacsorát. Mindenki minket figyelt, és kíváncsiak voltak, mégis mi történt. Nem szólaltam meg, végig csendben ültem, és gondolkoztam. Mindenki beszélgetett, és jól érezte magát. Talán ezt a karácsonyt nem így terveztem el. Nem akartam, hogy így legyen.  Nem akarom törni az agyam.
- Min?! Minden rendben? - gondolkodásomat HaNa tört meg. Aggódott, és elvárta, hogy elmondjam neki, hiszen a legjobb barátnőm.
- Suho volt. - suttogtam neki.
- És mit akart? - kérdezte újra, ő is suttogva.
- Nem mondott semmit, mert Sehun úgymond elzavarta azzal, hogy becsapta az ajtót. - mondtam, majd megfogta a kezem.
- Most felejtsd el, verd ki a fejedből. Ez nem ronthatja el az ünnepet. - mondta, majd a kezembe adott egy pohár pezsgőt. Koccintottunk, és egybe lehúztam az egészet.
- Adjuk át az ajándékokat! - szólalt meg anyu, majd mindenki a karácsonyfához indult. Leültünk a karácsonyfa elé, és elkezdtük az ajándékokat bontogatni. Sehun leült mellém, és kezembe adta az ajándékát. Egy cuki plüssmacit kaptam, ami tart egy szívecskét a kezében, és az volt ráírva, hogy "szeretlek". Nagyon örültem neki, mert eddig nem volt semmim amivel aludhattam esténként. Én is odaadtam neki a szívecske formás ajándékot, és a cuki karkötőt, amin mindkettőnk kezdőbetűje volt. Amikor mindenki odaadta az ajándékát, elindultunk a városba, mert ott is volt ünnepség. A hó még mindig esett, de már nem annyira. Rendesen felöltöztünk, és elindultunk. Sokáig tartott az út és mindenki átfagyott. Az ünnepség is sokáig tartott. Hazaérve, zuhanyzás után mindenki lefeküdt aludni, és vártuk a holnap reggelt. Sehun szorosan magához húzott, és úgy aludtunk el. 

Reggel már mindenki fent volt, amikor kinyitottam a szemem. Kidörzsöltem az álmot a szememből, és amint láttam Sehun is még aludt. Nem akartam felkelteni, ezért elindultam volna a fürdőhöz, ha nem ragadja meg a karom, és húz magára. Elnevettem magam, majd összeborzoltam a dús haját.
- Menjünk együtt. - mondta, majd megpuszilta az arcomat. A kis szemében láttam, hogy ő is akarja, ezért felvettem a ruhát a kezembe, és elindultunk a fürdő felé. - Remélem, nincs bent senki. - szólt a srácok felé Sehun, és egy apró fejrázással jelezték, hogy nincs bent senki. Bezártuk magunk mögött az ajtót, és ruhámat kezdte levenni rólam. Lassan, és közben nyakamat kezdte csókolgatni. Én is segítettem neki levenni a ruháit, majd egyik kezemmel megengedtem a vizet a zuhanyrózsából. Beálltunk alá, és nem a zuhanyzással foglalkoztunk, hanem egyéb mással. Mindketten éreztük a másikat, és amikor végeztünk felöltöztünk, és elindultunk a konyha felé reggelizni.
- Jól éreztétek magatokat a zuhany alatt? - jött a kérdés KyungSoo-tól. Megütöttem vállát, és elmosolyogtam. - Mindent hallottunk. - nevetett, majd leült enni. - Legközelebb kicsit csendesebben. - nevetett még mindig, én pedig egyre erősebben ütöttem őt. Közben mindenki elkezdett nevetni, de hát ez van, ha valakinek barátja van, és szerelmes. Elfogyasztottuk a reggelit, majd mosogatás után HaNa-val megbeszéltünk egy sétát. Velünk tartott KyungSoo is, Sehun pedig elment JongDae-hez. Ismét sokan sétáltunk a városban. Amikor már szinte átfagytunk, akkor pillantottam meg egy személyt egyedül sétálni. Megálltam, és HaNa-nak megmutattam, hogy mégis ki az.
- Most már tényleg menj oda hozzá. Ha tegnap annyira fontos volt, amit mondani akart, biztos most is nagyon fontos lehet. - szólt HaNa, majd KyungSoo bólintására lettem figyelmes. Ő is azt akarja, hogy beszéljek vele. Óvatosan odalépkedtem mögé.
- Szia. - szóltam hozzá, majd meglepődve nézett hátra.
- Ne haragudj, hogy megzavartalak titeket, csak látni akartalak. - mondta, majd azt kezdtem gondolni, hogy miattam nem ment el. Miattam maradt volna itthon? - Nem tudtalak itt hagyni. - mondta, majd megfogta a kezem. Ne, ne, ne. Én ezt nem akarom. Nem. - Tudom, hogy hülyeség, és lehet Sehun ennél a mondatomnál megfojtott volna, de neked tudnod kell. - mondta, majd egyből Sehunra gondoltam.
- Nos, nem tudok mit mondani. Tudod, hogy Őt szeretem. Több mint 3 évet vártam rá. Ez nekem nagyon sok volt, és nem akarom őt újra elveszíteni. - válaszoltam. Kimondtam neki, őszintén amit gondolok. - De attól még ugyanúgy beszélgethetünk, együtt lehetünk, de csak Sehun mellett. - mondtam neki, majd vártam reakcióját. Szótlanul állt mellettem, és éreztem, hogy rosszul esett neki. A szívem újra elkezdett fájni, szúrt, és egyre rosszabbul voltam. Szemöldököm összerándult, és mellkasomra tettem a kezem.
- Minden rendben? - Suho észrevette, hogy baj van. - Min. - a hangját egyre halkabban hallottam. Szédültem, majd egyre sötétedett körülöttem minden.

A fény beszűrődésére nyitottam ki a szemem. Körbenéztem, és csak Suho ült mellettem. A kórház falai vettek körül, és nem hittem el, hogy megint itt vagyok. Nem mertem belegondolni, hogy jutottam ide.
- Felkeltél? - jött a kérdés Suhotól. - HaNa és Kyungsoo elmentek haza, és hoznak neked ételt, italt. Az is lehet, hogy Sehun is idejön. Úgyhogy addig eltűnök, de addig itt leszek melletted. - mondta, majd kezembe adott egy pohár vizet. Nagyon jól esett most a testemnek a pohár víz, majd visszahuppantam az ágyra. Szótlanul ült mellettem Suho, de sajnos nem látok bele a fejébe. Nem telt el sok idő, de Sehun már itt is volt mellettem. Megfogta a kezem erősen, és leült az ágy szélére. 

- Nem gondoltam, hogy újra itt kötünk ki. - mondta egy mély lélegzetvétel mellett. Éreztem, hogy aggódik értem, mert mindig azt teszi. 

- Nem kellene annyit aggódnod. - mosolyogtam rá válaszként. 

- De....tudod, hogy Suho..

- Nem. Suho nem tett semmit. Ne aggódj se miatta, se miattam. Velem minden rendben lesz, hamarosan. Ő pedig, hát...nem tudom. - mondtam, majd kicsit megölelgettem. Szorosan magához húzott, ami nagyon jól esett, és nyugtató is volt. Hamarosan JongDae is megérkezett, hogy meglátogasson. Kicsit meglepődtem, mert hozott virágot, hogy kicsit feldobja a kedvem, míg itt vagyok. Sehun egy percre nem hagyott itt. HaNa, anyu, és KyungSoo nemsokára, JongDae után érkeztek. ChoAh üzenetet küldött, hogy ezt nem tehetem vele. Amint kijött a kórházból, én vissza bekerültem. Hiányzik minden otthon töltött perc. Itt nem lehet hangosan nevetni, nem lehet kiabálni a másikkal, és semmi egyebet. Itt csndben beszélgetni, a szellemek között, akik itt lebzselnek körülöttünk. Ők ugyan nem látják, de én igen. Bár Sehun még lehet, de senki más. Mindannyian elveszettnek tűntek, hol sírtak, hol nevettek. Én ugyan nem foglalkoztam.velük, mert nem kérnek segítséget, de Sehunnak igenis kellett a segítség. Tudtam, hogy rajta segíteni kell. 

- Min gondolkozol ennyire? - jött egy hirtelen kérdés Sehuntól.

- Rajtad. - mosolyogtam. - Hogy ilyen tökéletes emberem van, mint te. - fogtam meg a kezét. Késő estig itt voltak, már a látogatási idő is lejárt, de Sehun nem akart itt hagyni. 

- Kérem, most már menjen haza. - jött be az egyik nővér. Sehun nagyon maradni akart, szinte már veszekedett a nővérrel, de nem lehetett. Haza kellett neki menni. Elköszöntünk egymástól, és addig integettem neki, míg ki nem lépett az ajtón. Elsétáltam a zuhanyhoz, majd fél órán keresztül áztattam magam. Annyira jól esett, mert a fél napot átfeküdtem. Megtöröltem magam, felvettem a pizsit, és kimentem vissza a kórterembe. Lefeküdtem az ágyra, és mivel még nem tudtam aludni, a plafont bámultam. Sokat gondolkoztam az életen, hogy hogyan is jött ez nekem össze, és hogy ennyire szerencsés vagyok. Suho a legjobb barátom lehetne, ha nem csinálná ezt. Hirtelen kopogásra lettem figyelmes. Felültem, és körbenéztem. Az ajtónál nem állt senki. Nem feküdtem vissza, mert kíváncsi vagyok, hogy újra fogom e hallani a hangokat. Nem mozdultam, csak hallgattam. A kopogás újra elkezdődött, de már az ablak felől. Leszálltam az ágyról, és elindultam. De én a hatodik emeleten vagyok, az ablakon senki más nem kopoghat, csak szellem. Nem volt ott senki, de kinyitottam az ablakot, hogy ha akar valamit, fáradjon be, de egy szellemnek nem kell kinyitni semmit, hogy be tudjon jönni. Félve ugyan, de kimentem a folyosóra, hogy hátha látok valakit. A kopogás csak nem hagyott alább. A hang irányába mentem, de nem láttam még mindig senkit. Végig lépkedtem a folyosón, de csak a csend volt felettem, semmi több. Az összes kórterembe be tudtam nézni, de mindenki aludt, mindenki csendben nyugodtan feküdt. Nem tudtam mi lehet az, ezért még mindig követtem a hangokat, ami egyenesen az épület elé vezetett. Majd megfagytam, ahogy álltam, hiszen kint üvöltött a szél, és minden hó volt. Röpködtek a mínuszok felettem, de nem érdekelt, mert tudni akarom ki az, aki nem hagy aludni.
- Rendben! Kint vagyok, most már gyere elő! - kiabáltam, de mind hiába. Senki nem jött elő. Még mindig ott álltam, átfagyva. - Nem jössz elő? Rendben, akkor én már itt sem vagyok. - mondtam, majd elindultam befelé. Mindenem lefagyott, és szinte remegve léptem vissza az épületbe. Lépcsőzni már nem volt kedvem, ezért a liftet választottam. Hogy ki kopogott, és miért? De amint beléptem abbamaradt minden kopogás, minden zaj. A kíváncsiság majd megölt, ezért mikor visszafeküdtem végig ezen agyaltam. Amikor nagy nehezen elaludtam, nem sokára egy nővér jött be, hogy vegyen tőlem vért. Nem tudom miért kell, amikor már miden rendben van. A szúrás kicsit fájt, de aztán megszoktam. Amikor rá néztem az órára 5 órát mutatott. Felhúztam magam, hogy 5-kor miért kell felkelteni az embert, hogy vegyen vért. Ezen mikor túl voltam visszafeküdtem nyugodtan az ágyra, és becsuktam a szemem, majd újra elaludtam.
Amikor újra felkeltem akkor láttam meg magam mellett Sehunt. Azonnal mosolyogni kezdtem, mert éreztem, hogy most már minden rendben.
- Jól aludtál? - kérdezte, majd adott egy puszit az arcomra.
- Nem. - mondtam kicsit nyűgösen.
- Mi történt? - kérdezett újra, és láttam rajta, hogy érdekli a dolog.
- Az este.. érdekes dolog történt. Kopogást hallottam az ablakon. Fura volt, mert ugye ott csak szellemek kopoghatnak, hiszen a hatodikon vagyok. Aztán a kopogást elkezdtem kintről hallani, kimentem végig a folyosón a lépcsőkön le, és végül ki az épület elé. Kint fagyoskodtam, még kiabáltam is neki, hogy jöjjön elő, de nem tette. Aztán amikor visszajöttem az épületbe minden abbamaradt. - válaszoltam, majd láttam Sehunon, hogy ő tudja. Biztosan tudja, hogy mi folyik itt.
- Az ilyenektől nem kell megijedni, mert ők olyan szellemek, akik nagyon el vannak hagyva. Akiket nem úgy neveltek fel a szülei, vagy mint én. Nem rendes halált halnak, vagy hogy mondjam. - próbált nyugtatni, de én nem félek. Vagy csak egy kicsit ijedtem meg.
- Köszönöm, hogy segítesz nekem. - mosolyogtam rá.
- Ez természetes, nekünk mindenben segíteni kell a másikat. - mondta, majd kiment és behozta nekem a reggelit. A harapást nem tudtam enni, mert olyan gusztustalan volt az egész. A kórházi kajákat amúgy sem szeretem, ezért elküldtem Sehunt a lenti büfébe, hogy hozzon valami szendvicset, vagy valami másat, mert kilyukad a gyomrom. Már nem egyedül érkezett vissza, útközben HaNaval, és KyungSooval találkozott. HaNa szorosan magához ölelt, és leült mellém.
- Aaah Min, annyira hiányzol. Siess haza, mert nélküled olyan üres minden. - mondta, szája kicsit lekonyult, de tudtam, hogy belül mosolyog.
- ChoAh? - kérdeztem.
- Markkal. - válaszolt.
- Anyu? - kérdeztem egy újabb személyt.
- Főz. Délután hoz be neked friss ételt. - mosolygott. Sokáig beszélgettünk még. de az nem derült ki, mikor fogok hazamenni. Pár percre rá, bejött az orvos, és elkezdte mondani a kis beszédét.
- Jó napot! Hogy vagyunk ma? - kérdezte udvariasan.
- Jól érzem magam, köszönöm. - válaszoltam, és közben kicsúszott egy kis mosoly.
- Nem tudom mi folyik odabent. - mutatott a szívem környékére. - De nagyon úgy tűnik, hogy nem jó dolgok folynak ott. - kicsit megijedtem, mert tegnap fájt utoljára. - Hazaengedem ma, de amint érez egy kis szúrást vagy valamit, azonnal jöjjön vissza, mert a szív egy olyan szerv, ami nem játék. Akármikor történhet valami. - majd amikor elmondta, kiment. Megijedtem, mert semmi konkrétat nem mondott. Az, hogy nem jó dolgok folynak idebent. Megszorítottam a mellkasomat, és éreztem, hogy szívem fel le pumpál, elég gyorsan.
Összepakoltuk a cuccokat, és elindultunk lefelé a kocsihoz. Ugyanis JongDae lent várt minket. Sehun előreült, én pedig hátra. Nem mentünk gyorsan, de nem is lassan, a tempó tökéletes volt. Sehun szórakozott egy sort a kocsiba, és nagyon sokat nevettünk. Ám amikor nem figyelt JongDae, frontálisan ütközött egy másik autónak. Az autó csúszott egyenesen az egyik árokba. Fejjel lefelé, én nem éreztem semmit, csak a könnyeket, amelyek végigfolytak az arcomon. Sehun éppen előttem ült, és nem láttam rá. Próbáltam kiszabadítani magam, de nem tudtam. Éreztem, hogy elgyengülök, majd végül elhomályosult minden.

17. rész

Reggel amikor felkeltem, az ablak nyitva volt, és Sehun sem volt mellettem. Felkeltem, körbenéztem, majd bezártam az ablakot. A szobában nagyon hideg volt, teljesen felfrissült a szoba. Felvettem a ruhákat, majd elindultam a fürdő felé. A nappaliban senki nem volt, gondoltam mindenki a szobájában. Sehun is elment valahová, mert nem volt itt. Ajtó nyitására lettem figyelmes.
- Jóreggelt. - köszönt HaNa a hátam mögül.
- Neked is. - köszöntem vissza, majd odamentem és megöleltem. Elindultam a fürdő felé, a kis mamuszomban, és a rózsaszín köntösben. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és fél óráig áztattan magam.
- Min! - hallottam valaki hangját az ajtó mögül. Nem szóltam vissza, csak gyorsan magamra kaptam a ruhát, és mentem kifelé. Amint kinyitottam az ajtót Sehun állt előttem. - Menni kell a kórházba ChoAh-ért. Készen vagy? Ettél már? - jöttek a kérdések.
- Tudom. Igen, és nem. - válaszoltam, majd adtam az ajkaira egy puszit. Ő elkapott, és magához húzott. Ajkaimra tapadt, és nem engedett el. Hosszan csókolt, és nem akart elengedni. Eltoltam magamtól, míg nem történik semmi, szóval elhúztam a konyha felé. Elővettem pár gyümölcsöt, amit felvágtam. Reggelire ez most megteszi. Elmostam a tányért, majd elindultam a szobám felé átöltözni.
- Itt van JongDae! Igyekezz! - kiabált be a szobába Sehun. Igyekeztem, és 2 percen belül már kint voltam a nappaliban.
- Én is menni akarok. - mondta KyungSoo mellettem. Meglepődtem mert ő nem nagyon szokott jönni velünk a kórházba.
- Rendben, akkor induljunk. - mondta Sehun, és már nyitotta is az ajtót. Elindultunk lefelé a lépcsőn és mire leértünk JongDae már ott állt az autóval. Beültünk, én hátraültem Sehunnal, KyungSoo pedig az anyósülésre ült. A hó egy pillanatra sem állt meg, és szinte már az autó eltűnt a hó alatt. Fél óra alatt ott voltunk a kórháznál. Befelé találkoztunk az egyik nővérrel, aki épp injekciót adott ChoAh-nak. Nem nagyon bírja a tűt, de ez érthető. Addig összepakoltuk a táskába a ruháit, és az egyéb dolgait. Segítettem neki felöltözni, vastag sálat tekertünk a nyaka köré, hogy ha kimegyünk meg ne fázzon. Sehun a bőröndöt betette a csomagtartóba, és hárman beültünk hátra. KyungSoo kikérdezte, hogy van, és a többi kérdések. Sokat beszélgettünk a kocsiba, míg hazaértünk. Bepakoltunk a szobájába, ami nagyon tetszett neki. Bent még beszélgettünk sokat, és elterveztük a holnapi napot, mivel holnap már karácsony. Kitakarítottuk a szobákat, a konyhát, a nappalit. ChoAh-t nem vontuk be, ő inkább pihenjen. Sehun Kyungsoot vitte magával még bevásárolni, én addig még pakolásztam. Aztán meghallottam a telefon csörgését a szobámba. Bementem érte, és megnéztem a képernyőn Suho neve jelent meg. 

- Szia. - vettem fel a telefont. 

-  Nem sétálunk egyet? - kérdezte, és a válaszom egyértelmű volt. Felöltöztem pillanatok alatt, közben felhívtam Sehunt, hogy hová megyek. Nem nagyon örült neki, ezért nem is maradtam sokáig. Elindultam a szokott helyre, de amikor odaértem a pad havas volt, és nem is ültem le, csak továbbra állva maradtam. Amikor odaért Suho is, elindultunk a nagyváros felé. Mindenki nagy táskával a kezében vitték az ajándékokat. Nem tudtuk merre vezet az utunk, csak sétáltunk. Majd Suho törte meg a csendet. 

- Elfogok menni. A karácsonyt az unokabátyámmal, és a nagynénémmel töltöm. Nem tudom mikor fogok hazajönni, mert lehet a szilveszterre is ott maradok. - mondta, majd mondatán meglepődtem. 

- Hová fogsz menni? - kérdeztem, mikor ropogott alattunk a hó a séta közben.

- Európába. Németország. - nem nézett rám, de láttam, hogy mosolyog. 

- És te tudsz németül? - kérdeztem újra. A kérdésemre nem kaptam választ, de ha nem tudna, akkor nem menne oda. Még sétáltunk egy kicsit, majd lassan elköszöntünk egymástól, és elindultunk haza. Én még megvártam míg ki nem ér látókörömből. Hiányozni fog, de lehet jobb lesz ez így. Sehun sem fog aggódni, és jobban érzem majd magam. Amikor már nem láttam, elindultam hazafelé. Közben megláttam Sehunt és Kyungsoot, ahogy ők is a táskát cipelve sétáltak hazafelé. Odaszaladtam hozzájuk, és próbáltam elvenni tőlük az egyik táskát, de nem adták ide. Egy olyan táskát adtak ide, amiben alig volt valami, és egyáltalán nem volt nehéz. Hát köszönöm.-gondoltam magamban. Amikor hazaértünk elpakoltunk mindent a helyére. Anyu a konyhában sütötte a sütit. Az illata átáramlott az egész házon, és nagyon jó illat keletkezett. Már mindenki csipkedett belőle, de anyu ügyesen ráütött mindenki kezére. Én közben benéztem ChoAh-hoz, és láttam, hogy telefonál, ezért nem is akartam zavarni. Ki akartam menni, amikor láttam, hogy mutogat, üljek le. Azt tettem amit kért, és megvártam míg befejezi. Nem kellett sok, én csak néztem rá, hogy ha elmondja akkor elmondja, ha nem, akkor nem. 

- Mark volt. - szólalt meg szinte suttogva. Nem szólaltam meg, csak vártam ismét, hogy elmondja e. Szemében összegyűltek a könnyek, de erősnek akarta magát mutatni. - Ide fog jönni. Ma. - a mondata után elgyengült, és végleg elkezdett sírni. Odaültem mellé, és elkezdtem simogatni. 

- Ha idejön, itt leszünk bent veled. Figyelni fogom. Nem engedem, hogy újra bántson. - próbáltam nyugtatni. 

- Szerettem, vagy szeretem. Már nem tudom eldönteni. Soha nem tett ilyet. Éreztem mindig, hogy szeret, vagy szeretett. - mondta, majd letörölte a könnyeit. - Sosem néztem volna belőle, hogy ilyet csinál. 

- Nyugi szívem. Feküdj csak le, hozok teát. - mondtam, majd elindultam a konyha felé. Levettem a polcról az egyik bögrét, és megcsináltam, majd felmelegítettem. A forró teát bevittem a szobájába, de megláttam, hogy már alszik, ezért csak letettem az éjjeli szekrényre, és leült az ágya szélére. Elkezdtem simogatni, hogy álma is nyugodt legyen. Majd ajtónyitásra lettem figyelmes. Sehun volt. Mutatóujjamat a számhoz raktam, és mutattam ChoAh-ra, hogy alszik, és csendben legyen. 

- Mark hívta telefonon. Beszéltek. - suttogtam Sehunnak, majd odajött, és leguggolt elém. Nem válaszolt, csak lehajtotta fejét. - Ide fog ma jönni. - suttogtam újra. 

- Hurrá. - mondta alig hallhatóan, majd megfogta a kezem, és elindultunk az ajtó felé. Még visszapillantottam rá, majd bezártam magam mögött az ajtót. HaNa jött oda mellém, és ő is megkérdezte, hogy mi történt. Elmondtam neki, majd ő is elkezdte félteni ChoAh-t. Szerintem én féltem a legjobban. Én vagyok a hibás, mert belekevertem ebbe Őt. Ha most nem látnám a szellemeket, akkor lehet ChoAh teljesen egészséges lenne, és Mark se lett volna ilyen. A fenébe is. - mérgelődtem magamban, ezért inkább kimentem a friss levegőre. 

- Hová mész? - szólt utánam Sehun, miközben már a cipőmet húztam. 

- Sétálok egyet. - válaszoltam, majd felvettem a kabátot is, és elindultam ki az ajtón. Lementem a lépcsőn, és amikor kiértem a nagy ajtón, megcsapott a hideg. A melegből kijönni a hidegre nem a legjobb érzés. Elkezdtem remegni, még a sál sem segített. Elindultam fel a városba. Jó érzés volt egy kicsit egyedül maradni. De a legjobb barátnő nélkül, nem a legjobb. Felhívtam HaNa-t hogy nem e akar utánam jönni. Fél óra múlva már a parkban találkoztunk. 

- Minden oké? - kérdezte, majd a kezemre adott egy kesztyűt. 

- Én vagyok a hibás. Egyedül én. Én kevertem bele ChoAh-t ebbe. - mondtam, majd könnyeim elkezdtek folyni. - Miért kell nekem a szellemeket látni? Miért? - könnyeim egyre jobban folytak, és már beszélni sem tudtam. - Ha nem találkozok Sehunnal, akkor ez meg sem történik. - mondtam, majd letöröltem könnyeim. Ma mindenki sír, ez sem a legjobb nap. Boldognak kellene lennem, hiszen ma van karácsony, szenteste, és szórakozni kellene. De nem. Én nem tudok boldog lenni. Mivel mindketten lefagytunk, elindultunk hazafelé. 

- Nem te vagy a hibás. Ezt a képességet ajándékba kaptad. Ne beszélj butaságot. Lehet így hozta az Isten, hogy neked Sehunnal kell lenned. Mark csak közbejött, mert segíteni akartál Sehunnak. - próbált nyugtatni. 

- De Mark.... Ő mutatta meg magát, amikor elmentem JongIn-hoz. Akkor láttam meg, hogy közéjük tartozik. - mondtam, majd elkezdtem dörzsölni a tenyerem. Nagyon hideg volt, és az egyik kirakatba megláttam egy díszt, ami szív alakú volt. - Gyere. - témát elterelve behúztam a boltba, és azonnal meg is vettem. Remélem Sehun örülni fog neki. Még nekem is megtetszett, de mégis ajándék. Hiába vettem már neki, ez tudom, hogy mindent vinni fog. Hazafelé végig azt nézegettem, és azon járt az agyam, hogy csomagoljam be, hogy ne lássa. 

- Add ide nekem, majd én becsomagolom, és nem fogja látni. Na. - vette ki a kezemből HaNa, majd elrakta a táskájába. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam. Tudtam, hogy rá számíthatok. Hazafelé még tettünk egy kört a városba. Az egyik autónál, megláttam Suhot. Egy pillanatra meg is álltam. Szívem elkezdett erősen verni, de nem azért mert érzek valamit. Azért mert ebben az évben most látom utoljára. Nem tudtam mit csináljak, oda menjek, ne menjek?! 

- Min?! Nem beszélsz vele? - kérdezte HaNa, amikor meglátta, hogy nagyon figyelem. 

- Nem. Menjünk. - hamar döntöttem, és Sehun nekem fontosabb. A telefon csörgése zavart meg.

- Szia. - szóltam bele a telefonba. 

- Hol vagy már? - az aggódó hangba telefonban Sehun volt. - Itt van JongDae, és.....még egy vendégünk. - ránéztem HaNara, és válasz nélkül letettem a telefont. Megragadtam a karját és elkezdtem futni hazáig. Húztam magam után. Kiköptem a tüdőmet mire felértünk. Mikor megláttuk ki a vendégünk, HaNa is megértette miért futottunk. Sehun mellém állt és megfogta a kezem. Mindenki szembe állt Markkal, de ChoAh még nem tudja, hogy itt van. 

- Mit akarsz tőle? - szólaltam meg, hangom remegett. 

- Nem akarom bántani. Bocsánatot akarok kérni. Engedjetek be hozzá! - kiabált, és mivel én kérdeztem, folyamatosan rám nézett. Megijedtem tőle.

- Bemegyünk veled. Indulj meg. - tolta maga előtt Sehun. Én mentem utána, mert én is tudni akartam mindent. Meg akarom védeni ChoAht tőle, mert azok után már nem tudok Markban megbízni. Én mentem be előbb 

- Nem akarom. Kérlek itt legyetek bent velem. Nem akarom újra átélni ezt. - alig léptem be az ajtón, láttam, hogy ChoAh fél. 

- Nyugi, itt leszünk veled. - mondtam, majd elálltam az ajtóból, hogy Mark és Sehun be tudjanak jönni. Leültem az egyik székre, és figyeltem a beszélgetést. Sehun sem ment ki. Ott ült mellettem. Mark letérdelt ChoAh ágya mellé, és megfogta kezét. Próbált úgy viselkedni, mintha tényleg sajnálná, de én még mindig félek tőle. Nem tudtam mit fog mondani, vagy ép mit fog cselekedni. 
- ChoAh. Csak hallgass végig. - mondta, majd lehajtotta fejét, és azon gondolkozott, hogyan folytassa tovább. - Sajnálom, amit akkor tettem. Én ... az... nem én voltam. - ekkor ChoAh elfordította a fejét, és láttam, hogy szemeiben a könnyek újra elkezdtek gyűlni. - Bele tudtak szállni a testembe. 
- Várj, én értelek. - szólalt meg Sehun mellettem. Ezt nem értettem. - De folytasd.. - mondta. 
- Szóval, beleszálltak a testembe, mert én kiakartam onnan lépni. Nem akartam velük lenni tovább. De megfenyegettek, hogy ha kilépek, akkor megölik a barátnőmet. Nem tudtam mit tenni. - láttam Mark szemében, hogy tényleg igazat mond. - Próbálj meg újra megbízni bennem. - kérte, és ChoAh kezét jobban szorította. 
- Ezt hogy látod? - súgtam oda Sehunnak, mert az előbb közbeszólt, és nem értettem. 
- Van ilyen. Az én testembe nem tudtak beleszállni, de láttam már ilyet, hogy hogy csinálják. - suttogott vissza Sehun. - Lehet igaza van. - én felálltam, és kimentem. Ezt már Sehunra hagytam, mert nem akarok hülyeséget mondani. De azt sem szeretném, hogy ChoAh itt hagyjon minket. Egy darabig biztos nem, még akkor sem, ha meggyógyul. Jobb ha magam mellett tudom. Nem feleslegesen adtuk el azt a lakást. 
- Miért jöttél ki? Valami fejlemény? - jött oda HaNa, és KyungSoo. 
- Sehun szerint igazat mond, én nem tudom. Én csak Sehunban bízok. - mondtam, majd elindultunk a konyha felé. Segítettem anyunak csinálni a kaját, mert az este már szenteste van. Már HaNa is elpakolt, kikészített mindent az asztalra, segített JaeBumnak, és már JongDae is megérkezett. A fiúk valami filmet néztek, és amikor készen voltunk anyuval, leültem hozzájuk, és vártam, Sehunék mikor fognak kijönni a szobából. Türelmetlenül vártam, majd egy 10 perc múlva megláttam Sehunt kijönni a szobából. 
- Na? Miért hagytad ott őket? - kérdeztem, mert nem jött utána senki.
- Megpróbálunk még bízni benne. Tudom, hogy nem mondd hülyeséget, mondtam neked bent, hogy ez megtörténhet. Szóval adtunk neki egy utolsó esélyt. Ha ezt is elcseszi, soha többet nem jön ide. Te pedig ne aggódj. Ja, és itt marad estére. - mondta, majd adott egy puszit a számra. Kiraktuk még az ajtóra a világító díszt, és amikor már kezdett sötétedni, akkor szoktak adni egy műsort mindig szent este a tévében. Letelepedtünk a tévé elé, ChoAh-t segített kihozni Mark, majd amikor vége volt a műsornak kezdődött a vacsora. De eközben, valaki kopogott az ajtón. Egymásra néztünk, mert ilyenkor ki jön ide, és mit akar. Pontosan Szent Este. 

~~

16. rész

Lassan elérkezik a várva várt Karácsony. ChoAh ugyan még kórházban, de nem sokára itt lesz velünk. Végre egy kis család lehetünk. A fiúk megvették a karácsonyfát, addig én elmentem a kórházba megnézni ChoAh-t hogy mégis hogy van. Sokat nevettünk, és az idő is elment. 
- Holnap már jössz. Remélem várod, hogy végre otthon legyél. - mosolyogtam, majd kinyújtottam rá a nyelvem. 
- Alig várom. - nevetett ő is. De közben a telefon megzavarta a csendet. Egy SMS-t kapta, melyben Sehun aggódott, hogy hol vagyok már. Megölelgettem ChoAh-t, majd elindultam lefelé a lépcsőn. Üres volt szinte az egész kórház, egy egy nővért láttam elmenni. Mindenki készül már, és várja az új évet. Amikor leértem, láttam egy fekete autót megállni az ajtóban. Benéztem, hogy ki ül benne, és JongDae-t láttam meg. Lehúzta az ablakot, és intett a kezével, hogy menjek oda. Beültem mellé, és meglepődve néztem rá?
- Ne légy megijedve, nem bántalak. Sehun mondta, hogy jöjjek érted, hogy ne fagyoskodj. Szóval hazaviszlek, de először beszélnünk kell. - mondta, majd még mindig őt figyeltem, és kíváncsi voltam mit akar. - Ne haragudj. - mondta, majd előrefordult és nézett maga elé. Most jön az, hogy sajnálja amit tett, és hogy nem akart megijeszteni akkor és a többi. - Nem akartalak bántani a szavaimmal. - gondoltam. - Nem tudom miért avatkoztam közbe, mikor Sehunt kerested. Ah, nem is értem. - morgott magában, de én megértettem. 
- Ugyan, megértem. Semmi baj, de menjünk, és húzd fel az ablakot mert jön a hideg. - nevettem, majd rám nézett, és egy puszit adott az arcomra. Mi? Mi? Mi? Miért? Nem is törtem sokáig az agyam, és lassan el is indultunk. A karácsonyi vásár miatt, elég nagy dugó volt, és sokáig tartott míg hazaértünk. Amikor végre kiértünk a dugóból, láttunk egy mentőt hangos szirénával elmenni előttünk. Mi is arra mentünk, ezért útközben meg is néztünk mi történt. Egy ház kiégett, és a tűzoltók is már ott voltak. Én közben megláttam egy kislányt, a ház előtt állni. Ő már elvesztette életét, mert szellem volt. Egy anyukát is megpillantottam, akit már könnyei elrejtették. Annyira sírt, és annyira látszott rajta, hogy mégis a gyerekét vesztette el. 
- Mindjárt jövök. - mondtam, majd elindultam a kislány felé. Ő is könnyezett, és látszott rajta is, hogy fáj neki látni az anyukáját így.
- Szia. - köszöntem a kislánynak, majd félve rám nézett. - Ne félj tőlem. Látlak igen, és csak segíteni akarok. - mosolyogtam rá, majd leguggoltam mellé. Igen, lehet közben hülyének néznek az emberek, de nem érdekel. - Csak mesélj el mindent, mi történt. - mondtam, majd ő is leült mellém a földre. 
- Anyu vasalt a szobában, én pedig játszottam mellette. De nem a vasaló volt a hibás, hanem én. A vasalás mellett annyira játszottam, hogy véletlenül leejtettem, de akkor anyu fel is vette, és úgy rakta rá a ruhára, hogy elfelejtette, és felgyulladt. Próbálta eloltani, de a tűz egyre jobban terjedt. Akkor a szomszéd is átjött, anyu pedig elfelejtett, és bent hagyott a szobába. Az ajtó is égett, és anyu már nem tudott hozzám bejönni, nem tudott rajtam segíteni. - könnyei ismét elkezdtek folyni, én pedig próbáltam a simogatni. 
- Látod ott azt a fényt? - mutattam felé, majd megfogtam a kezét, és együtt felálltunk. 
- Nem akarom. Nem akarom még itt hagyni anyut. Segíteni akarok neki. - kezdett jobban sírni a kislány. 
- Megmondod hogy hívnak? - kérdeztem. 
- Sojin. - mondta könnyeit törölgetve. 
- Rendben Sojin. Segíteni fogok neked, de te anyudon már nem fogsz tudni, mivel nem lát téged. Ezért nagyon kérlek most figyelj rám. El kell menned a fény felé, különben lehet itt ragadsz életed végéig, és csak a rossz fog veled történni. Rendben? Gyere menjünk. - letörölte a könnyeit, majd még egy pillantást vetett az anyukájára, és megfogta a kezem. Elindultunk mindketten, majd hirtelen a kis Sojin eltűnt. Mosolyogva felnéztem az égre, és éreztem, hogy ő is jó helyen lesz. Visszaszaladtam a kocsihoz, ahol JongDae volt. Beültem mellé, és elindította a motort. 
- Nem kérdezek semmit, mindent láttam. - mosolygott, majd mondatán én is azt tettem. Nem válaszoltam, csak vártam, hogy végre hazaérjünk. Felhívtam JongDae-t is, mivel ha már ennyire el voltunk ma, akkor miért ne. Kinyitottam az ajtót, és Sehun egyből jött felém. Megölelt, és puszit adott. Felemelt, és pördült velem együtt. 
- Merre voltatok ilyen sokáig? - kérdezte két puszi között. 
- Segítettem egy kislánynak átjutni. - mosolyogtam, majd egy újabb puszi után elhúzott a konyha felé. A számba adott valami nagyon finomat. 
- Finom? - kérdezte. 
- Hm. Mi ez? . kérdeztem vissza, majd elkaptam még egy falatot belőle. 
- Hé, ez a holnapi. Ne egyed. ChoAh-nak is enni kell belőle. Ne csak magadra gondolj. - nevetett mellettem. Mosolyába eltévedtem, annyira szép. Nekem van a legjobb barátom a földön. Ölelést éreztem a derekam körül, ezért muszáj voltam megfordulni. 
- Unniee ~ - öleltem át barátnőmet. 
- Hallottam segítettél valakin. - húzott a kanapé felé, ahol JaeBum és Kyungsoo néztek valami sorozatot. 
- Kis sunyi. Hallgatózol is? - nevettem el magam majd lehuppantunk a kanapéra. - Mit nézünk? - kérdeztem a fiúkat. 
- Nem tudom, most kapcsoltunk ide és ez ment. Még érdekes. - válaszolt JaeBum, és folytatták tovább a sorozat nézését. Közben anyuhoz is benéztem a szobában, aki épp a szekrényében igazgatta a ruhákat. Azt az időt el is felejtette, hogy mikor, hogy, és miért jött vissza. Nem mondtunk neki semmit, csak annyit, hogy kómában volt, és nem ébredt fel, csak most. Leültem mellé a földre, és egy darabig segítettem neki hajtogatni a ruhákat. Amikor kimentünk, JongDae elvolt Sehunnal, HaNa JaeBummal, én pedig leültem Kyungsoo mellé. 
- Minden oké? - kérdezte közben a tévét nézve. 
- Persze. - mondtam, majd lehajtottam a vállára a fejemet. - Elfáradtam, de komolyan. - nevettem, majd láttam, hogy ő elmosolyodott. 
- Gyertek enni. - hallottam anyu hangját, majd elindultunk a konyha felé, mint a csürhék. Mindenki elfoglalta a helyét, és elkezdtünk falatozni. Evés után segítettem mosogatni, és törölgetni. Sehun addig nem ment el mellőlem, míg be nem fejeztem a munkálkodást. Majd együtt mentünk a szobámba. Kicsit lepihentünk, és már sötétedett is, mivel már tél van. Pihenésünket a kopogást zavarta meg. 
- Sziasztok. Kitaláltunk kint valamit. Gyertek.- jött be HaNa a szobába, majd lassan felálltunk, és kivánszorogtunk a nappaliba. Leültünk, és figyeltünk. - Szóval azt beszéltünk, hogy mivel most a városban nagy a karácsonyi hangulat meg minden, nem megyünk egyet sétálni? Esik a hó, meg minden, és olyan jó lenne most egyet sétálni. - nézett mindenkire HaNa, majd én is ránéztem Sehunra. Mindenki mosolygott, ezáltal el is dőlt. Mindenki elindult a szobájába, és átöltözött. Én és Sehun megindultunk a szobám felé, és közben mutogattam neki, hogy melyiket vegyem fel. Kettő darab ruha volt, ami tetszett neki, de nem tudtuk eldönteni melyik legyen. A nadrágot addig felvettem míg gondolkozott, aztán ott álltam előtte, és fogtam a kezembe mind két felsőt. 
- Legyen az. - mutatott egy szürke, rózsaszín mintás felsőre, majd elindultam a fürdő felé, hogy átvegyem. Közben a hajam is megigazítottam, és egy kis sminket is felraktam. Már mindenki kint állt a nappaliban, és csak ránk vártak. Felhúztam a csizmámat, a nyakam köré tekertem a szürke körsálat, a fejemre húztam a pandás sapimat, majd felvettem a hosszított dzsekimet, és már mentünk is kifelé. Az ajtót becsuktuk magunk után, összekulcsoltam kezemet a Sehunéval, és indultunk lefelé a lépcsőn. Szinte mindenki párban volt. HaNa JaeBum kezét fogta, és Sehun kezét fogtam, JongDae is velünk tartott, de valahogy betuszkolta magát Sehun mellé. Kyungsoot pedig anyu karolta, és így mentünk felfelé a központba. Az utcák végig ki voltak világítva, az oszlopokon csillag alakú dísz volt, és a fákon is égők voltak felakasztva. Annyira szépek voltak, és a sétáló utcán is mindenhol árusok voltak. Ennyi embert még életemben nem láttam. Gyerekek szaladgáltak el mellettünk lufival a kezükben. Annyira jó volt az ilyet látni. A hó is esett elég rendesen, és már befedte az utakat. Hideg volt, és fáztunk is. Bementünk az egyik nagyobb bevárásló központba, ahol kicsit felmelegedtünk. Szétnéztünk, és annyira szép ruhákat láttunk. Vettünk forró csokit, amit lassan eliszogattunk. Nézelődtünk még egy kicsit, és indultunk hazafelé. Mindenki átfagyva, alig várták, hogy hazaérjenek. Éreztem, hogy valaki a nyakamba dobott egy kis havat. Elég rendesen eltalált, mert még be is ment a ruha alá. Megfordultam, és láttam, hogy KyungSoo jó kedvében van. Lehajoltam, és felvettem egy marik havat, és elkezdtem futni utána. Amint megfogtam a nyakánál a ruháját, egyből beleraktam, hogy ő is érezze azt az érzést amit én. Ebből nagy hócsata keletkezett, és mindenki akit talált dobálták egymást. HaNa szegény már a földön feküdt, ezért odaszaladtam hozzá, hogy segítsek neki. Ezúttal sikertelenül, mert valaki ismét betalált a ruhám alá, és én is HaNa mellé feküdtem. Még nem értünk haza, és mindenki aki látott minket, hülyének nézett, de mi jól éreztük magunkat. Sehun nyújtotta a kezét, hogy segít felállni. Meg is fogtam, de amint felhúzott, a számra tapadtak ajkai, és eközben ő is a fejemre talált a hóval. Ismét felvettem egy marik havat, és elkezdtem kergetni. Mikor mindenki kifáradt a nagy hócsatában, végre elindultunk hazafelé. Mindenki első útja a fürdőszoba volt, de mivel csak egy van, ezért sorba kellett állni. Sokáig tartott míg valaki végzett, mert sokáig áztatták magukat. JongDae hazament, és ő ott fürdött meg. Sehun visszahívta, hogy ha akar jöjjön, még filmet nézünk, és ilyenek. 2 óra hosszába telt, míg mindenki végzett, addig JongDae is megérkezett. Sehun kihozott egy plédet és együtt leültünk a kanapéra, és azzal takartuk be magunkat. Mi négyen ültünk HaNaval, és JaeBummal. Anyu közelebb hozta a kis fotelt amire leült mellénk. Kyungsoo és JongDae letelepedtek elénk a földre, és úgy néztünk egy karácsonyi filmet, amit épp akkor adtak a tévében. Amikor vége volt a filmnek, mindenki elindult a szobája felé. Én még kikísértem JongDae-t, majd elköszöntünk egymástól, és bezártam az ajtót. Bementem a szobámba, és Sehun már ott feküdt. Bebújtam mellé, majd magához húzott, és szorosan ölelt. Egy percre sem engedett el. Éreztem azt a melegséget, ami annyira jól esett. Nem telt sok időbe, és mindketten elaludtunk. A holnapi nap lesz csak fárasztó. 

~~

15. rész

Az éjszaka hatalmas vihar tombolt kint, ami még rá tett egy lapáttal, szóval nagyon későn tudtam elaludni. Én nagyon félős vagyok, és még jobban oda bújtam barátnőm mellé. Reggel amikor felkeltem, ránéztem az órára és fél 11 volt. Sose aludtam még eddig. A telefonomat is megnéztem, az éjszaka lenémítottam. 3 nem fogadott hívásom volt, egy ismeretlentől. Gondoltam, hogy Sehun az, de mivel nem tudtam visszahívni, ezért én vártam, hogy hívjon. HaNa már nem volt mellettem, szerintem még a viharra sem kelt fel. Kivánszorogtam az ágyból, és elindultam a saját szobám felé. Kyungsoo kint reggelizett, amin én egy percre meg is álltam. Oda menjek? Ne menjek? Egyedül ült az asztalnál. 
- Mi van? - gondolom meglátta, hogy őt figyelem. A szeme sarkából, gondolom. 
- Semmi. - mondtam, majd még mindig ott álltam, és gondolkoztam, hogy oda menjek vagy ne. Elindultam mégis a fürdő felé, de lelkiismeretem azt súgta, hogy mégis oda kell menjek. Óvatosan odalépkedtem mellé, majd leültem a vele szemben lévő oldalra. - Az a helyzet, hogy elmondanék mindent. - lehajtottam a fejem, és vártam a lebaszást tőle. De nem. Nem mondott semmi rosszat. 
- Hallgatlak. - majd bekapott egy falatot a tányérjában lévő ételből. 
- Látom a szellemeket. - ennél a mondatnál felkapta a fejét, és elkezdett hangosan nevetni. - Kyungsoo, ez nem vicc. - mondtam neki komolyan, és amikor meglátta az arcomat, egyből abba is hagyta a nevetést. - Szóval akkor kezdődött az egész, amikor apu meghalt. Onnantól kezdtem őket látni. És Sehun is szellem volt. - amikor kimondtam Sehun nevét, kicsit ideges lett. - És úgy jött vissza, hogy anyut megölte. Ő. Igen, és ha most felállsz, nagyon megharagszok. - mondta, majd tényleg fel is állt idegességében. 
- Mi a.? Sehun megölte anyut, hogy ide tudjon jönni hozzád? - kérdezte idegesen. 
- Légyszíves ne kiabálj, mert anyu még semmi sem tud. És szeretném, ha így maradna. - mondtam neki, majd megfogtam karját, és visszahúztam. - És megint meghalt Sehun, csak azért, hogy vissza tudja hozni anyut. - magyaráztam neki, ő pedig ült csak ült. - És így jött anyu vissza, utána pedig Sehunt hozták vissza, úgy, hogy senki nem halt meg. Szóval ennyi az egész. És én csak annyit akarok kérni, hogy a szádat alapállásban tartsd, még ha ideges is vagy. - mondtam, majd vártam a reakcióját. 
- Azt a gyereket utálni fogok. Nem fogom elfogadni, és a helyedben rég kidobtam volna. Gondolkozz el. Megöli anyánkat, hogy ő hozzád tudjon jönni.
- Igen, de utána visszahozta. - szóltam közbe. 
- Engem nem érdekel. Nem mondom el senkinek, de ha idejön Sehun, én biztos nem leszek itthon. - mondta, majd felállt, és a tányért a mosogatóba tette. 
- Kérlek Kyungsoo. - szóltam utána, de nem fordult meg, és nem jött vissza. Én még ott ültem, bár mégis jól esett neki ezt elmondani, mert így láttam jónak. Ajtó nyitódást hallottam, és amikor megfordultam HaNa jött ki a fürdőből. 
- Minden oké? - kérdezte, majd leült mellém. Bólintottam egyet, és mivel annyi örömöm volt, hogy elmondtam  neki, elfelejtettem azt a részt, hogy Kyungsoo kiakadt. Így lelkesen álltam fel. - Elmondtad neki? - kérdezte újra. 
- Igen. - mondtam, majd belenyúltam a hűtőbe. 
- És mit reagált? - kérdezte újra, miközben ő végig a helyén ült. 
- Hát..... kb utálja most Sehunt, és nem is akarja itt látni. De sajnos fogja. - mosolyogtam, majd elkezdtem csinálni a reggelit. 
- Mentek ma ChoAh-hoz? - jött az újabb kérdés. 
- Szeretnék. Én legalábbis. Majd megkérdezem Sehunt- mondtam, majd a serpenyőt odaraktam a gázra. HaNa felállt, és összevágta a zöldségeket, én pedig elkezdtem felverni a tojást. Majd ismét ajtó nyitódást hallottam, és amikor hátranéztem, anyu jött ki a szobából. Leült az egyik székre, és minket nézett, közben mosolygott. Végre, legalább örül annak, amit lát. Vagy nem. 
- Nekem is csináltok reggelit, csajok? - a mosolygással nem hagyott alább. Nagyon örültem neki, hogy jó kedve van. Majd egy hümmöggésel le is rendeztem, ami nem volt szép, de legalább értette. Amikor megcsináltuk a reggelit, először anyut szolgáltam ki, aki egyből el is kezdte enni. HaNaval mi is leültünk, majd elkezdtük fogyasztani a reggelit. 
Amikor befejeztük, szintén én mosogattam. Nem vagyok oda érte, de már megszoktam. 
- Min. Leveled jött. - jött oda Kyungsoo hozzám, és mivel még vizes volt a kezem, nem tudtam elvenni tőle, ezért lerakta a pultra. Ránéztem, és a címzett a bárnak a címe volt, ahol jelentkeztem pincérnőnek. Izgultam, hogy vajon felvettek e vagy nem. Megtöröltem a kezemet, majd elővettem egy kést, amivel felnyitottam a levelet. Annyira izgultam, hogy az nem igaz. Kivettem belőle a papírt, ami a borítékban volt, és kinyitottam. 
"Tisztelt dolgozó. Örömmel tájékoztatom.." tovább nem is olvastam, mert tudtam, hogy felvettek. Örömömben elkezdtem ugrálni, és és tapsikolni, majd körbe körbe. Annyira boldog voltam, és pedig még önéletrajzot sem adtam be. 
- Mi történt? - kérdezte HaNa, amint meglátott ugrálni. 
- Felvettek, felvetteek. - ugráltam még mindig, és 100as mosolyom volt. 
- Az tök jó. - kezdett ugrálni HaNa is. - De csengettek. - mondta, majd elindult az ajtó felé. A levelet vissza raktam a borítékba, és bevittem a szobába, hogy jó helyen legyen. Bár azt el sem olvastam mikor kell mennem. Nem baj, majd este rászánom magam, és elolvasom. Kimentem megnézni ki csengetett, és amikor megláttam, hogy Sehun az, odarohantam hozzá, és az ölébe ugrottam. 
- Felvettek, mehetek dolgozni. - mondtam neki két puszi között. 
- Ügyes vagy drágám. - mondta, majd letett a földre. - De még mindig pizsiben vagy? Nem kellene felöltözni? - mosolygott, majd egy bólintással, elindultam a szobám felé, hogy felvegyem a ruhákat, és utána mehessek zuhanyozni. Mikor rendbe tettem magam, kimentem Sehunhoz a nappaliba. 
- Amúgy láttam, hogy hívtál reggel. Még nem voltam fent, mivel HaNa szobájában voltam, és későn aludtam el. - mondtam, majd meglepődötten nézett rám.
- Én nem hívtalak. - mondta, majd ezen én is meglepődtem. Akkor ki hívott ismeretlen számon? Erre nem válaszoltam, csak megrántottam a vállam, és leültünk a kanapéra. 
- Megyünk majd be ChoAh-hoz? - néztem rá Sehunra. 
- Persze. - mosolygott, majd átölelt. Bekapcsoltuk a tévét, és elkezdtünk nézni egy filmet. Már majdnem elaludtam az ölében annyira  unalmas volt, de Sehun élvezte. Sikerült is elaludnom. 
Majd arra keltem fel, hogy senki sehol, és betakarva feküdtem a kanapén. Ránéztem az időre és negyed 2 volt. Jó sokat aludtam. Ez annak az oka, hogy este vihar volt. Felkeltem, és elkezdtem keresni őket, de sehol nem voltak. A hűtőn találtam egy cetlit, amit HaNa hagyott ott. "Elmentünk vásárolni Sehunnal, mire felkelsz lehet nem leszünk még itthon, de sietünk. Puszi: NaNa&Sehun" Hát rendben. Nem tudtam mit csinálni, ezért benéztem KyungSoo szobájába, ahol nézte a tévét. Bementem és leültem mellé az ágyra. 
- Mi az? - kérdezte.
- Légyszíves. Csak egyszer próbálj meg Sehunnal beszélni. Normálisan. Nem kiabálva. - néztem rá. 
- Jajj MIn. Ne fárassz, kérlek. - mondta, majd tovább nézte a tévét. Nem néztem tovább, nem mondott semmit, ezért felálltam, és kimentem. - Min. - szólt utánam KyungSoo. 
- Igen? - fordultam vissza, és közelebb mentem. 
- Szoktad látni aput? - kérdezte, majd egyenes a szemembe nézett. 
- Nem mindig, de igen. Szokta nézni, hogy mit csinálok. - mondtam, majd kiszökött egy könnycsepp a szememből. Annyira hiányzik, hogy ha róla beszélünk, mindig meghat. 
- Most nincs itt? - jött az újabb kérdés. Majd körbenéztem, de nem láttam. 
- Hm. - ráztam meg a fejem, és jeleztem, hogy nincs. Majd amikor már nem válaszolt, kimentem a szobájából. Nem tudtam mit csinálni, mert senki nincs itthon csak Kyungsoo de vele nem tudok mit kezdeni. Leültem a kanapéra, és elkezdtem kapcsolgatni a tévét. Sokáig vannak, és már Sehun is hiányzik. Majd hallottam, hogy a telefonom csörög a szobámba. Beszaladtam érte, és ismét az ismeretlen szám hívott. Felvettem, és egy ismeretlen hang szólt bele.
-  Most szerencséje volt ChoAh-nak, de lehet máskor már nem lesz. - majd azonnal ki is nyomta a telefont. Ez biztos, hogy Mark volt. ChoAh-t senki más nem bántotta, csak Ő. Már nem tudtam mit kezdeni magammal, annyira vártam őket. Fél órát ültem a tévé előtt, amikor végre megjöttek. Segítettem becipelni a táskákat. Elég sok mindent vettek. 
- Tudom ki hívott ismeretlen számról. - mondtam Sehunnak, és ő kérdőn nézett rám. - Mark. - majd a név hallatán meglepődött. 
- Miért keresett? - kérdezte, majd elmondtam neki, hogy mit mondott. Nem tudtuk ezzel mire célozhatott, azért amint elpakoltunk mindent a helyére, egyből mentünk is a kórházba. Megkerestük a kórtermet, majd az orvost. Az orvos elmondta, amit akart, és bementünk hozzá. A levél ugyanott volt elhelyezve, ahol hagytam. Nem nyúlt hozzá senki. Ezek szerint még mindig nem kelt fel. Már vittünk neki virágot is, amit beletettünk egy vázába, és az ágy mellett lévő kis szekrényre letettük. Még mindig semmi. Ugyanúgy feküdt ott, mint tegnap. Remélem, hamar rendbe jön. Ezt meg kell mindkettőnknek beszélni. Ezt nem folytathatja tovább Markkal. Nem mertük ott hagyni egyedül, mert Mark képes arra, hogy bejön, és kitudja mit csinál vele. Elmentem megkeresni egy nővért, hogy elmondjam neki, egy Mark nevű ember nem jöhet ide. Tartsa távol ChoAh-tól. És ha mégsem engedelmeskedik hívjon rögtön. Majd amikor a nővér megértette, visszamentem hozzájuk a kórterembe. Majd nem sokára ismét felálltunk, és mentünk haza. 

*Pár hónap múlva*

A napok egyesével teltek. Az idő egyre hűvösebb, és hidegebb volt. Lassan itt a karácsony, és az új év. Minden egyes nap bementünk ChoAh-hoz, aki már felébredt, és egyre jobban van. Sokat beszélgettünk, és azt is elmondta, hogy itt fejezi be Markkal a kapcsolatát, amin én meg is örültem. Sehunnal is minden nap találkoztam, amit nagyon élveztem. Bár munka mellett, nem sokat voltunk együtt. Mark nem volt bent ChoAh-hoz, és remélem nem is fog odamenni. ChoAh-t még bent tartják megfigyelésen. Sebei egyre jobban gyógyulnak, és nem sokára ki is jöhet onnan. Otthon újabb emberrel nőtt a család. HaNa összejött azzal a JaeBum gyerekkel, anyu egyre jobban van, sokat nevet, és végre ő is takarít, főz, és a többi. Kyungsoo semmiből nem marad ki, és valamelyik nap együtt mentünk vásárolni. Csak ketten. Az egy igazi tesó nap volt. Aztán elkezdtünk készülni a karácsonyhoz, díszítettük a házat, lassan felállítottuk a karácsony fát. Hiába, még csak 4 nap múlva lesz karácsony. Elmentünk a kórházba is letárgyalni az orvossal, hogy ChoAh is velünk legyen szent este. A doki beleegyezett, de ránk bízta, hogy szemünket ne vegyük le róla, a gyógyszereket folyamatosan szedje, és nem hagyhatjuk egyedül. Ezért az ő házát eladtuk, és beköltöztettük hozzánk. Olyan nagy volt ez a lakás, hogy szerencsére, még az utolsó üres szoba is megtelt. Az ajándékokat is megvásároltuk, majd betettük a fa alá. Még elég hamar, de mi már teljesen karácsonyi hangulatban voltunk. ChoAh még nem jött haza, de az ő ajándékát is megvettem. A hó erőteljesen esett kint, és annyira szépek voltak a házak, amikor kint sétálgattunk. Szinte minden ház ablakában volt valami égősor, vagy épp egy Mikulás dísz állt az ajtó előtt. Ez az igazi December, amikor együtt vagyunk. vagyis leszünk. Annyira várom már. Azt kihagytam, hogy közben Sehun és Kyungsoo is úgymond "kibékültek", de nem 100%-ra. Az esték folyamán hóembert építettünk kint, de nem érdekelt, ha lefagy az arcunk, hiszen a tél ezzel jár. A fiúk takarították a havat, hiába ez egy lakótelep volt, segítettek a szomszédoknak. Azt is megbeszéltük, hogy gyűjtünk pénzt, hogy ne egy lakótelepen éljünk, hanem legyen egy nagy házunk, ahol elférünk, és ott jobban érezhetjük magunkat. Ez volt az újévi fogadalom, amibe mindenki beleegyezett. Amikor bementünk a házba, mindenki, egymás után vett egy forró fürdőt, és megáztatta magát benne. Majd a nappalit kicsit átrendeztük, és leült mindenki egy puha párnára, majd körbe ültünk, mindenki kezében volt egy bögre forró tea. HaNat épp JaeBum ölelte magához, engem Sehun ölelt magához, anyu mosolygott, Kyungsoo úgyszint, de egy párnát még kihagytunk ChoAh-nak, mert tudjuk, hogy karácsonykor mát itt fog ülni köztünk. 

~~ 

14. rész

Reggel keltem fel ismét. Átaludtuk az egész éjszakát. Olyan jól esett, hogy végre van mellettem valaki. Kinyitottam a szemem, és Sehun elterülve az ágyon feküdt. Lábai szét álltak, de szerencsére felvette az alsónadrágot. Én rajtam nem volt semmi, csak egy takaró. Nem akartam azzal felkelteni, hogy épp kiszállok az ágyból, de sikerült. Karomat megragadta, és visszarántott az ágyba. 
- Ne menj. - fáradt hangjával szólt hozzám. - Még feküdjünk itt egy kicsit. - mondta, majd visszabújtam mellé az ágyba. 
- De el kell menni ChoAh-hoz. - suttogtam neki, majd kómásan kikelt az ágyból. 
- De csak mert tegnap megígértem. Amúgy jut eszembe. - fordult felém Sehun. - A bátyádról sosem meséltél. Mindenkit ismerek már, de Ő valahogy kimaradt. - mondta, majd meglepődtem azon, amit mondott.
- Ő olyan fajta ember, aki mindig szórakozni megy, és sosincs itthon. Van amikor ott alszik az egyik barátjánál, vagy épp csajozik. Régen annyira féltett, és mindig leszidott, ha valami rosszat csinál. Mostanában már nem, mert nem érdeklem, vagy nem tudom. - mondtam neki, majd ujjaimat kezdtem fogdosni. 
- Majd üljünk le vele beszélgetni, hogy ne csináljon ilyeneket, és jobban figyeljen rád. Nem mintha én nem figyelnék rád elég jól, de Ő mégis a bátyád. - mosolygott, majd közben elkezdett öltözni. Követtem példáját, és a takaró alatt kezdtem öltözni. - Nem mintha nem láttalak volna meztelenül. - mosolygott, és lekapta rólam a takarót. Szerencsére addigra volt rajtam egy alsónemű, de a melltartó kimaradt. Bele is pirultam, mert azért nem mindennapi ezeket csinálni. Elmentem a fürdőbe lezuhanyozni, majd megmosni arcomat. Annyira jól esett most, pedig minden nap zuhanyzok. Felfogtam a hajam, és elindultam a konyha felé. 
- Mit látnak szemeim. Megtaláltad a házat, ahol élünk? - szóltam Kyungsoohoz, amint megláttam, hogy épp eszik. 
- Hát te nagyon vicces vagy. - nevetett, majd folytatta az evést.
- Amúgy, tudom, hogy nem érdekel, de anyu itt van velünk, és te körülbelül leszarod az állapotát. Gondolkozz el kicsit, hogy mit csinálsz. - mondtam, majd elkezdtem magamnak a kaját csinálni. 
- Igen? És miért nem mondod el, hogy hogy került haza? Úgy volt, hogy meghalt, és eltemettük. Még a temetésen is voltunk, de érdekesmód újra itt van. Beszámolhatnál Min, hogy még is mi folyik itt. Semmit nem értek, csak ti hárman megbeszélitek együtt, és én vagyok az, aki mindig vagy kimarad, vagy én vagyok az utolsó. - mondta idegesen Kyungsoo, és végül rájöttem, hogy igaza van. Ha elmondom neki mi folyik itt, lehet mérgében kikiabálja, és mindenkinek elmondja, aztán én kerülök bajba. Sokat gondolkoztam azon, hogy mondjam el neki. Mert tényleg fura lehetett neki, hogy hazahoztuk. - Aztán ott van Sehun. Azt se tudom ki az. Te meg felhozod ide a házba. Tudom, hogy nem kellene mindenbe beleszólnom, mert már felnőtt nő vagy, de a húgom vagy, és talán meglehetne velem is beszélni a dolgokat. - csapott mérgében az asztalra. Megvárom, amíg lehiggad, és talán akkor majd elhívom valahová, ahol normálisan meg tudjuk úgy beszélni, hogy nem kürtöli szét senkinek. 
- Mi ez a kiabálás? - jött ki a szobából HaNa. - Még nem hallottalak titeket vitatkozni. - majd ő is a konyhába vette az irányt. Megcsináltuk a reggelit, és elindultam szólni Sehunnak, hogy jöhet reggelizni. Mi később ültünk le, addigra Kyungsoo megevett mindent, és itt hagyott minket. Kérdéseire ugyan nem kapott választ, de nagyon gondolkozok. Összemosogattunk minden egyes tányért, és poharat, majd nem sokára elindultunk a kórház felé, ahol ChoAh van. Bementünk a főajtón, és a információs pultnál, elmondtuk a nevét, és ők azonnal válaszoltak, hogy hol van. Elindult az adott információ felé. A folyosó üres volt, egy lélek nem volt ott. Nem hallottunk hangokat sem a kórtermekből. És az a tipikus kórház szag csapott meg. Amint odaértünk a kórteremhez, benyitottunk. Amint megláttam ChoAh-t, majdnem elájultam. Nem bírom az ilyeneket, és még kórházba se szeretek járni. Lélegeztető volt rajta, és infúziót kötöttek rá. 
- Jó napot! Önök a hozzátartozók? - jött be az orvos, amint meglátott minket. 
- Nos, igen. Igaz nincs nagyobb baja? - kérdeztem tőle aggódva. 
- Még a műtét óta nem nyitotta ki a szemét, de reméljük, hogy nem sokára eljön az a pillanat. Nagy szerencséje volt, az biztos. Épp időben hívták a mentőket. De rendben fog jönni, de az még sokára lesz. Elég súlyos sebei vannak. - mondta, majd ki is ment. Leültem mellé, és szorosan megfogtam kezeit. 
- Minden rendben lesz ChoAh. Látod? Nem hittél nekem. - könnyek folytak végig az arcomon, amit Sehun törölt le ujjaival. Ott ültünk melle, egy darabig, aztán felálltunk, és indultunk is vissza. Szemeit még mindig nyitotta ki, de remélem, ha legközelebb jövünk, már kifogja. Hagytunk neki egy levelet: " Itt jártunk, holnap is jövünk. Ne aggódj! Itt leszünk melletted. Min" ezzel a mondattal, majd indultunk is kifelé. Még utoljára hátranéztem, és nagyon fájt ahogy ott feküdt. Próbáltam őt figyelmeztetni, de csak magára, és Markra hallgatott. Beültünk egy taxiba, majd elindultunk haza. Az úton végig az ablakon néztem kifelé. Majd megláttam egy táblát, ahová az volt írva, hogy dolgozót vesznek fel. 
- Állj! - kiabáltam el magam, majd amint megállt az autó, kipattantam, és meg sem álltam a tábláig. Pincérnő, de én nem leszek elég jó. Egye fene, bementem. Nem veszíthetek semmit. Sehun utánam jött, mert el sem tudta képzelni mit akarok. 
- A főnök bent van? - kérdeztem az egyik dolgozót, akit éppen megláttam. 
- Igen, ott hátul. - mutatott az ajtó irányába, és elindultam felé. Bekopogtam, és egy hangos "igen" után benyitottam. Lehet pont rosszkor zavarom, mert telefonált, de amint meglátott, azonnal lerakta.
- Segíthetek? - kérdezte, hangja mély volt, és erős. Nem volt túl idős, de nem is volt már fiatal. Alakja is pont ilyen, hogy nem kövér, de nem is vékony. Pont jó. A haja beállítva, igazi főnök. 
- Szeretnék az állásra jelentkezni. Nincs szakmám, de egy részmunkaidős állás pontosan megtenné. - mondtam, majd én is meggondoltam mit beszélek. Igen kellene munka, a rég rossz volt. Nem szerettem, de ez annyira jó lenne.
- Hány éves? - kérdezte.
- 19. De két hónap múlva már 20. - mosolyogtam, és próbáltam jól felelni a többi elhangzó kérdésekre. Több mindent kérdezett, és jól is válaszoltam. 
- Rendben. Majd kapni fog egy levelet, amiben értesítjük, hogy felvesszük e vagy nem. De kérem, azon a napon jöjjön vissza, ha mégis felvennénk. - mondta utólag, majd udvariasan meghajoltam, és elindultam kifelé. Sehun már az ajtóban állt, és türelmetlenkedett, hogy mégis mi a fenét csinálok bent ilyen sokáig. 
- Csak jelentkeztem egy állásra. - mutattam a tábla felé, ahová kivan nagy betűkkel írva. Majd egy bólintás után, már húzott is vissza az autó felé, ahová ismét beültünk, és most már hazáig nem álltunk meg. Majd amikor az épület elé értünk, Sehun kinyitotta az ajtót, és beléptem azon. A lépcsőn már nem bírtam menni felfelé, amint észrevette felkapott az ölébe, és úgy vitt fel. Majd az ajtót is úgy nyitotta ki, és úgy vitt be. 
- Mi ez a nagy öröm? Min nem tud sétálni, és az öledbe kellett felhoznod? - kötött bele Kyungsoo Sehunba. 
- Mi ez a hirtelen beszólogatás? Én elfogok neked mondani mindent, de így nem, ha ilyen vagy. - mondtam, majd megütöttem a vállát. HaNa is odajött közben, és ő is meglepetten nézett Kyungsoora, hogy eddig meg sem szólalt, most meg már nagy arca lett. Sehun elhúzta Kyungsoot a szobájába, és bezárta maga mögött az ajtót. Nem értettem, de biztos úgy van. Én pedig HaNaval mentem be a szobámba. Elmeséltem neki, hogy mi volt ma, mikor bementünk ChoAh-hoz, és kikerekedett szemekkel figyelt. 
- Remélem rendbe jön hamar. Az az idióta. Nem hiszem el, hogy ezt tette vele. - mondta, majd tovább folytattam a mondandóm. Részletesen kifejtettem, hogy állásra is jelentkeztem, meg ilyenek. Ő is egy bárban dolgozik, de nem pincér, hanem ő készíti az ételt, nem is szakács, mert nem nevezhető annak. A lényeg, hogy kitárgyaltunk mindent, majd lementünk vissza a nappaliba. Hangos kiabálásokat hallottunk Kyungsoo szobája felől. Megijedtem én is, és HaNa is. Közelebb mentünk, de annyira kiabáltak, hogy még a fülem is fájt. Muszáj voltam benyitni. 
- Fiúk! Fejezzétek már be! - kiabáltam el magam, mire mindketten felém fordultak. Sehun megragadta a karom, és húzott maga után. 
- Ezt még megbeszéljük! - kiabált egyet KyungSoo Sehun után, de amint észrevettem nem érdekelte. Leültünk a tévé elé, és elkezdtünk valami filmet nézni KyungSoo nem jött ki a szobából, mert a kiabálás után, szerintem egyikük sem akart egy légtérbe kerülni a másikkal. Éjszaka volt már, és persze nekünk pontosan horror filmet kellett nézni. Én félek az ilyenektől. Sehun látta, hogy félek, ezért magához ölelt, és a film végéig nem engedett el. Na és nem is szeretek egyedül aludni ilyenkor, de amint vége volt a filmnek, Sehun elindult vissza JongDae-hez, mert már két napja ugyanabban a ruhában volt, és szeretne újakat is venni. Az ajtónál elbúcsúztunk, szorosan magához ölelt, és adott ajkaimra egy puszit. 
- Holnap találkozunk. - mondta, majd bezárta maga után az ajtót. Én elindultam elmosni a tányért, amiben a popcorn volt. Amint befejeztem, és mindent a helyére raktam, elindultam a szobám felé, majd a szekrényből kivettem a pizsit. Gyorsan lezuhanyoztam, most nem cicóztam, mert a filmet még mindig látom magam előtt. Aztán egyenesen HaNa szobája felé vettem az irányt. Amint benyitottam, láttam, hogy telefonál, de ő kezével intett, hogy menjek csak. Nem sokára le is tette a telefont, majd rám nézett. 
- Félsz, igaz? - mosolygott rám, majd egy apró bólintással jeleztem, hogy igen. - Gyere. - emelte fel a takarót, jelezve, hogy bújjak be mellé. Ma sem alszok egyedül, bár jobb lenne Sehun karjai közt aludni. Még a telefonomra ránéztem, mert elkezdett rezegni. SMS-t kaptam egy ismeretlen számról. De amint elolvastam, rájöttem, hogy Sehun az, és ismét nincs telefonja, ezért elkérte a JongDae-ét. Mosolyogva, de nagy nehezen elaludtam, majd csak reggel ébredtem fel. 

~~

13. rész (+18 )

Másnap reggel arra keltem fel, hogy a szobában hűvös volt, és a fény is áramlott befelé. Felnéztem, és az ablak tárva nyitva volt. Felálltam, és bezártam. HaNa már nem volt mellettem, gondoltam ő volt az, aki kinyitotta. Leültem vissza az ágyra, és megnéztem mennyi az idő. Igen, tegnap délutántól, ma reggel fél 10-ig aludtam, vagy aludtunk. Nem tudom HaNa mikor kelt, és mikor ment ki. Ennyit még szinte sosem aludtam. Nagyon kiüthetett az az este. Újra felálltam, és a szekrényemhez lépkedtem. Kivettem belőle a megfelelő ruhadarabot, és kinyitottam az ajtót. Amint kiléptem, vendégünk volt. 
- Jó reggelt. Te aztán tudsz aludni. - nevetett Suho a nappali felől. Már csak ő hiányzott. Válasz nélkül elindultam a fürdő felé, majd becsuktam magam után az ajtót. Igazából, elfelejtettem becsukni, mert amikor magam köré takartam a törölközőt, Suho lépett be. 
- Én... inkább megyek. - amint meglátott, ki is ment. Kicsit megijedtem, mivel egy szál törölközőben voltam.
- Máskor figyelhetnél jobban. - hallottam meg Sehun hangját, majd oldalra néztem, és tényleg ő volt. Megörültem, hogy itt van, de neki sem kellene megjelennie pont ilyenkor. 
- Nem látod, hogy most zuhanyoztam le? Fel szeretnék öltözni. - mondtam neki, majd ezzel el is tűnt. Most már nyugodtan öltözhettem fel, és mehettem ki. A pizsit bevittem a szobámba, és elraktam a szekrénybe. Meg igazítottam az ágyat, és indultam ki a konyhába. Készítettem a reggelit, de Suho végig ott lebzselt mellettem. Már a végén ő is besegített. 
- És mi a helyzet Sehunnal? - kérdezett rá a lényegre. Elmondtam neki, hogy mi a helyzet vele, mire ő meglepett fejet vágott. Remélem, hogy tényleg vissza fog jönni, és végleg itt lesz velem. 

*Sehun szemszöge*

Ma van az a nap, amikor remélhetőleg vissza fogok menni az élők közé. Elindultam az erdőbe, ahol JongInnak volt helye. De ő már nincs. Én nem tudom mit tettek vele, de nem kellett volna megölni, mert lehet ő visszahozott volna. De van egy testvére, Kim Yugyeom. Még fiatal, de ők ketten, ugyanazt tudják csinálni. Még az apjuktól örökölték ezt az erőt, ha annak mondhatom. 
Amikor beértem az erdőbe, félve, de odaálltam Yugyeom elé. 
- Remélem megértetted mit akarok tőled. Ha vissza viszlek az élők közé, soha, de soha többé nem akarlak itt látni. - fenyegetett Yugyeom, és mindent megértve, még az ujjammal pecsételtem le egy papírt. - Még az erdő közelébe se legyél, mert azt mind tudni fogjuk. Akkor visszahozunk, és soha nem láthatod a barátnődet. A túlvilágra is eljuttatunk, ahogy ő csinálta, igaz? - mondta, majd botnak támaszkodva, becsukta a szemét, a könyvet a kezébe vette, és elkezdett hablatyolni latinul. Olyan szavakat mondott ki, amit még én sem értettem. Éreztem valamit a testemen, valami nem mindennapit. Csináltak már ilyet velem, de Yugyeom máshogy csinálja. Majd kis idő múlva, végre, ismét igazi ember lehettem. - Azt még tudjad, hogy a halott testvérem figyel, és még őt is visszahozhatom. És újra ő lesz a főnök. Szóval, ajánlom nagyon vigyázz magadra, és semmibe ne keveredj bele. - kimondta utolsó mondatát, majd meghajoltam, és szó nélkül elindultam. "Vigyázni fogok" - gondoltam magamba, majd az utcán az egyik taxiba beültem, és elindultunk JongDae háza felé, ahol ki tudom őt fizetni. Majd arra is adott, hogy Minhez el tudjak menni. JongDae adott valami ruhát, amit feltudok venni, lezuhanyoztam, és már kint voltam az ajtóban. 
- Nem tudom, hogy ott maradok e, de úgyis észreveszed, ha mégis. - nevettem bele mondatomba, és ő is mindent megértett. Megöleltem, és elindultam Min háza felé. Az út olyan hosszúnak tűnt, és már alig vártam, hogy ott legyek. Az autóból néztem kifelé, és néztem a házakat, amik olyan szépek voltak. Ez olyan város, ahol elég gazdagak laknak. Amikor végre odaértünk, odaadtam a pénzt a taxisnak, és kinyitottam a nagy kaput. Elindultam fel a lépcsőn, és amikor fordultam volna be a folyosóra, megláttam Markot, éppen ChoAh ajtaja előtt. Nem akartam leskelődni, de akaratom ellenére is figyeltem mit csinál. Ott állt ChoAh ajtaja előtt, de viszont ő még nem jött ki. Nem tudom mit akarhat. Lassan, de benyitott, és bement a házba. Kíváncsi lettem volna rá, hogy mit akar, de nem, nem kavarodok bele semmibe. Inkább megyek Minhez. Bekopogtam, és HaNa nyitotta az ajtót. 
- Szia. - lepődött meg, mire én elmosolyodtam. - Újra köztünk. - mosolygott Ő is. - Ha meg mered újra bántani, nyakad eltöröm. - mondta, majd felvett egy erőltetett mosolyt. - Miin! - húzta el az "i" betűt, addig HaNa beengedett, és nyugodtan indultam el befelé. Na akkor kapott el az ideg, amikor megláttam Suho-t a konyhába. Mi a fenét keres itt? Miért van állandóan Min közelében, nem értem. Megláttam Mint a konyhában, ahogy csinálta a reggelijét, és mögé settenkedtem, majd hátulról átöleltem. Nem fordult meg, kezei abbahagyták a főzést. Éreztem, ahogy remeg, így szorosabban öleltem. Suho addigra kiment a konyhából, szerencsére. Elengedtem, majd magamhoz fordítottam. Nem tudott megszólalni, ezért magamhoz húztam, és egy apró puszit adtam ajkaira. Könnyei ismét elkezdtek hullani, ami jó jel, mert örül nekem.

*Min szemszöge*

Megijedtem amikor valaki hirtelen mögém állt, és szorosan magához ölelt. Nagyon boldog voltam, mert tudtam, hogy Sehun az. Megszólalni nem tudtam, és magához fordított, és később már ajkait éreztem az enyémen. Újra együtt vagyunk, és soha nem engedem el. Nem eresztem el. 
- Megjöttél. - suttogtam, és könnyeim kezdtek folyni. Szorosan magamhoz öleltem, és nem engedtem el. 
- Odaég. - mosolygott, majd rajtam keresztül nyúlt a serpenyőhöz. Én továbbra sem engedtem el, nem érdekelt, ha kezeivel éppen a kaját csinálja tovább, amit otthagytam. Amikor kész volt, leültünk mindannyian enni. Suho addigra elment, mert nem igazán bírják egymást Sehunnal. HaNaval, anyuval - akit Sehun már ismer, de anyu nem, ezért bemutattam neki -, Kyungsooval ettük a reggelit. Anyu még mindig nem tudja, hogy mi a helyzet, amit nem is nagyon szeretném neki elmondani. Elmostam a tányérokat, és Sehunnal elmentünk a szobámba. 
- Elmondod? - néztem rá, nem akartam erőltetni. Azt csinál amit akar, ha nem mondja el, az sem baj, a lényeg, hogy újra itt van. 
- A lényeg, hogy úgy hozott vissza, hogy soha többet nem akar látni engem. És még az erdő közelébe se menjek. Ja, és hogy ne keveredjek bele semmibe, mert akkor én járom meg rosszul. Úgyhogy szeretném, ha nem csinálnál hülyeséget. - csípte meg az arcom, majd elmosolyodott. 
A telefon csörgése zavarta meg a csendet. 
- Min, segíts. - hallottam valaki hangját, de amikor ránéztem a kijelzőre, egy ismeretlen szám volt. Ki hív engem ismeretlenről? Ezt Sehun is meghallotta, és idegességében felpattant és ment kifelé. Én utánaszaladtam, és megragadtam a karját. 
- Eressz. Ez ChoAh. Markot láttam az ajtaja előtt állni, amikor jöttem ide hozzád. Nem akartam hallgatózni, és nem is mentem oda. Inkább téged választottalak. De most oda kell mennem. Meg kell védenem. - mondta, majd kirántotta kezét a szorításomból. 
- Emlékszel arra a mondatra, hogy semmibe nem avatkozol bele? - kiabáltam utána, majd egy pillanatra meg is állt. - Sehun, Mark közéjük való. Emlékszel? ChoAh nem hitt nekem, most nem tudok mit csinálni. Sehun, kérlek. Nem akarlak elveszíteni még egyszer. - kiabáltam még mindig, és hangom is elcsuklott. 
- A barátnőd, Min. Segíteni kell neki. - mondta, majd elindult. 
- Tehát nem szeretsz annyira, hogy ezt az egyet megtedd értem. - ordítottam utána, majd odajött hozzám, és adott egy csókot. 
- Nagyon is szeretlek, de tudod, hogy milyen Mark. Ha ChoAh nem lenne a barátnőd, akkor is segítenék másnak. - mondta, majd kilépett az ajtón. Én utánamentem, mert engem is érdekel, mi van a barátnőmmel. Sehun óvatosan kinyitotta az ajtót, és egy apró résen nézett be. 
- Nem látom Markot, bemegyek. - mondta, és az ajtót szinte kiszedte a helyéről. Elkezdtük kiabálni ChoAh nevét, hogy szóljon vissza, mégis hol van. Bementünk a szobájába, és ott láttuk őt feküdni, körülötte vértócsa. - Nem halt meg, de azonnal hívj egy mentőt. - parancsolt rám Sehun, és én azonnal tettem, amit mondott. Nem sokára ki is jöttek a mentősök, és segítettek rajta. 
- Mi majd megyünk holnap, hadd intézzék a dolgukat. - mondta Sehun. - Legalább megtaláltuk. 
- Honnan tudtad, hogy ChoAh az? Én még a hangját sem ismertem meg. - mondtam. 
- Mondom, hogy láttam Markot az ajtaja előtt, és ahogy bement, még rendesen szét nézett, hogy látja-e őt valaki. Onnan gondoltam, hogy ez ChoAh. - mondta, majd megfogta a karom, és húzott befelé a házba. Amikor beértünk az ajtónak dönt, és erősen kezdett el csókolni. 
- Felejtsük el ami ma történt, és ünnepeljük meg, hogy újra itt vagyok. - vett fel egy sunyi mosolyt, és ismét nekem esett. Behúzott a szobába, és már vette is lefelé a felsőmet. Én is lehúztam róla az övét, és már az ágyon feküdtem. Felém hajolt, de azt a csókcsatát még nem hagytuk abba. Majd lassan melltartómat is levette, és egyre lentebb csókolgatott. Nyakamon át, teljesen a mellkasomat, majd nadrágomhoz ért. Kicsatolta az övet, és lehúzta a nadrágot rólam. Majd felültem, és ugyanezt tettem vele. Levettem a nadrágját, és láttam, hogy odalent már elég szűkösen van, mindketten már alsóneműben voltunk. Visszafektetett az ágyra, és az alsóneműt is lehúzta rólam. Ő is levette lassan, és rám feküdt. Erősen kezdett csókolni ismét, majd megemeltem csípőmet, hogy essünk neki. Férfiasságát betette, és lassan kezdett el mozogni. Halk nyögések hagyták el a számat, ami azt jelentette, hogy nagyon élvezem. Aztán egyre gyorsabban mozgatta bennem. Pózokat váltottunk, ami egyre jobb volt. Aztán már ott vettem magam észre, hogy Sehun elkezdett nyögni, ami azt jelentette, hogy ő már végzett. Addig kezdett engem piszkálni, amíg én is megadtam, és végre nekem és vége volt. Nagyon jól éreztem magam vele. Eddig vele a legjobb. Nem akarom elengedni, a fellegekben vagyok ilyenkor. 
Lefeküdtünk egymás mellé, fejemet a mellkasára helyeztem, és lassan, de biztosan aludtunk el. 

~~

12. rész

- Meghalt. - mondta, majd meglepődve álltam előtte.
- Ki? - kérdeztem vissza, és reménykedtem, hogy nem az a srác, akivel alkudozni kellene. Nem mertem faggatni, inkább hadd mondja magától. Féltem, remegtem, nem akarom hallani, de mégis túl kell lenni ezen.
- JongIn. - mondta halkan, fejét a földre szegezve, és ahogy kimondta, eltűnt. Nem hiszem el, hogy fog visszajönni akkor Sehun? Mire kérdezhettem volna, addigra eltűnik. Szememből kezdtek folyni a könnyek, hogy most mit tegyek. Folyamatosan a megoldást kerestem, de egyszerűen semmi nem jött elő. Hülyeséget nem fogok csinálni, mert már nem is tudnék. A sok kérdés a fejemben ki akar törni, de nem tudom kinek feltenni ezeket. Leültem a mellettem lévő kanapéra, és fejemet fogva gondolkoztam. Nem jutottam előre.
Ajtó nyitást hallottam mögöttem, amire gyorsan meg is fordultam. HaNa volt, mert a fényt látta kintről.
- Miért vagy itt? Mi a baj? Min?! - látta rajtam, hogy baj van, ezért a személy nevét meg sem kérdezte. - Hallani akarom. - nézett szúróan rám.
- Meghalt JongIn, akivel én találkoztam, hogy hozza vissza Sehunt. Csak ő tudta volna, mást nem ismerek. Hogy hogy fog visszajönni, azt senki se tudja, és lehet soha többé. Nem kellett volna neki ezt tennie. Inkább kitaláltunk volna valami mást. - ebben a pillanatban támadt egy ötletem, és megfogtam HaNa karját. - Ez az! JongDae. - kiáltottam el magam, mire észrevettem hogy éjszaka van, és anyu alszik.
- De ő mit tud csinálni? - kérdezte HaNa.
- Nem tudom. - keseredtem el, mert tényleg nem tudom. - Menjünk sétálni egyet. - fogtam meg HaNa karját, majd húztam magam után.
- De pizsamában vagyok, legalább hadd öltözzek fel. - nevetett mellettem, majd a szobája felé vette az irányt. Majd magamra néztem, és hát nekem sem ártana. Gyorsan átöltöztem, és igen fél 12-kor mi elmegyünk sétálni. Megfogtam egy csinos táskát és belepakoltam a pénztárcát, a telefonom, és minden szükséges dolgokat, majd amikor mentem volna ki a szobából, Sehun utamat állta.
- Ugye nem akarsz semmi hülyeséget csinálni? Felejtsd el, hogy szellem vagyok, és hagyd, hogy egyedül oldjam meg. - kérlelt, majd láttam, hogy aggódik.
- Ne aggódj, csak sétálni megyünk. És amúgy is, tudsz te követni engem. - mondtam, majd kinyitottam az ajtót, és HaNa már a nappali közepén állt, hogy készen van. Kint már hűvös volt, ezért felvettem a fekete bőrdzsekit, majd a bokacsizmát, és elindultunk. A város kihalva, nem sokan voltak fent, szinte csak mi ketten. Bár egyéb szórakozóhelyeken tömve voltak az emberek. Egyszer elértünk egy olyan helyre, ahol nem sokan voltak. Ránéztem HaNa-ra és mindketten tudtuk, hogy be kell oda menni, Felmutattuk személyinket, és már bent is voltunk. Kerestünk egy jó kis helyet, ahol kényelmesen lehetünk.
- Kérsz valamit? - kérdezte HaNa, majd felállt, hogy odamegy a pulthoz.
- Maradj csak, majd én odamegyek. - mondtam, majd felálltam, és elmentem a pulthoz. - Két Soju-t kérnék. - mondtam a srácnak aki a pult mögött állt. Jól nézett ki, helyes fiatalember. Ott mosolyogtam magamban, amit észre is vett.
- Mi a mosoly tárgya? - kérdezte, majd ő is mosolygott. Eltusoltam a dolgot, és már mentem is a két üveg Sojuval a helyünkre. Nem sokáig tartott, de már jól éreztük magunkat. Nem szoktunk inni soha, de most mindketten úgy éreztük, hogy miért ne? Egyszer megtehetjük, ha jól akarjuk magunkat érezni. Majd elindítottak egy jó zenét, és mi elkezdtünk rá táncolni. Annyira jól éreztük már magunkat, hogy nem hagytuk abba egy percre sem. Igaz, sok fiú próbálkozott velünk, de egyet sem engedtünk magunkhoz. HaNa mert neki ott van JaeBum, én pedig még mindig várom Sehunt. Hiába egy szellem, tudtam, hogy vissza fog jönni. Aztán megjelent a pultos fiú, aki elkezdett rám táncolni. Egyre közelebb, és kezei is már olyan helyen jártak, ahol éppen nem kellene. Eszembe jutott Sehun, majd a srác kezét elvettem onnan.
- Minden rendben? - kérdezte, majd azzal ott is hagytam. HaNa jött utánam, majd ő is megkérdezte ugyanezt.
- Hogyne. - vettem fel egy mosolyt, és meghúztam a Soju tartalmát. Egyre jobban és jobban szédültem, az alkohol miatt, de nem érdekelt, és HaNa karját megfogva húztam vissza a táncparkettre. Annyira partiztunk, hogy észre sem vettük, mennyi az idő. Sehun nem volt jelen, biztos ezt nem akarta látni. Amikor már csendesedett a hely, mi is összepakoltunk és elindultunk hazafelé. Az utat végigröhögtük, és kicsit berúgtunk, nem tudtunk egyenesen menni. Szinte mindennek nekimentünk, de azt is nevetés kísérte. Igazából mi sem tudtuk hol vagyunk.
- Valahogy haza kell jutni. - nevetett mellettem HaNa. Hát kellene.
- Hívok segítséget. - nevettem, majd tárcsáztam Suho számát. - Háááálóó?? - nevettem bele a telefonba.
- Min?! Minden oké? Hol vagy? - egyből a tárgyra tért. Szerintem már sejti.
- Nem tudom hol vagyok. Haza kellene mennem, de nem találom az utat. - hangom kicsit más volt, és még csuklottam is. - Neeem tudoom. - nevettem bele, és HaNa is mellettem.
- Addig jó míg nem vagy egyedül. Ő is részeg? - kérdezte a Suho.
- Igen. Mindketten részegek vagyunk. - hangom összecsuklott, és már nem tudtam beszélni.
- Megtudod mondani hol vagy? Csak nézz az egyik házra, és olvasd le az utca nevét. - mondta Suho, de már hallottam a háttérben, hogy készülődik. Majd felnéztem egy házra, homályosan, de elolvastam neki. - Azonnal ott vagyok. - mondta, majd lerakta a telefont. Leültünk egy hozzánk közel álló padra, és vártunk. A nevetést nem tudtuk abbahagyni, akik eljöttek előttünk, hülyének néztek. De ez van, amikor az ember jól érzi magát még ilyenkor is. Már a padról is leestem a sok nevetéstől. Messziről megláttam Sehunt.
- Sehun! - kiabáltam, majd odaszaladtam hozzá. Szemem könnybe lábadt, és meg akartam ölelni, de nem tudtam, ami nagyon fájt.
- Nem tudom miért kellett innod. - mondta.
- Azt mondtad ne csináljak semmi hülyeséget, és nem is tettem, csak jól éreztük magunkat. - magyaráztam neki.
- De ez is hülyeség. A lényeg az, hogy most nagyon figyelj rám. Ha reggel felkelsz, megfogom kérdezni, mire emlékszel abból, amit én most elmondok neked. Világos? - kérdezte, majd bólintottam, és nagyon figyeltem rá. - Rendben. Visszajövök. - mondta mosolyogva. Ezen én is elmosolyodtam, de azt nem mondta el, hogy mikor, és hogyan, mert eltűnt. A lényeg, hogy most boldog voltam, hiába eltűnt, mert azt mondta visszajön. Odarohantam HaNahoz, és elmondtam neki. Bár futás közben kétszer megbotlottam, de nem estem el. Elmondtam neki, hogy Sehun visszajön, aminek ő is örült. Ha én boldog vagyok, akkor ő is az. Ezt megfogadta már az első nap. Nem sokára már az autó dudáját hallottuk. Megérkezett Suho. Odamentünk hozzá, majd beültünk a kocsiba.
- Jajj lányok. - nevetett elől Suho, majd elindultunk hazafelé. Én a kocsiban elaludtam, mert közben már kifáradtam. HaNa térdén aludtam el, ami nagyon jól esett most. Egyáltalán nem fáztam, és már azon vettem észre magam, hogy megérkeztünk. Nem ébredtem fel, mert nem volt erőm. - Menj csak, én majd beviszem. - hallottam Suho hangját, majd éreztem, hogy felemel. Ölébe vett, és úgy vitt be a szobámba. Lefektetett az ágyra, és amennyire én emlékszem még a ruhát is levette rólam, Nem teljesen mert a fehérneműt azt rajtam hagyta.
Reggel amikor felkeltem Suho ott feküdt mellettem. Felhúztam teljesen a takarót, majd ijedten ültem fel.
- Nem történt semmi. - nevetett Suho, majd megnyugodtam. A fejem borzalmasan fájt, és inkább visszafeküdtem. - Hozok neked levest. - ajánlotta fel Suho, majd ki is ment. Addig gyorsan felvettem a pizsit és visszabújtam az ágyba. Nagyon jó meleg volt ott, és legszívesebben egész nap itt feküdnék, de nem lehet. Fel kell kelnem valamikor, de nem most. Már majdnem visszaaludtam amikor Suho bejött a levessel. Nagyon finom volt, egyszerűen megettem volna az egészet, ami még volt. De már az első kanál után a fürdőbe szaladtam, és ki is jött.
- Nem kellett volna annyit inni. - fogta meg a hajam Suho, hogy azt ne érje a hányásom. Hát szépen nézhettem ki. Amikor minden kijött, felálltam, és megmosakodtam, majd felkontyoltam a hajam.
- Ne haragudj. - néztem a szemébe, majd elindultam vissza a szobába. - Amúgy HaNa? - kérdeztem.
- Szobájába gondolom alszik. Tegnap hozzá is benéztem, de ő úgy feküdt az ágyon, ahogy hazaért. - nevetett Suho. Örülök, hogy jó kedve van. Én nagyon szarul éreztem magam, Betakartam magam nyakig, és az ágy mellett lévő üveg vízből kezdtem inni. Ez most nagyon jót tett. A levesből ismét elkezdtem enni, reménykedtem, hogy nem fogok megint a wc-n kikötni. Hát nem, megbírtam enni, úgyhogy utána rögtön visszatakartam magam. Suho végig ott volt mellettem, amit megint nem fogok tudni megköszönni, mert senki nem ugrik, ha hívom, csak HaNa, vagy Suho. Ők ketten azok, akikben bízhatok.
- Amúgy a gyógyszert, amit felírt azt orvos, szeded? - kérdezte Suho. A szívemre gondolt ezzel.
- Nem. - fogtam be a számat, mert teljesen elfejtettem. - Mindig reggel kell bevenni, és mindig elfelejtem. - mosolyogtam.
- De ez tudod, hogy nem vicc. - mondta aggódva Suho. Tudtam én mindent, de ez van. Aztán ennek hallatán elkezdett fájni a szívem, de nem volt vészes, mert pár perc után elmúlt. - Nekem most mennem kell, mert meló is létezik a világon. - nevetett, majd adott egy puszit a homlokomra. - Ha van valami azonnal szólj. - mondta, majd kilépett az ajtón
- Végre hogy eltűnt. - hallottam Sehun hangját. Ott állt az ablak mellett, és nézett kifelé. - Nem igaz, hogy nem vettél észre. Annyira jól érzed magad vele, miért kell engem várni? - ezzel el is kezdte a féltékenykedést.
- Sehun. Kérlek. - mondtam.
- Emlékszel mit mondtam tegnap este? Hallani akarom. - jött közelebb.
- Azt, hogy vissza fogsz jönni. - válaszoltam neki, amire elmosolyodott.
- Legalább ezt megjegyezted. - mosolygott vissza. - Szóval igen, nem sokára már újra itt leszek.
- De mikor? És hogyan, ha JongIn meghalt? - kérdeztem, mert annyira kíváncsi voltam. Mondjuk engem nem érdekelt, csak legyen itt mellettem újra.
- JongInnak van egy kurva testvére. - ekkor hirtelen ideges lett. - Baszki, ezt nem tudtam. Mindketten ilyenek, és Ő segíteni fog nekem. Azt mondta, hogy döntsem el mit akarok, és hogy soha többet ne csináljak ilyet. - mondta, majd kicsit lenyugodott. - Azt is mondta, hogy ha ő visszahoz engem, akkor ne is lásson soha. - fejezte be.
- Na de mikor fog visszahozni? - kérdeztem még mindig.
- Szerintem..... holnap. Igen, mert azt mondta még tegnap, hogy találkozzunk ma. - mondta. - Nyugi, lehet már este érezni fogsz. - pirult el ennél a mondatnál, de én is. Alig várom, hogy újra itt legyen köztünk. - Megkérhetnélek valamire? - kérdezte.
- Persze, akármire. - mosolyogtam.
- Ha visszajövök, költözzünk innen el, és éljük együtt az életünket. - mondta, majd ennél a mondatnál lefagytam. Most ez úgy hangzik, mintha épp megkérte volna a kezem. Nem tudtam válaszolni, csak néztem magam elé.
- De anyu.. - mondtam, és tényleg kell még rá vigyázni. Még azóta nem beszéltem vele, és most nem hagyhatom egyedül.
- Minden nap látogatni fogod, elhozlak ígérem, de kérlek. - könyörgött még mindig. Nem válaszoltam neki, inkább elfordultam.
- Nem tudom Sehun. Ez nagy kérés most tőled. - mondtam neki, majd amikor visszafordultam már nem volt ott. Egyedül maradtam a szobámba, a sok kérdéssel a fejemben. Megint nem tudom kinek feltenni. Rengeteget gondolkoztam ezen a kérdésen. Nagyon jó lenne vele együtt lenni, egy házban, csak ketten, és még el is képzeltem, de ez akkor is még gyors. Visszafeküdtem az ágyamba, és nem keltem fel kora délutánig. Még ebédhez sem mentem ki. Ajtó nyitódásra lettem figyelmes. HaNa jött be, és lefeküdt mellém az ágyra. Ő is betakarta magát, és egymás mellett aludtunk el.

~~