Reggel amikor felkeltem, az ablak nyitva volt, és Sehun sem volt mellettem. Felkeltem, körbenéztem, majd bezártam az ablakot. A szobában nagyon hideg volt, teljesen felfrissült a szoba. Felvettem a ruhákat, majd elindultam a fürdő felé. A nappaliban senki nem volt, gondoltam mindenki a szobájában. Sehun is elment valahová, mert nem volt itt. Ajtó nyitására lettem figyelmes.
- Jóreggelt. - köszönt HaNa a hátam mögül.
- Neked is. - köszöntem vissza, majd odamentem és megöleltem. Elindultam a fürdő felé, a kis mamuszomban, és a rózsaszín köntösben. Beálltam a zuhanyrózsa alá, és fél óráig áztattan magam.
- Min! - hallottam valaki hangját az ajtó mögül. Nem szóltam vissza, csak gyorsan magamra kaptam a ruhát, és mentem kifelé. Amint kinyitottam az ajtót Sehun állt előttem. - Menni kell a kórházba ChoAh-ért. Készen vagy? Ettél már? - jöttek a kérdések.
- Tudom. Igen, és nem. - válaszoltam, majd adtam az ajkaira egy puszit. Ő elkapott, és magához húzott. Ajkaimra tapadt, és nem engedett el. Hosszan csókolt, és nem akart elengedni. Eltoltam magamtól, míg nem történik semmi, szóval elhúztam a konyha felé. Elővettem pár gyümölcsöt, amit felvágtam. Reggelire ez most megteszi. Elmostam a tányért, majd elindultam a szobám felé átöltözni.
- Itt van JongDae! Igyekezz! - kiabált be a szobába Sehun. Igyekeztem, és 2 percen belül már kint voltam a nappaliban.
- Én is menni akarok. - mondta KyungSoo mellettem. Meglepődtem mert ő nem nagyon szokott jönni velünk a kórházba.
- Rendben, akkor induljunk. - mondta Sehun, és már nyitotta is az ajtót. Elindultunk lefelé a lépcsőn és mire leértünk JongDae már ott állt az autóval. Beültünk, én hátraültem Sehunnal, KyungSoo pedig az anyósülésre ült. A hó egy pillanatra sem állt meg, és szinte már az autó eltűnt a hó alatt. Fél óra alatt ott voltunk a kórháznál. Befelé találkoztunk az egyik nővérrel, aki épp injekciót adott ChoAh-nak. Nem nagyon bírja a tűt, de ez érthető. Addig összepakoltuk a táskába a ruháit, és az egyéb dolgait. Segítettem neki felöltözni, vastag sálat tekertünk a nyaka köré, hogy ha kimegyünk meg ne fázzon. Sehun a bőröndöt betette a csomagtartóba, és hárman beültünk hátra. KyungSoo kikérdezte, hogy van, és a többi kérdések. Sokat beszélgettünk a kocsiba, míg hazaértünk. Bepakoltunk a szobájába, ami nagyon tetszett neki. Bent még beszélgettünk sokat, és elterveztük a holnapi napot, mivel holnap már karácsony. Kitakarítottuk a szobákat, a konyhát, a nappalit. ChoAh-t nem vontuk be, ő inkább pihenjen. Sehun Kyungsoot vitte magával még bevásárolni, én addig még pakolásztam. Aztán meghallottam a telefon csörgését a szobámba. Bementem érte, és megnéztem a képernyőn Suho neve jelent meg.
- Szia. - vettem fel a telefont.
- Nem sétálunk egyet? - kérdezte, és a válaszom egyértelmű volt. Felöltöztem pillanatok alatt, közben felhívtam Sehunt, hogy hová megyek. Nem nagyon örült neki, ezért nem is maradtam sokáig. Elindultam a szokott helyre, de amikor odaértem a pad havas volt, és nem is ültem le, csak továbbra állva maradtam. Amikor odaért Suho is, elindultunk a nagyváros felé. Mindenki nagy táskával a kezében vitték az ajándékokat. Nem tudtuk merre vezet az utunk, csak sétáltunk. Majd Suho törte meg a csendet.
- Elfogok menni. A karácsonyt az unokabátyámmal, és a nagynénémmel töltöm. Nem tudom mikor fogok hazajönni, mert lehet a szilveszterre is ott maradok. - mondta, majd mondatán meglepődtem.
- Hová fogsz menni? - kérdeztem, mikor ropogott alattunk a hó a séta közben.
- Európába. Németország. - nem nézett rám, de láttam, hogy mosolyog.
- És te tudsz németül? - kérdeztem újra. A kérdésemre nem kaptam választ, de ha nem tudna, akkor nem menne oda. Még sétáltunk egy kicsit, majd lassan elköszöntünk egymástól, és elindultunk haza. Én még megvártam míg ki nem ér látókörömből. Hiányozni fog, de lehet jobb lesz ez így. Sehun sem fog aggódni, és jobban érzem majd magam. Amikor már nem láttam, elindultam hazafelé. Közben megláttam Sehunt és Kyungsoot, ahogy ők is a táskát cipelve sétáltak hazafelé. Odaszaladtam hozzájuk, és próbáltam elvenni tőlük az egyik táskát, de nem adták ide. Egy olyan táskát adtak ide, amiben alig volt valami, és egyáltalán nem volt nehéz. Hát köszönöm.-gondoltam magamban. Amikor hazaértünk elpakoltunk mindent a helyére. Anyu a konyhában sütötte a sütit. Az illata átáramlott az egész házon, és nagyon jó illat keletkezett. Már mindenki csipkedett belőle, de anyu ügyesen ráütött mindenki kezére. Én közben benéztem ChoAh-hoz, és láttam, hogy telefonál, ezért nem is akartam zavarni. Ki akartam menni, amikor láttam, hogy mutogat, üljek le. Azt tettem amit kért, és megvártam míg befejezi. Nem kellett sok, én csak néztem rá, hogy ha elmondja akkor elmondja, ha nem, akkor nem.
- Mark volt. - szólalt meg szinte suttogva. Nem szólaltam meg, csak vártam ismét, hogy elmondja e. Szemében összegyűltek a könnyek, de erősnek akarta magát mutatni. - Ide fog jönni. Ma. - a mondata után elgyengült, és végleg elkezdett sírni. Odaültem mellé, és elkezdtem simogatni.
- Ha idejön, itt leszünk bent veled. Figyelni fogom. Nem engedem, hogy újra bántson. - próbáltam nyugtatni.
- Szerettem, vagy szeretem. Már nem tudom eldönteni. Soha nem tett ilyet. Éreztem mindig, hogy szeret, vagy szeretett. - mondta, majd letörölte a könnyeit. - Sosem néztem volna belőle, hogy ilyet csinál.
- Nyugi szívem. Feküdj csak le, hozok teát. - mondtam, majd elindultam a konyha felé. Levettem a polcról az egyik bögrét, és megcsináltam, majd felmelegítettem. A forró teát bevittem a szobájába, de megláttam, hogy már alszik, ezért csak letettem az éjjeli szekrényre, és leült az ágya szélére. Elkezdtem simogatni, hogy álma is nyugodt legyen. Majd ajtónyitásra lettem figyelmes. Sehun volt. Mutatóujjamat a számhoz raktam, és mutattam ChoAh-ra, hogy alszik, és csendben legyen.
- Mark hívta telefonon. Beszéltek. - suttogtam Sehunnak, majd odajött, és leguggolt elém. Nem válaszolt, csak lehajtotta fejét. - Ide fog ma jönni. - suttogtam újra.
- Hurrá. - mondta alig hallhatóan, majd megfogta a kezem, és elindultunk az ajtó felé. Még visszapillantottam rá, majd bezártam magam mögött az ajtót. HaNa jött oda mellém, és ő is megkérdezte, hogy mi történt. Elmondtam neki, majd ő is elkezdte félteni ChoAh-t. Szerintem én féltem a legjobban. Én vagyok a hibás, mert belekevertem ebbe Őt. Ha most nem látnám a szellemeket, akkor lehet ChoAh teljesen egészséges lenne, és Mark se lett volna ilyen. A fenébe is. - mérgelődtem magamban, ezért inkább kimentem a friss levegőre.
- Hová mész? - szólt utánam Sehun, miközben már a cipőmet húztam.
- Sétálok egyet. - válaszoltam, majd felvettem a kabátot is, és elindultam ki az ajtón. Lementem a lépcsőn, és amikor kiértem a nagy ajtón, megcsapott a hideg. A melegből kijönni a hidegre nem a legjobb érzés. Elkezdtem remegni, még a sál sem segített. Elindultam fel a városba. Jó érzés volt egy kicsit egyedül maradni. De a legjobb barátnő nélkül, nem a legjobb. Felhívtam HaNa-t hogy nem e akar utánam jönni. Fél óra múlva már a parkban találkoztunk.
- Minden oké? - kérdezte, majd a kezemre adott egy kesztyűt.
- Én vagyok a hibás. Egyedül én. Én kevertem bele ChoAh-t ebbe. - mondtam, majd könnyeim elkezdtek folyni. - Miért kell nekem a szellemeket látni? Miért? - könnyeim egyre jobban folytak, és már beszélni sem tudtam. - Ha nem találkozok Sehunnal, akkor ez meg sem történik. - mondtam, majd letöröltem könnyeim. Ma mindenki sír, ez sem a legjobb nap. Boldognak kellene lennem, hiszen ma van karácsony, szenteste, és szórakozni kellene. De nem. Én nem tudok boldog lenni. Mivel mindketten lefagytunk, elindultunk hazafelé.
- Nem te vagy a hibás. Ezt a képességet ajándékba kaptad. Ne beszélj butaságot. Lehet így hozta az Isten, hogy neked Sehunnal kell lenned. Mark csak közbejött, mert segíteni akartál Sehunnak. - próbált nyugtatni.
- De Mark.... Ő mutatta meg magát, amikor elmentem JongIn-hoz. Akkor láttam meg, hogy közéjük tartozik. - mondtam, majd elkezdtem dörzsölni a tenyerem. Nagyon hideg volt, és az egyik kirakatba megláttam egy díszt, ami szív alakú volt. - Gyere. - témát elterelve behúztam a boltba, és azonnal meg is vettem. Remélem Sehun örülni fog neki. Még nekem is megtetszett, de mégis ajándék. Hiába vettem már neki, ez tudom, hogy mindent vinni fog. Hazafelé végig azt nézegettem, és azon járt az agyam, hogy csomagoljam be, hogy ne lássa.
- Add ide nekem, majd én becsomagolom, és nem fogja látni. Na. - vette ki a kezemből HaNa, majd elrakta a táskájába. Nem válaszoltam, csak mosolyogtam. Tudtam, hogy rá számíthatok. Hazafelé még tettünk egy kört a városba. Az egyik autónál, megláttam Suhot. Egy pillanatra meg is álltam. Szívem elkezdett erősen verni, de nem azért mert érzek valamit. Azért mert ebben az évben most látom utoljára. Nem tudtam mit csináljak, oda menjek, ne menjek?!
- Min?! Nem beszélsz vele? - kérdezte HaNa, amikor meglátta, hogy nagyon figyelem.
- Nem. Menjünk. - hamar döntöttem, és Sehun nekem fontosabb. A telefon csörgése zavart meg.
- Szia. - szóltam bele a telefonba.
- Hol vagy már? - az aggódó hangba telefonban Sehun volt. - Itt van JongDae, és.....még egy vendégünk. - ránéztem HaNara, és válasz nélkül letettem a telefont. Megragadtam a karját és elkezdtem futni hazáig. Húztam magam után. Kiköptem a tüdőmet mire felértünk. Mikor megláttuk ki a vendégünk, HaNa is megértette miért futottunk. Sehun mellém állt és megfogta a kezem. Mindenki szembe állt Markkal, de ChoAh még nem tudja, hogy itt van.
- Mit akarsz tőle? - szólaltam meg, hangom remegett.
- Nem akarom bántani. Bocsánatot akarok kérni. Engedjetek be hozzá! - kiabált, és mivel én kérdeztem, folyamatosan rám nézett. Megijedtem tőle.
- Bemegyünk veled. Indulj meg. - tolta maga előtt Sehun. Én mentem utána, mert én is tudni akartam mindent. Meg akarom védeni ChoAht tőle, mert azok után már nem tudok Markban megbízni. Én mentem be előbb
- Nem akarom. Kérlek itt legyetek bent velem. Nem akarom újra átélni ezt. - alig léptem be az ajtón, láttam, hogy ChoAh fél.
- Nyugi, itt leszünk veled. - mondtam, majd elálltam az ajtóból, hogy Mark és Sehun be tudjanak jönni. Leültem az egyik székre, és figyeltem a beszélgetést. Sehun sem ment ki. Ott ült mellettem. Mark letérdelt ChoAh ágya mellé, és megfogta kezét. Próbált úgy viselkedni, mintha tényleg sajnálná, de én még mindig félek tőle. Nem tudtam mit fog mondani, vagy ép mit fog cselekedni.
- ChoAh. Csak hallgass végig. - mondta, majd lehajtotta fejét, és azon gondolkozott, hogyan folytassa tovább. - Sajnálom, amit akkor tettem. Én ... az... nem én voltam. - ekkor ChoAh elfordította a fejét, és láttam, hogy szemeiben a könnyek újra elkezdtek gyűlni. - Bele tudtak szállni a testembe.
- Várj, én értelek. - szólalt meg Sehun mellettem. Ezt nem értettem. - De folytasd.. - mondta.
- Szóval, beleszálltak a testembe, mert én kiakartam onnan lépni. Nem akartam velük lenni tovább. De megfenyegettek, hogy ha kilépek, akkor megölik a barátnőmet. Nem tudtam mit tenni. - láttam Mark szemében, hogy tényleg igazat mond. - Próbálj meg újra megbízni bennem. - kérte, és ChoAh kezét jobban szorította.
- Ezt hogy látod? - súgtam oda Sehunnak, mert az előbb közbeszólt, és nem értettem.
- Van ilyen. Az én testembe nem tudtak beleszállni, de láttam már ilyet, hogy hogy csinálják. - suttogott vissza Sehun. - Lehet igaza van. - én felálltam, és kimentem. Ezt már Sehunra hagytam, mert nem akarok hülyeséget mondani. De azt sem szeretném, hogy ChoAh itt hagyjon minket. Egy darabig biztos nem, még akkor sem, ha meggyógyul. Jobb ha magam mellett tudom. Nem feleslegesen adtuk el azt a lakást.
- Miért jöttél ki? Valami fejlemény? - jött oda HaNa, és KyungSoo.
- Sehun szerint igazat mond, én nem tudom. Én csak Sehunban bízok. - mondtam, majd elindultunk a konyha felé. Segítettem anyunak csinálni a kaját, mert az este már szenteste van. Már HaNa is elpakolt, kikészített mindent az asztalra, segített JaeBumnak, és már JongDae is megérkezett. A fiúk valami filmet néztek, és amikor készen voltunk anyuval, leültem hozzájuk, és vártam, Sehunék mikor fognak kijönni a szobából. Türelmetlenül vártam, majd egy 10 perc múlva megláttam Sehunt kijönni a szobából.
- Na? Miért hagytad ott őket? - kérdeztem, mert nem jött utána senki.
- Megpróbálunk még bízni benne. Tudom, hogy nem mondd hülyeséget, mondtam neked bent, hogy ez megtörténhet. Szóval adtunk neki egy utolsó esélyt. Ha ezt is elcseszi, soha többet nem jön ide. Te pedig ne aggódj. Ja, és itt marad estére. - mondta, majd adott egy puszit a számra. Kiraktuk még az ajtóra a világító díszt, és amikor már kezdett sötétedni, akkor szoktak adni egy műsort mindig szent este a tévében. Letelepedtünk a tévé elé, ChoAh-t segített kihozni Mark, majd amikor vége volt a műsornak kezdődött a vacsora. De eközben, valaki kopogott az ajtón. Egymásra néztünk, mert ilyenkor ki jön ide, és mit akar. Pontosan Szent Este.
~~
- ChoAh. Csak hallgass végig. - mondta, majd lehajtotta fejét, és azon gondolkozott, hogyan folytassa tovább. - Sajnálom, amit akkor tettem. Én ... az... nem én voltam. - ekkor ChoAh elfordította a fejét, és láttam, hogy szemeiben a könnyek újra elkezdtek gyűlni. - Bele tudtak szállni a testembe.
- Várj, én értelek. - szólalt meg Sehun mellettem. Ezt nem értettem. - De folytasd.. - mondta.
- Szóval, beleszálltak a testembe, mert én kiakartam onnan lépni. Nem akartam velük lenni tovább. De megfenyegettek, hogy ha kilépek, akkor megölik a barátnőmet. Nem tudtam mit tenni. - láttam Mark szemében, hogy tényleg igazat mond. - Próbálj meg újra megbízni bennem. - kérte, és ChoAh kezét jobban szorította.
- Ezt hogy látod? - súgtam oda Sehunnak, mert az előbb közbeszólt, és nem értettem.
- Van ilyen. Az én testembe nem tudtak beleszállni, de láttam már ilyet, hogy hogy csinálják. - suttogott vissza Sehun. - Lehet igaza van. - én felálltam, és kimentem. Ezt már Sehunra hagytam, mert nem akarok hülyeséget mondani. De azt sem szeretném, hogy ChoAh itt hagyjon minket. Egy darabig biztos nem, még akkor sem, ha meggyógyul. Jobb ha magam mellett tudom. Nem feleslegesen adtuk el azt a lakást.
- Miért jöttél ki? Valami fejlemény? - jött oda HaNa, és KyungSoo.
- Sehun szerint igazat mond, én nem tudom. Én csak Sehunban bízok. - mondtam, majd elindultunk a konyha felé. Segítettem anyunak csinálni a kaját, mert az este már szenteste van. Már HaNa is elpakolt, kikészített mindent az asztalra, segített JaeBumnak, és már JongDae is megérkezett. A fiúk valami filmet néztek, és amikor készen voltunk anyuval, leültem hozzájuk, és vártam, Sehunék mikor fognak kijönni a szobából. Türelmetlenül vártam, majd egy 10 perc múlva megláttam Sehunt kijönni a szobából.
- Na? Miért hagytad ott őket? - kérdeztem, mert nem jött utána senki.
- Megpróbálunk még bízni benne. Tudom, hogy nem mondd hülyeséget, mondtam neked bent, hogy ez megtörténhet. Szóval adtunk neki egy utolsó esélyt. Ha ezt is elcseszi, soha többet nem jön ide. Te pedig ne aggódj. Ja, és itt marad estére. - mondta, majd adott egy puszit a számra. Kiraktuk még az ajtóra a világító díszt, és amikor már kezdett sötétedni, akkor szoktak adni egy műsort mindig szent este a tévében. Letelepedtünk a tévé elé, ChoAh-t segített kihozni Mark, majd amikor vége volt a műsornak kezdődött a vacsora. De eközben, valaki kopogott az ajtón. Egymásra néztünk, mert ilyenkor ki jön ide, és mit akar. Pontosan Szent Este.
~~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése