Reggel nyugodtan aludtam tovább, csak egy pillanatra keltem fel, hogy HaNa itt van e még, vagy esetleg Kyungsooval töltötte az éjszakát. Nem, nem töltötte vele, végig - vagyis remélem végig - itt volt mellettem.. Nyugodtan feküdtem vissza, majd vártam a fél11-et vagy 10 órát, hogy feltudjak kelni. Eszembe jutott a tegnap este, és már nem tudtam visszaaludni. Ránéztem az órára, fél 9. Na jó, elgondolkodtam még rajta, hogy ki volt itt velem, ki nem volt itt velem, aztán a buli sem tartott szerintem olyan sokáig, mert befuccsolt, az én hülyeségem miatt. De tényleg fájt, ahogy megjelent Sehun, és semmit nem mondott. Aztán Suho cukisága is rátett. Nagyon aranyos tényleg, és látom, hogy nem hagy addig békén, amíg nem történik valami. Csörgött is a telefon. A szám nem volt ismerős, és erősen gondolkoztam, hogy felvegyem e. Végső elhatározásom, arra jutottam, hogy felveszem.
- Háló? - suttogtam bele a telefonba, mert HaNa még álmaiban volt, aztán a telefon túlsó oldalán, még 10 másodpercig csend volt. - A nevem Min, szerintem téves, szóval lerakom...
- Én vagyok, Suho. - szólt bele a telefonba, majd kicsit meglepődtem, mert az én számomat nem adtam meg neki, és nem is beszéltem vele olyan sokat, hogy a tárgyra térjünk.
- Óh, szia. Honnan van meg a számom? - kérdeztem, de sejtem, hogy HaNanak járt el a szája.
- A barátnőd megadta, hogy majd reggel hívjalak fel. - mondta. Hát másra nem is tippeltem volna. - Jól vagy? Tegnap olyan fura voltál. El akarod mondani?
- Óh, már semmi baj nincs. Csak tegnap kicsit sokat ittam a kelleténél, és képzelődtem. Az apukámat láttam magam előtt, de ez csak a képzelőerőm volt. Nem kellett volna innom. De már semmi baj, jól vagyok, köszönöm kérdésed, de én most lerakom a telefont, mert HaNa még alszik, és nem akarom felkelteni, majd még beszélünk, szia! - majd raktam volna le a telefont, de ő még beleszólt.
- Akkor mikor randizunk? Lehet még róla szó? - kérdezte. Nem is értem miért akarom folyamatosan lerázni, amikor azt mondtam neki, hogy igenis elmegyek vele. Kicsit érdekes vagyok.
- Persze, lehet róla szó, de most már tényleg lerakom. A délelőtt folyamán nézz be, és megbeszéljük. Na szia! - most már nem vártam meg míg újra közbeszól, egy pillanat alatt ki is nyomtam a telefont. A reggeli beszélgetés is megvolt. Mivel visszaaludni már nem tudtam, ezért kimásztam az ágyból, felkelteni HaNat nem akarom, lementem a lépcsőn, és olyat láttam, amit nem gondoltam. A nappali felfordult az este úgy tűnik. Mindenhol a használt pohár, és a tányér ilyen-olyan üvegek. A fejemet fogtam. Visszaszaladtam a szobába, na ilyen helyzetben muszáj voltam felkelteni HaNat. Kihúztam a sötétítőt, és a takarót is lehúztam róla.
- Tudom, hogy még reggel van, és szeretnél aludni, de most azonnal felkelsz, s segítesz összepakolni a nappaliban mindent, mire anyu hazajön. Kérlek. - kezdem neki mondani a magamét, és nem szólt vissza, nem dünnyögött, hanem azonnal felkelt, és gyorsan átöltözött. Anyu közben már hívott, de nem vettem fel, jelezve ezzel, hogy még ne jöjjön. Közben Suhot is felhívtam, hogy nem e jönne át gyorsan segíteni, és beleegyezett. Tudom, nem kellett volna, de hárman gyorsabban megcsináljuk, mint magamban. Sokáig tartott, körülbelül fél 11 után lehetett, amikor végre megcsináltuk.
Hívtam is anyut, hogy most már jöhet. Szép rend volt, csillogott minden, a tányérok elmosva, és a többi.
Felmentünk a szobába hárman, és nagy fáradtan kidőltünk. HaNa maradt a földön, én az ágyon, keresztbe és mellettem Suho. Mellettem feküdt, keresztbe az ágyon, ugyanúgy, ahogy én. Kicsit zavarba ejtő volt, de végül is, muszáj tűrnöm, mert segített, és el is hívott randira, amit megígértem neki, hogy elmegyek vele. Minden fejfájás nélkül. HaNa közben bejelentette, hogy most inkább hazamegy, és majd hív. Rendben, ezt el is fogadtuk, de azért kicsit vert a szívem, hogy mi fog történni, mivel ketten maradtunk, és hát Suho sem távolságtartó.
- Akkor... megbeszéljük, hogy mikor megyünk arra a bizonyos randira, ha nevezhetem így.?! - akadozva kérdezte, hangja remegett, és mintha kicsit izgulna.
- Hová szeretnél vinni? Én benne vagyok, mindegy mikor, úgyis most szabad vagyok 3 hónapig. - válaszoltam, kicsit magabiztosabban, és éreztettem vele, hogy el akarok vele menni arra a bizonyos randira. Nem tudott válaszolni, mert megint itt járt Sehun. A borongatásból vettem észre, ugyanis megint leesett az asztalomról egy tárgy. Egy tárgy, amit még anno aputól kaptam. Éreztem, hogy mit akar ezzel. Haragszik, hiszen neki is vannak érzései. A szememből egy apró kis könnycsepp folyt ki, amit Suho azonnal észrevett.
- Leesett. Szerintem a szél lefújta, megyek felveszem. Viszont, miért könnyezel? Baj van? Ha akármi van, tudod, hogy nekem elmondhatod. Min, én... - tudtam, mit fog mondani, ezért leállítottam.
- Ne. Ne mondj semmit, kérlek. - álltam fel, és felvettem az apumtól kapott ajándékot, és lementem a lépcsőn. Az ablakból láttam Sehunt. Gondolkozás nélkül szaladtam az ajtó felé, és nyitottam ki. Hevesen vert a szívem, majd hátramentem az udvarra. Ott állt velem szembe. Az érzéseimet nem tudtam visszafojtani. A könnyeimet nem tudtam visszatartani.
- Sajnálom. - szólalt meg, majd hirtelen, ismét eltűnt. Nem tudok vele beszélgetni. Egy egy szó után mindig eltűnik. Mit sajnál? Miért sajnálja? Nem neki kell sajnálni. Én nem tudom elmondani neki. A könnyeim eleredtek, és a földre estem. Leültem, arcomat mélyen a tenyerembe temettem, és a könnyeimet is engedtem a végtelenségig folyni. Suho másodperceken belül mellettem termett, és segített felmászni vissza a szobába. Anyu is látta, hogy baj van, ezért inkább odajött, és segített Suhonak. Anyu sem érti. Senki nem érti. Egyedül én, és HaNa értjük, ketten. Ez a mi kis titkunk marad.
- Felhívom HaNa-t, egy pillanat, jó? Jövök rögtön. - mondtam Suhonak, aki mellett anyu állt, és kimentem a fürdőbe. Elővettem a telefonom, és tárcsáztam a számát. Nem vette fel. Addig próbáltam míg végül sikerült.
- Jó ég, itt vagyok, mondd mi a baj? - szólt bele.
- Megjelent ismét Sehun. Annyit mondott, hogy "sajnálom". - válaszoltam, és hangomon éreztettem, hogy igen, szükségem van rá.
- És Suho ott van még? - kérdezte. Sóhajtottam egyet, majd meg sem várta a válaszom. - El kell küldened. Azonnal ott vagyok. - mondta, majd lerakta a telefont. Amikor kiléptem az ajtón, mindketten ott álltak előttem.
- Megjelent? - nézett rám anyu.
- Sehun? - erre Suho.
- Kihallgattátok a beszélgetésemet? - felemeltem hangom, jogosan, mivel nem volt hozzá közük, hogy mit beszélek, és kivel. - Szerintem, direkt mentem ki a szobából, hogy ne halljátok, de bennetek nem lehet bízni. Soha nem csináltam ilyet veletek, és szerintem én ezt nem érdemeltem volna meg. De tényleg, köszönöm szépen. - kiakadtam. Igazam volt. A vérnyomásom felment az egekig. A fejem lüktetett, és azt hittem elájulok. Sehun is elég nagy baj, de ők még ráraknak. - Elegem van! - üvöltöttem vissza, majd becsaptam magam után az ajtómat. Leültem a sarokba, ahová mindig is szoktam, ha baj van, majd vártam HaNa-ra. Egy fél óra múlva meg is érkezett, de nem tudott bejönni, mert kulccsal be volt csukva.
- Min, én vagyok. Engedj be. - kopogott az ajtón, majd felálltam, és kinyitottam. Álltunk egymás előtt 3 másodpercig, majd szorosan magamhoz öleltem, és elsírtam magam.
- Nem tudom, miért sírok. Nem értem. Belül fáj. Fáj, hogy..... - nem tudtam tovább mondani.
- Értem. Én mindig itt leszek neked. Tudom, hogy nem nagyon hittem el, mert gondoltam hülyeség, de ezek után rájöttem, hogy te nem hazudsz nekem, és mindent elmondasz. Na figyelj. - törölte le a könnyeimet, és a szememből kivette a hajam. - most szépen elmész, megmosod az arcod, felöltözöl, és elmegyünk szellőzni. Értve? - nézett rám, majd megfogta csuklómat, és elrángatott a fürdőig.
- Suho itt van még? - néztem rá, és egy bólintással megértettem, hogy nem, nincs itt.
- Elküldtem, ha már te nem tetted meg.
- De remélem szépen mondtad meg neki.
- Min, életem. Kurvára nem hiányzik neked, nem érzel iránta semmit. Ne sajnáld. - vágott szavaimba, mire rájöttem, hogy igen, kicsit, talán nagyon igaza van. Elmegyek vele arra a randira, de többet nem. Ha kell, inkább megölöm magam, csak azért, hogy Sehunnal legyek. Gyorsan megmostam az arcom, tettem egy kis alapozót rá, kifestettem szemceruzával a szemem, és már jobban nézek ki. Nem látszik, hogy ki van sírva a szemem. A szekrényből is kiszedtem valamiféle kis ruhát, majd lementünk felhúzni a cipőt.
Az ajtóban voltunk, mikor anyu még odaszólt:
- 7-re itthon lenni, mert vacsi lesz. Csak hárman, csajok. Rendben? - majd egy mosollyal engedett el. Nincs ezzel még megoldva semmi. Ha finom lesz a kaja... talán.
Elindultunk a város felé, beszélgettünk, és néztük a tömeget, ahogy tolakszanak a buszra, aztán, hogy átérjenek a zebrán, még mielőtt pirosat kapnának, és a többi.
Leültünk egy padra, ahová még épp a nap sütött. Fejemet hátrahajtottam, és kicsit süttettem. HaNa is ugyanezt csinálta. Kis relaxáció nem árt.
Éreztem, hogy valaki közeleg felénk, de nem nyitottam ki szemem, mert még mellettünk volt pár üres pad, hogyha valaki le akar ülni. Egyre közelebb hallottam a lépteket, és már a napot is eltakarták előlem. A fenébe is.
- Eltakarod a napot!- emeltem fel a hangomat, és amikor megláttam ki áll velem szembe, kicsit megrémültem. Igaza volt, tényleg tudta, hogy találkozni fogunk.
