3. rész

Visszafeküdtem az ágyba, de nem tudtam elaludni. Vajon Sehun járkál itt? Ő az, aki keres valamit? De a szellemek nem tudnak semmit megfogni. Töröm az agyam egész este.
A sok gondolkozás közben már azt veszem észre, hogy lassan fél 7. Itt van nemsokára az év vége, plusz a vizsga, amire nagyon készülnöm kell. De valami, vagy valaki miatt egyáltalán nem megy. Aztán itt van Suho is, aki elhívott randira. Tuti randi lesz, máskülönben nem hív fagyizni, vagy ilyenek. 
Felöltöztem valami itthon ruhába, aztán lemásztam reggelizni valamit. Anyu már nem dolgozik, mert nekik már most csak egy - egy napra be kell menni a mi vizsgánk miatt. Összesen 5 osztály fog vizsgázni, elég nagy ez a suli meg kell hagyni. 
Anyu már a reggelit csinálta, amikor lementem.
- Hamar fent vagy. - szólt oda, de nem nézett hátra, hanem tovább folytatta.
- Nem tudok aludni. Összesen ha 3 órát aludtam, még sokat is mondok. - válaszoltam, majd leültem a tv elé. 
- Tudom, hogy zavar valami, vagy bánt téged valami, de nem mondod el. Pedig nekem elmondhatnád, az anyád vagyok. - mondta, de nem akarom elmondani, még megijed azt itt hagyja a házat. 
- Van egy fiú, tegnap belebotlottam a közeli boltban. - láttam, hogy erre felkapta a fejét. - Suhonak hívják, és tegnap elhívott fagyizni, meg ilyenek. De mondtam neki, hogy amíg túl nem vagyok a vizsgán, addig nem nagyon tudok elszabadulni. Nagyon aranyos. - fejeztem be, majd néztem tovább a tv-t. 
- Az tök jó, végre van valaki az életedben. 
- Álljunk meg. - szóltam közbe. - Még nincs senki az életemben. Ő csak egy átlagos fiú. Különben is, nekem már 3 éve van valaki az életemben. - az utolsó mondatot, magam előtt dünnyögtem, hogy ne hallja. Bár neki így is olyan füle van, hogy mindent meghall. Az anyukák már csak ilyenek. Különös képességük van. 
Fülemet a telefon csörgése ütötte meg, de persze az is fent volt a szobámban. A csengőhang kicsikét hangos, ezért simán meghallani. Felmentem érte, majd a kijelzőn a barátnőm neve állt.
- Hálóóó..
- Nem hiszed el... - nem is köszöntem neki normálisan, és ő már beleszól. - Suho, a bátyádnak a haverja. - ezen kicsit meglepődtem, mert ha a haverja lenne, ide is elhozta volna, de még soha nem hozta. 
- Ezt honnan tudod? Nem is szoktál beszélni a bátyámmal. - kicsit meglepődve, de sejtek valami. 
- Hááát..... néha kicsit beszélünk. - hallottam a hangján, hogy na mégis lesz ott valami. 
- Mi az, hogy néha. Én elmondom a legféltettebb titkomat, te pedig nem mondod el, hogy a bátyámmal beszélgetsz. Na mesélj csak most már te is egy kicsikét. - kíváncsi voltam minden egyes részletre. 
- Az úgy volt, hogy valamelyik nap, az egyik ruhaboltban vásárolgattam, és megláttam őt is férfirészlegnél. Na odamentem hozzá, végtére is a bátyád, kicsit beszélgettünk. Megkérdezte, hogy mi újság van, beszélgettünk sokat. Sétáltunk, meg ilyenek. Ilyen szinten még sosem beszéltünk, mindig odalöktünk egymásnak egy "csá"-t, és körülbelül ennyi volt. De most, olyan aranyos volt. - a hangján hallani, hogy tetszik neki. Elég rég óta ismerem már HaNa-t, de nem hiszem, hogy most jött rá, hogy tetszik neki a bátyám. Na a lényeg az, hogy örülök neki nagyon. 
- Na és, mikor jössz át? Ma nem jössz? Nem akarok egyedül lenni. - mondtam, de csak azért, hogy a Kyungsooval kicsit...beszélgessenek. Majd szándékosan lemegyünk tv-t nézni, ha egyáltalán ő is kint lesz. Nem sokat van itthon, mondhatom úgy is, hogy csak aludni jár haza. 
- De persze, megyek. Én is egyedül vagyok. 10 perc, és ott vagyok. - semmi nyavalygás, és semmi dünnyögés nélkül, egyből rávágta, hogy jön. Nem mintha máskor is nyavalygott volna, de azért egyszer igen. 
Amíg nem jön HaNa, felkapok valami rendes felsőt, és csinálok rágcsát. Úgy is annyira szereti. Ez kb fél órába beletelt, és már meg is érkezett. A bátyámat felkerestem a házban, és ismét nincs itthon. Megpróbálom valahogy addig visszatartani HaNat, hogy ne menjen addig sehová, míg meg nem érkezik KyungSoo. 
Este 10-ig beszélgettünk, és beszélgettünk, de már ott voltunk, hogy lefekszünk, és alszunk. Semmihez nem volt erőm, és HaNa végig szinte Sehunról kérdezett. Jó napom volt addig, amíg nem kérdezett rá Sehunra. Miért kell ezt csinálni? Megőrülök..komolyan. 
Lentről, anyu kiabálását hallottam, hogy eltört egy pohár. Tudtommal senki nem volt a konyhában. Ezt nem hiszem el. Ma egyetlen egy szellemet nem láttam, akin segíteni kellett volna. Akkor most miért csinálják ezt? Valaki, még mindig keres valamit. Folyamatosan, és nem áll le. De miért? Mi van nálam, ami olyan értékes? Vagy Sehun szórakozok? El sem tudom képzelni. 
Lesétáltunk a konyhába, és tényleg el volt törve egy pohár, anyu pedig a szobájában. Gondolom ő hamarabb meghallotta mint mi, és gondolom azt hitte mi vagyunk, de nem igazán. Nem mi voltunk. Feltakarítottam a földről az üvegeket, és továbbra is lent voltunk. HaNa nem mozdult el tőlem, mert félt. Én nem, de jobb volt magam mellett tudni, mert ha történik valami, az nem lenne olyan jó. 
Este 11 óra, és a lenti ajtó nyitását hallottuk. Ott álltunk, és vártuk ki lehet az. Bíztunk benne, hogy csak Kyungsoo az. És igen, ő volt. Azonnal felmentem, ott hagytam HaNat, és közben azért figyeltem őket. Mosolyogtak egymásra, és elkezdtek beszélgetni. HaNa folyamatosan felfelé nézett, mert tudta, hogy ott vagyok. Tudtam, hogy ezért még kapni fogok, de mindent meg kell tennem, hogy összejöjjenek. Látszik HaNan, hogy tetszik neki. 
Ismét zajt hallottam a szobámból. Kezdtem már ideges lenni, és legszívesebben elkiabálnám magam, hogy hagyjanak már végre békén. Bementem a szobámba, és amikor megláttam Sehunt, azonnal lefagytam. Remélem csak álmodom, de nagyon úgy tűnik, hogy nem. Nem álmodom, tényleg itt áll előttem. Nem tudtam megszólalni sem, legszívesebben a föld alá szidtam volna, hogy miért hagyott itt, és miért nem szólt, és a többi. Csak néztük egymást, majd egy perc múlva ismét eltűnt. Ezt nem hiszem el. A könnyeim elkezdtek folyni, de próbáltam visszafogni magam. Hogy miért fáj a szívem minden eltűnés után? Nem tudom... Talán tényleg hiányzik. De ő egy kicseszett szellem. Nem értem. Leültem az ágy mellé, és teljesen a gondolataimba zuhantam. Kérdések, kérdések hátán, és semmire nem fogok választ kapni. Egyedül vagyok az érzéseimmel. 
Kicsit el is aludtam, olyan 10 percre, amikor felkeltem HaNa még nem volt bent, ezért lementem megnézni őket. Sehol senki. Nem voltak lent. Benéztem Kyungsoo szobájába, és ott sem voltak. Nem kerestem őket tovább, felmentem a szobámba, és lefeküdtem az ágyra, majd plafont kezdtem el bámulni. Szokásomhoz híven, hol Sehun járt a fejemben, hol pedig HaNa. Hajnal 1-kor néztem rá az időre, és HaNa még sehol. Riadtam keltem fel abban a pillanatban, amikor HaNa berontott. 
- Kis szemtelen. Hogy hagyhatsz ott vele? 
- Igen, ott hagytalak. Mégis eltűntetek a házból. - szóltam közbe. - Hol voltatok? Mégis csak jól érezted magad. Nem is tudod tagadni. Az a mosoly az arcodon mindent elárul. Szóval hadd halljam! 
- Csak elmentünk sétálni. A sötétben néztük a csillagokat. - hirtelen a hányinger kerülgetett, de nagy valószínűséggel ez csak az irigység. Én is ezt akarom csinálni. - Ah jut eszembe. Suho nem irt még? Nem hívott fel? 
- Nem, nem hívott. Dee... Sehun megjelent.
- Komolyan? - majd leült mellém az ágyra, és látta rajtam, hogy egy könnycsepp próbál kiszökni, de visszatartottam, és letöröltem. - Min, beszéltetek? 
- Nem, 2 perc volt körülbelül, és eltűnt. - mondtam, de már alig tudtam beszélni. Tényleg nagyon hiányzik, nélküle olyan furán érzem magam. 3 év után, még jó, hogy hiányzik. - Egy szót nem mondott, csak álltunk egymással szemben. Legszívesebben ráaggattam volna az összes kérdésemet, de nem tudtam. Nem tudtam megtenni, mert eltűnt. 
- Na jól van szívem, most pihenj le. Ne is gondolj rá, tudom ez most nehéz lesz, de muszáj lesz legalább addig elfelejteni, míg vége nincs a vizsgának. Hétfőn kezdődik, és aztán vége. Már csak pár nap, kérlek. - próbált nyugtatni, próbálta kitörölni a gondolataimat, és amíg aludtunk mellettem volt. Álmomban minden olyan tökéletes, nincsenek problémák, de a való életben, a vár amit magam köré alkottam, összeomlott. 


*3 nap múlva*

Itt a vizsga napja. HaNa, és én együtt megyünk, mint mindig. Ez az utolsó nap, és végre vége mindennek. Anyu elvitt minket, mert ő az egyik elnök. Amikor beértünk a suliba, egymás kezét fogtuk HaNaval. Mindent együtt tanultunk meg, és mindig egymás mellett voltunk, most sikerülnie kell. 
10 perc múlva az igazgatónő állt az aulában, és elmondta, mi fog történni ezen a napon. Mindenki izgult, és már mindenki várta, hogy vége legyen. 
- Hé. - suttogtam HaNanak. - Ha ennek vége, rendezünk egy bulit, rendben? - mosolyogtam  rá, és ő is csak egy mosollyal válaszolt. 
Fél óra múlva, már az ajtó előtt álltam, ugyanis én következek. Kihúztam az első tételem, és el is mondtam, majd jött a következő, és azt is sikeresen. 
A zárón megkaptuk a bizonyítványt, majd mindenki kapott egy pohár pezsgőt koccintásra. Mi gyorsan megittuk, és indultunk is haza, hogy a bulihoz mindent előszedjünk. Meghívtuk Suhot, aztán pár osztálytársat. Remélem számíthatok Sehun megjelenésére is, de félek. 
Amikor mindenkit meghívtunk, elmentünk a közeli boltba, ahol lufikat, és különböző díszeket lehetett venni. Vettünk egy üveg bort, és pár üveg alkoholt. Nem fogunk berúgni, vagyis reméljük. Anyut elküldtük a háztól, hogy menjen a szomszédba, úgy is velük jóban vagyunk, biztos nem bánják, ha egy éjszakát ott tölt. 
Aztán neki is láttunk a süt elkészítéséhez. Az egész konyha már lábra állt szinte. Olyan rendetlenség volt, és estig már nem volt sok idő. Na igen, hirtelen a csengőre lettünk figyelmesek. 
- Óh Suho, fáradj be. - nyitottam neki ajtót, sejtettem, hogy ő lesz az első. 
- Segítsek valamiben? - kérdezte, de csak legyintettem neki, hogy nemsokára kész lesz minden, addig rágcsáljon valamit. - Mire a buli? - jött a következő kérdés.
- Meglett a vizsga. Vagyis túl vagyunk rajta, ezért szerveztünk egyet. - mosolyogtam, és alig vártam, hogy végre megérkezzen mindenki. 
1 óra múlva mindenki megérkezett, és bontottam is a bort, és öntöttük a pohárba. 
- Állj! - szólt rám HaNa, majd félrehívott. - Kyungsoo? Merre van? - basszus, el is felejtettem. 
- Azonnal felhívom, hogy jöjjön haza. Ne aggódj. - majd vettem is telefont, és tárcsáztam Kyungsoo számát. Megbeszéltem vele mindent, és 10 perc múlva itthon lesz. Addig vártunk. Nem ittunk semmit, csak kicsit beszélgettünk. Fél óra múlva, még mindig nem volt itt. Már senki nem bírt várni, ezért felbontottam az üveg bort, és mindenkinek öntöttem egy kicsit. Aztán hirtelen egy ismerős kéz nyúlt felém egy pohárral a kezében. Megérkezett.
- Épp jókor, de legszívesebben nem öntenék neked. Szerinted ez 10 perc volt? Ne idegesíts. Eddig jó kedvem volt. - morogtam Kyungsoora. 
- Mianhaee~. - próbált aranyos lenni, de nekem nem annyira jön be mint HaNanak. Amint kiöntöttem mindenkinek a pohárba a bort, koccintottunk, majd bekapcsoltam a zenét, és valaki táncolt, valaki beszélgetett, valakik pedig enyelegtek. Ezt Kyungsoora, és HaNara értettem. Én pedig...nos néztem őket, és iszogattam. Azt hiszem túl sokat is ittam a kelleténél, mert képzelődők. Sehunt látom mindenkiben, és odamegyek hozzájuk, mikor nem kellene. A nappali végén tényleg megláttam őt. Ő már tényleg Sehun volt. Követtem őt, teljesen fel a szobámig. Mikor beértem a szobába, háttal állt nekem. Nem láttam az arcát. Végig a hátát néztem. Még az is tökéletes volt.
- Mért ittál ilyen sokat? - kérdezte, mire cseppet ideges lettem.
- Hagyjáál békéén! - ordítottam rá. - Semmi közöd, hogy miért iszok, és miért nem! Elegem van abból, hogy folyamatosan eltűnsz, és folyamatosan keresel valamit a szobámba. Azt kívánom, hogy bárcsak úgy eltűnnél, hogy soha de soha nem jönnél elő! - már a könnyeim folytak ismét, nem tudtam magam türtőztetni. 
- Igen? És akkor miért sírsz? - fordult meg, majd közelebb lépett. Megláttam a gyönyörű arcát, aminek egyik felét a hold világított be. 
- Miért hagytál itt? Miéért?! - kiabáltam vele, de belül tudtam, hogy nem kellene. 
- Miért kiabálsz?
- Nem mindegy? Úgysem hallja senki! - szóltam közbe. - Magyarázatot kérek! 
- Nem mondhatom el. Sajnálom. Most mennem kell. Majd úgyis megtudod. - majd ismét eltűnt. 
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! - ordítottam egyet, majd a padlón találtam magam összerogyva. Szerintem a zenét is túlkiabáltam, majd bejött valaki a szobába.
- Min! Minden rendben? Gyere, állj fel. - HaNa volt, tudtam, hogy rá számíthatok, még akkor is, ha szerelmes. Szorosan magához ölelt. Csak rám kellett néznie, és egyből tudta, hogy mi a baj. Végig sírtam szinte az egész estét. Nem tudtam megnyugodni.
- Min. Mi történt? - jött be Suho is a szobába, de neki végképp nem mondhatom el. Ő nem tudhat róla. Ő is leült mellénk, és ő is próbált nyugtatni. - Baj van? - nézett HaNara, de ő csak bólogatott, hogy semmi komoly. Nekem elég komoly. HaNa lement szólni mindenkinek, hogy a bulinak lőttek, és hazalehet menni mindenkinek.
Éjfél után már csak 3an maradtunk, és együtt voltunk.
- Menj le Kyungsoohoz, én itt leszek vele. - szólt Suho, majd HaNa köszönetet mondva, lement. - Min. Nem mondod el? Nekem bármit elmondhatsz. Megbízhatsz bennem. - bárhogyan is akarta tudni, nem mondhatom el neki, ezért mást mondtam.
- Apu. 5 éves koromban meghalt, és most nincs itt, hogy gratuláljon a vizsgához. - majd még jobban elkezdtem sírni. Végül is, ez is bánt. Tényleg rossz, hogy ő sincs itt. Suho szorosan magához ölelt, de az ölelése nem olyan mint HaNaé. Valahogy nem esik úgy. Tudom, csak segíteni akar, próbál, de nem tud. Ismernem kell őt annyira, mint HaNat, hogy eltudjam neki is mondani.
El is aludtam karjaiban, majd arra keltem fel, hogy óvatosan betakar, a homlokomra adott egy apró puszit, majd a küszöbön átlépve zárta be maga után az ajtót. Majd nyugodtan aludtam reggelig...